A hozzávalók nagyrészt a ház körül fellelhetők, a kertből begyűjthetők. Az
alap például lehet egy fatalp, melyet legegyszerűbb egy mutatós, fehér kérgű
nyírfatörzs darabból levágni, vékonyan, legfeljebb egy-két centiméteres szelet
formában ferdén lefűrészelve. Használhatunk persze más, érdekes kérgű
fatörzsdarabot is, sőt a formáját is egyénivé szabhatjuk. Gondolhatunk kissé
kimélyített taplógombára vagy parafa darabra, égetett cseréptálra, látványos
kerámia tálra, apró kosárra is. A szárrögzítőt korábban általában mohából
készítették, vékony lágyacél huzallal szorosan összekötözve tyúktojásnyi
méretű gombócformára (1). Az ehhez legideálisabb szálas moha hiányában apró
fenyőhajtás darabkák is megfelelnek, egy jó maroknyi mennyiségben (2). Ezt
legegyszerűbben egy hosszú szeggel rögzíthetjük a fatalpra (3), de huzallal is
leköthetjük. A fatalp helyett alapnak használhatunk egy közönséges tűpárnát is,
újabban pedig a virágkötészetben egyre inkább általánossá vált a műanyaghab, az
ún. oázis tűzőhab alkalmazása erre a célra. A zöld színéről is felismerhető
mesterséges anyag nagy előnye, hogy rendszeresen nedvesítve a bele kerülő élő
növényanyagoknak vízutánpótlást biztosít, így díszünk tartósabb lesz.
Az oázis
virágüzletekben beszerezhető, és egy éles késsel könnyen darabolható, formálható
(4), így jól beszabható az alapként szolgáló tartóba is. A tűzőhabot úgy
faragjuk meg, hogy legalább egy centiméterrel a tartóedény perem fölé érjen, hogy
oldalról is bele lehessen tűzni a növényeket.
Díszítő zöldként legmutatósabbak az arasznyira levágott (5) fenyőhajtás darabok,
amelyekből legalább egy tucatot használjunk (6). A hagyományos lucfenyőnél sajnos
számolnunk kell a hamar meginduló tűhullással, de nem sokkal tartósabb az
ezüstfenyő néven ismert ezüstluc sem. Igen tartós viszont a különféle
jegenyefenyők tűlombja, amely inkább rászárad az ágra, mintsem hogy lehulljon.
Közülük az egyik legszebb a normand fenyő, de nagyon látványos a spanyol vagy
kolbászfenyő, és jó lombtartók a duglászfenyők, a hosszútűs feketefenyők,
erdeifenyők, selyemfenyők valamint a tiszafák is. Különösen szép, de nem túl
tartós lombozatú a cédrus, használhatunk viszont tuját, borókát és
laylandciprusokat, örökzöld kecskerágót, mahóniát, borostyánt, és hasonlóan jó
lombtartó növényeket díszítőnövényként a fenyőfélékkel vegyesen is.
A kissé szennyezett lombfelületet nedves ronggyal, szivaccsal töröljük tisztára, a
hibás részeket válasszuk le. A növények elhelyezése és rögzítése egyenként
történjen, alulró, szinte vízszintes sorokkal kezdve. Körkörösen haladjunk, és
legalább két, de inkább több szint kerüljön egymás fölé az egyre rövidebb
díszítőszálakból. Vigyázzunk, hogy az összkép sohase legyen rendezetlen,
"borzas" (7). Minden egyes szárrészt - a könnyű beszúrhatóság érdekében
- tisztítsunk meg pár centiméter hosszon, esetleg kissé hegyezzük meg egy hosszanti
ferde vágással. A díszek mindig fedjék át egymást, hogy a szárrögzítőt
fokozatosan eltakarják.
A gyertya
meghatározó eleme a karácsonyi dísznek. Bár a választék zavarba ejtően gazdag,
mégis inkább viszonylag egyszerű sima vagy csavart formájút, nem túl hivalkodó
színűt válasszunk (bár ez ízlés kérdése is), sem túl nagyot, sem túl kicsit.
Rögzítéséhez pár centiméter hosszú egyenes, kellően merev (0,6 mm körüli)
drótdarabot használjunk, gyertya lángja fölött felmelegítve, és kellő mélységben
benyomva a gyertya talprészébe (8). Az üreges gyertyaaljba becsöpögtetett viasszal
ragaszthatjuk bele a rögzítődrótot. A gyertyát szimmetrikusan, vagy aszimmetrikusan
egyaránt behelyezhetjük a díszítő-zöldek gyűrűjébe, sőt akár több,
különféle színűt is felhasználhatunk egyszerre. Fontos viszont, hogy a
gyertyaszálak függőlegesen álljanak, már csak azért is, hogy alkalmanként - mindig
felügyelet mellett - meg is lehessen gyújtani őket. Gondoljunk arra, hogy a már félig
vagy teljesen leégett gyertya szárához se érhessen gyúlékony anyag.
Kiegészítő díszként sok mindent felhasználhatunk, ami a háztartásban és a kertben
fellelhető. Ilyen lehet a madárbirs, a hóbogyó vagy más, színes termésű gally,
apró taplógombákkal teli ág, fakéreg, gomba, gyümölcs, vagy illatárasztó
vaníliarúd, szegfűszeg. Díszíthetünk tobozokkal, fenyőhajtás darabokkal,
mogyoróval, tölgy kupacsokkal, égerterméssel, és még sok mindennel, ami méretében
megfelelő. Fontos kellékek a szalagok, melyek különféle színben, szélességben,
mintázatban beszerezhetők, és masni formában a gyertya tövéhez erősíthetők.
Újabban divatosak az ún. dekor-drótok is. A díszeket hajtűalakra hajlított (9), vagy
csavart (10) drótokkal rögzíthetjük. Kapható erre a célra ragasztó is, az a
lényeg, hogy a dísz egyik eleme se eshessen le, még a használat közbeni mozgatás
közben sem.
A karácsonyi
díszre helyezhetünk élő virágot is. A virág szárának bedugása a tűzőhabba ugyan
egyféle megoldást jelent, de nem ez az optimális. Sokkal jobb, ha a frissen
visszavágott szár végét szorosan záró gumifedelű műanyagflakonba helyezzük,
amelybe tiszta vizet vagy virágtartósító szert helyezünk. A flakont úgy helyezzük
el, hogy a többi dísz eltakarja, de a folyadék utánpótlása céljából viszonylag
könnyen kivehető legyen.
A majdnem kész kompozíciót még tovább csinosíthatjuk különféle színezésekkel.
Korábban parafinfújóval kifújt olvasztott parafint vagy gyertyaviaszt használtak erre
a célra, napjainkban egyszerűbb a szóróflakonban árusított műhó használata. Ennek
még némi tűlombhullás gátló hatása is van, de azért mértéktartóan alkalmazzuk,
mert némileg mégiscsak természetellenes. Ugyanez vonatkozik a levelek lakkal történő
lefújására is, ami kétségtelenül a por lerakódását gátolja.
A befejező
igazításnál arra törekedjünk, hogy a különböző rálátásokból is a legjobban
érvényesüljön karácsonyi díszünk. A körkörösen szimmetrikus elrendezés a
legjobb akkor, amikor körüljárhatóvá, körbenézhetővé kívánjuk tenni művünket.
Az aszimmetrikus elrendezés inkább valamilyen hátteret feltételez, éspedig olyat, ami
színével, mintázatával harmonizál az előtte lévő kompozícióval. Záró
képeinken erre mutatunk példákat (11, 12, 13, 14, 15). Az elhelyezésnél fontos, hogy
a dísz ne zavarjon senkit, pl. az asztalnál, de azért érvényesüljön. Ezt
elősegíthetjük a megfelelő világítással is.
Karácsonyi kötészet
A karácsonyi kötészet - "arazsman" - igazán változatos lehet. Bármelyik, szépen kivitelezett formát is választjuk, az egész karácsonyi időszakban kellemes látványt, üde színfoltot jelent, még a gyertya fénye is szebben világít egy ilyen kompozícióban. Elkészítésére magunk is bátran vállalkozhatunk.
További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!
Szólj hozzá a cikkhez!
Be kell jelentkezned,
hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.
Műfenyőfák
Szinte minden évben karácsony táján felvetődik a kérdés, hogy hagyományos- vagy műfenyőfát vásároljunk. A valódi fenyőknek azonban szinte csak annyi az előnyük, hogy illatuk betöltik az egész...