Karácsonyi kötészet

A hozzávalók nagyrészt a ház körül fellelhetők, a kertből begyűjthetők. Az alap például lehet egy fatalp, melyet legegyszerűbb egy mutatós, fehér kérgű nyírfatörzs darabból levágni, vékonyan, legfeljebb egy-két centiméteres szelet formában ferdén lefűrészelve. Használhatunk persze más, érdekes kérgű fatörzsdarabot is, sőt a formáját is egyénivé szabhatjuk. Gondolhatunk kissé kimélyített taplógombára vagy parafa darabra, égetett cseréptálra, látványos kerámia tálra, apró kosárra is. A szárrögzítőt korábban általában mohából készítették, vékony lágyacél huzallal szorosan összekötözve tyúktojásnyi méretű gombócformára (1). Az ehhez legideálisabb szálas moha hiányában apró fenyőhajtás darabkák is megfelelnek, egy jó maroknyi mennyiségben (2). Ezt legegyszerűbben egy hosszú szeggel rögzíthetjük a fatalpra (3), de huzallal is leköthetjük. A fatalp helyett alapnak használhatunk egy közönséges tűpárnát is, újabban pedig a virágkötészetben egyre inkább általánossá vált a műanyaghab, az ún. oázis tűzőhab alkalmazása erre a célra. A zöld színéről is felismerhető mesterséges anyag nagy előnye, hogy rendszeresen nedvesítve a bele kerülő élő növényanyagoknak vízutánpótlást biztosít, így díszünk tartósabb lesz.
Az oázis virágüzletekben beszerezhető, és egy éles késsel könnyen darabolható, formálható (4), így jól beszabható az alapként szolgáló tartóba is. A tűzőhabot úgy faragjuk meg, hogy legalább egy centiméterrel a tartóedény perem fölé érjen, hogy oldalról is bele lehessen tűzni a növényeket.
Díszítő zöldként legmutatósabbak az arasznyira levágott (5) fenyőhajtás darabok, amelyekből legalább egy tucatot használjunk (6). A hagyományos lucfenyőnél sajnos számolnunk kell a hamar meginduló tűhullással, de nem sokkal tartósabb az ezüstfenyő néven ismert ezüstluc sem. Igen tartós viszont a különféle jegenyefenyők tűlombja, amely inkább rászárad az ágra, mintsem hogy lehulljon. Közülük az egyik legszebb a normand fenyő, de nagyon látványos a spanyol vagy kolbászfenyő, és jó lombtartók a duglászfenyők, a hosszútűs feketefenyők, erdeifenyők, selyemfenyők valamint a tiszafák is. Különösen szép, de nem túl tartós lombozatú a cédrus, használhatunk viszont tuját, borókát és laylandciprusokat, örökzöld kecskerágót, mahóniát, borostyánt, és hasonlóan jó lombtartó növényeket díszítőnövényként a fenyőfélékkel vegyesen is.
A kissé szennyezett lombfelületet nedves ronggyal, szivaccsal töröljük tisztára, a hibás részeket válasszuk le. A növények elhelyezése és rögzítése egyenként történjen, alulró, szinte vízszintes sorokkal kezdve. Körkörösen haladjunk, és legalább két, de inkább több szint kerüljön egymás fölé az egyre rövidebb díszítőszálakból. Vigyázzunk, hogy az összkép sohase legyen rendezetlen, "borzas" (7). Minden egyes szárrészt - a könnyű beszúrhatóság érdekében - tisztítsunk meg pár centiméter hosszon, esetleg kissé hegyezzük meg egy hosszanti ferde vágással. A díszek mindig fedjék át egymást, hogy a szárrögzítőt fokozatosan eltakarják.
A gyertya meghatározó eleme a karácsonyi dísznek. Bár a választék zavarba ejtően gazdag, mégis inkább viszonylag egyszerű sima vagy csavart formájút, nem túl hivalkodó színűt válasszunk (bár ez ízlés kérdése is), sem túl nagyot, sem túl kicsit. Rögzítéséhez pár centiméter hosszú egyenes, kellően merev (0,6 mm körüli) drótdarabot használjunk, gyertya lángja fölött felmelegítve, és kellő mélységben benyomva a gyertya talprészébe (8). Az üreges gyertyaaljba becsöpögtetett viasszal ragaszthatjuk bele a rögzítődrótot. A gyertyát szimmetrikusan, vagy aszimmetrikusan egyaránt behelyezhetjük a díszítő-zöldek gyűrűjébe, sőt akár több, különféle színűt is felhasználhatunk egyszerre. Fontos viszont, hogy a gyertyaszálak függőlegesen álljanak, már csak azért is, hogy alkalmanként - mindig felügyelet mellett - meg is lehessen gyújtani őket. Gondoljunk arra, hogy a már félig vagy teljesen leégett gyertya szárához se érhessen gyúlékony anyag.
Kiegészítő díszként sok mindent felhasználhatunk, ami a háztartásban és a kertben fellelhető. Ilyen lehet a madárbirs, a hóbogyó vagy más, színes termésű gally, apró taplógombákkal teli ág, fakéreg, gomba, gyümölcs, vagy illatárasztó vaníliarúd, szegfűszeg. Díszíthetünk tobozokkal, fenyőhajtás darabokkal, mogyoróval, tölgy kupacsokkal, égerterméssel, és még sok mindennel, ami méretében megfelelő. Fontos kellékek a szalagok, melyek különféle színben, szélességben, mintázatban beszerezhetők, és masni formában a gyertya tövéhez erősíthetők. Újabban divatosak az ún. dekor-drótok is. A díszeket hajtűalakra hajlított (9), vagy csavart (10) drótokkal rögzíthetjük. Kapható erre a célra ragasztó is, az a lényeg, hogy a dísz egyik eleme se eshessen le, még a használat közbeni mozgatás közben sem.
A karácsonyi díszre helyezhetünk élő virágot is. A virág szárának bedugása a tűzőhabba ugyan egyféle megoldást jelent, de nem ez az optimális. Sokkal jobb, ha a frissen visszavágott szár végét szorosan záró gumifedelű műanyagflakonba helyezzük, amelybe tiszta vizet vagy virágtartósító szert helyezünk. A flakont úgy helyezzük el, hogy a többi dísz eltakarja, de a folyadék utánpótlása céljából viszonylag könnyen kivehető legyen.
A majdnem kész kompozíciót még tovább csinosíthatjuk különféle színezésekkel. Korábban parafinfújóval kifújt olvasztott parafint vagy gyertyaviaszt használtak erre a célra, napjainkban egyszerűbb a szóróflakonban árusított műhó használata. Ennek még némi tűlombhullás gátló hatása is van, de azért mértéktartóan alkalmazzuk, mert némileg mégiscsak természetellenes. Ugyanez vonatkozik a levelek lakkal történő lefújására is, ami kétségtelenül a por lerakódását gátolja.
A befejező igazításnál arra törekedjünk, hogy a különböző rálátásokból is a legjobban érvényesüljön karácsonyi díszünk. A körkörösen szimmetrikus elrendezés a legjobb akkor, amikor körüljárhatóvá, körbenézhetővé kívánjuk tenni művünket. Az aszimmetrikus elrendezés inkább valamilyen hátteret feltételez, éspedig olyat, ami színével, mintázatával harmonizál az előtte lévő kompozícióval. Záró képeinken erre mutatunk példákat (11, 12, 13, 14, 15). Az elhelyezésnél fontos, hogy a dísz ne zavarjon senkit, pl. az asztalnál, de azért érvényesüljön. Ezt elősegíthetjük a megfelelő világítással is.