Akár egyenes, akár csigalépcsőről van szó, a felépítés módjától függően a
lépcsőlapok kicserélése nem mindig jöhet szóba, de mivel ez amúgy is sokba
kerülne, és nagy munkával járna, jobb, ha csak a felületük és élük kijavítását
vesszük célba. Végső soron ez a cél, de e mellett az sem lehet mellékes
körülmény, hogy a felújítási munkák ideje alatt még használhatjuk is a lépcsőt.
A falépcsőknek főként az élük kopik le hamar, és ha még nem túlságosan előre
haladott ez az állapot, akkor fém lépcsőszegélyek felcsavarozásával nagyon gyorsan
korrigálhatjuk a hibát. Ha viszont már a fellépők felülete is eléggé kopott, akkor
már az ilyen hibákat is célszerű kijavítanunk. Ennek a legegyszerűbb módja, ha új,
kopásállóbb anyagot erősítünk a lépcsőfokok tetejére.
Kopásálló fedőanyagként pl. laminált parkettát célszerű használnunk (1).
Egyrészt, mert ennek valóban kopásálló a felülete, másrészt pedig nem kerül
sokba, beépítési vastagsága csak 7 mm, és könnyen szabható, formálható. Az is
előnye ennek az anyagnak, hogy mintázata és színtónusa igen változatos, tehát
kedvünk szerint válogathatunk belőlük. Hátrányuk, hogy általában 13,5 cm
szélesek, tehát pontos beszabásokkal lehet csak a kellő szélességű burkolólapokat
kialakítanunk. A nagy kopásállóságú bevonat vágásvonal menti kitöredezései ellen
a hát és a színoldalra felsimított ragszalagos lefedéssel és hátoldalon történő
fűrészeléssel védekezhetünk. Mivel mindenképpen toldani kényszerülünk, a leeső
részt már a másik lépcsőfok, vagy a fokok közötti fedések burkolására
használjuk fel. A parkettapanelek felragasztásához oldószeres ragasztót használjunk.
Az élek
lefedéséhez ajánlatos legalább 20x20 mm-es fém szögidomokat, vagy speciális
lépcsőszegély idomokat használnunk. Hogy mikor melyiket, azt esetenként a
fellépőlapok vastagsága és a pénztárcánk alapján határozzuk meg. A
felcsavarozható lépcsőszegély idomok bizony elég sokba kerülnek, viszont nagyon
tartósak, élük lekerekített része csúszásgátló bordákkal ellátott, peremeikre
különféle élszegély idomokat erősíthetünk fel (2).
A lépcsők felületének felújítását a következők alapján végezzük el. Ha
oldalkávával közrezárt a lépcsőnk, és fokai támdeszkákkal csatlakoznak
egymáshoz, akkor az összes látható felületét burkoljuk be laminált parkettával. A
támdeszkák burkolására azonban használhatunk 3,2 mm vastagságú laminált
farostlemezt is, hiszen ezek nem kopó, csak látható felületek, és ezzel némileg
csökkenthetjük a felújítás költségeit. A lécsőlapokról vegyünk méretet, és ez
alapján vágjuk le a parkettapanel darabokat. Zárt lépcsőnél az új fellépő
burkolatok a támdeszkákig érjenek, elől pedig a lépcső éléig (3). Ha viszont ezek
az élek már erősen kopottak, akkor lyukfűrésszel vágjuk egyenesre a lépcsők
szélét (4), majd az alapanyaggal azonos vastagságú léc felerősítésével pótoljuk
a hiányt, és csak ezt követően határozzuk meg a burkolólapok szélességét. A
beszabandó csíkot előbb hosszában szabjuk méretre, majd a teljes szélességű panellel
együtt vágjuk a kívánt hosszméretre. A leeső darabokat pedig a következő
lépcsőlap lefedéséhez használjuk fel, hogy a lehető legkevesebb legyen a hulladék.
A burkolatot szorosan összehúzatva, sík felületen ragasszuk össze, majd ezt
követően már a lépcsőfokra erősíthetjük. Az eredeti lépcső felületét előtte
csiszoljuk le, majd nyomjunk rá ragasztót (5), és máris helyére illeszthetjük a
burkolópanelt (6), amelyet pontos beigazítása után két, vízzel megtöltött
vödörrel préseljünk le.
A második lépcsőfok burkolatához az előző, teljes szélességű hulladékdarabot
használjuk fel. Szükség esetén másik panelből levágott darabbal pótoljuk ki, hogy
megfelelő hosszúságú legyen. A keskenyebb darabok meghosszabbítását úgy oldjuk
meg, hogy a toldás vonala ne essen egybe a szélesebb darabok toldásával. A
burkolópaneleket így egymás után alakítsuk ki, és ragasszuk a lépcsőlapokra. A
támdeszkákra hasonló módon szabjuk be a takarólapokat. Ha viszont ferde szögben
csatlakoznak a lépcsőfokok hátsó éléhez a támdeszkák, akkor a burkolólapok
hátsó, illetve két hosszanti élét is ezzel azonos szögben, ferdére kell
munkálnunk. Ha a támdeszkákat fedő lapokat laminált farostlemezből szabjuk ki, akkor
az anyag színe közel azonos, vagy jelentősen eltérő legyen a lépcsőlapok
burkolatáéhoz. Ezzel a lépcsőfokokat tehetjük hangsúlyosabbá, érdekesebbé.
Élvédő
fémidomot mindenképpen célszerű a fokok élére erősítenünk, mert ezzel tudjuk csak
hosszú évekre az épségüket megóvni. Ha a fokok elég vastagok, és ezeket is
parkettapanelből levágott csíkokkal fedtük le, akkor élvédőként elég a 20x20
mm-es szögalumínium idom, amelyet elölről a lépcsőlap élébe, felül pedig a
lapjába felváltva behajtott süllyesztettfejű facsavarokkal fogathatunk fel. A másik
megoldás ennél jóval drágább, de korszerűbb és elegánsabb. A speciális élvédő
alumínium idomok ugyanis egyben a lépcsők utólagos burkolatának a szélét is
lefogják, de a fokok élébe hajtott facsavarokkal kell felerősíteni (7). Leszabását
rögzített gérládában, fémfűrésszel végezhetjük el (8). Ezt követően a
fóliázott, MDF magú, profilos élfedő lécet is szabjuk méretre. E művelethez
finomfogú illesztőfűrészt használjunk (9). A szegélyeket most már könnyen
felnyomhatjuk a helyükre (10), majd szilárd rögzítésükhöz az alsó, hornyolt részt
kíméletesen, gumikalapáccsal megütögetve rögzítsük a fémszegély alsó részére
(11). Az ilyen idomok azonban arra is módot adnak, hogy a drága idomos léc helyett
olcsóbb, pl. laminált farostlemezből, vagy PVC padlóból leszabott szegélyt
ragasszunk az élvédő elülső felületére.
Kissé
bonyolultabb a helyzet, ha csigalépcsőt (12) szeretnénk felújítani. Ha látszólag
azonos a fokok alakja, akkor is ajánlatos kartonsablon segítségével ellenőriznünk a
méretazonosságukat. A laminált parketta elemekből - élükkel összeragasztva -
készítsünk akkora lapokat, amelyek kiadják a lépcsőfokok burkolatát. A jobb
anyagkihasználás érdekében ajánlatos egy megfelelő szélességű darabra két, 180
fokkal egymás mellé forgatott, burkoló darabot felrajzolni, majd kivágni. Így
lépcső páronként nemcsak anyagot, hanem egy hosszú vágást is megtakaríthatunk. Ha
viszont a lépcsőfokok alakja változó, mindegyikhez készítsünk kartonsablont, és a
burkolólapokat ezek segítségével szabjuk alakra (13). A lépcső vége lehet nyitott
és támdeszkákkal lezárt. A nyitottakat ajánlott hátul is alumínium szögidommal
lefogni. A zárt végű lépcsősoroknál viszont a fellépő felületekre kerülő
burkolatot a támdeszkákra ragasztott, pontosan beszabott, parketta darabokkal
rögzíthetjük le. Az élvédő fémszegélyeket ezért csak az utolsó fázisban
szereljük fel, és ezeket az előzőkben említett módon lássuk el takaró
burkolatokkal (14).
A régi kopott lépcsőket természetesen más, pl. PVC-padlóval és padlószőnyeggel is
bevonhatjuk. Ezeknek azonban hátrányaik is vannak, mert a PVC-padló hamar kopik, és ha
nem ragasztunk alá vékony farostlemezt, akkor hamar kiütköznek rajta a fellépőlapok
felületi hibái, s az élvédő fémidomok sem mellőzhetők. A kopott fellépőlapokat
padlószőnyegből kiszabott darabokkal is beboríthatjuk. Bár kellemes járás esik
rajta, ám ez meg gyakori tisztítást igényel, és ha a lépcső élekre nem szerelünk
élvédő idomokat, akkor ezen a részen fog nagyon hamar kikopni az új burkolat. Az
élvédő idomokat így mindegyik megoldásnál célszerű alkalmaznunk, nem csak a
tartósságuk, hanem a biztonságos lépcsőhasználat miatt is.
Új köntöst a kopott lépcsőkre!
Amit gyakran használunk, az bizony hamar el is kopik. Ezt különösen azok tapasztalhatják, akik lakásukat a tetőtérbe épített helyiségekkel bővítették. A helyiségekbe természetesen lépcsőn lehet feljutni, amelynek a fokai gyakran fenyőfából készültek. Ezek pedig hamar kopnak. A kopott fellépőlapok azonban a csúfságukon túl veszélyesek is, hiszen az ilyen lépcsőkarok többnyire helytakarékosan kialakítottak, szűkek, és egy bizonytalan lépés is balesetet okozhat, ha nem újítjuk fel legalább a fellépőlapok felületét, élét. S hogy ezt miként végezhetjük el a legegyszerűbben, ahhoz adunk néhány ötletet.
További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!
Szólj hozzá a cikkhez!
Be kell jelentkezned,
hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.
Gyerekvédő hálók, rácsok
A gyerekek biztonsága minden szülő számára fontos. Addig nincs is baj, amíg a csöppségek nem kezdenek csúszni-mászni, és amint már járni is tudnak – még ha totyogva is – mindenre megpróbálnak...
Kerti lépcsők
Lejtős terepen körülményesebb bejutni a házba, de a kerten belül is nehezebb közlekedni. Emiatt kanyargós, lejtős úton át közelíthető meg az épület, és ha ez már nagyon meredek - a lejtése 10-15...