Hűtőszekrény csendesítés

Bizonyára sokuknak ismerős az a csengő, csilingelő, néha berregő, búgó hang, ami a konyhából indul, de gyakorta az étkezőt, sőt az éjszakai csendben még a hálószobát is besugározza. A zaj forrása rendszerint hamar behatárolható, hiszen csak a gyanús hang irányába kell elindulnunk, és előbb-utóbb rálelünk a régi, jól bevált, de kisebb-nagyobb betegségekben már szenvedő hűtőszekrényre. Itt viszont általában már el is akadunk. Hiába mozgatjuk meg, lökdössük meg a jó öreg jószágot, a csilingelés előbb-utóbb újra jelentkezik.
huto_01.jpg (12444 bytes)Maga a zajforrás természetesen a motor. A forgó alkatrész kiegyensúlyozása már nem tökéletes (lehet, hogy sohasem volt az), enyhén rezgésbe hozza az egész szekrényházat, erre pedig "rárezonál" minden, ami csak kicsit is mozogni képes (1). Kezdjük tehát a zajelhárítást azzal, hogy a hűtőszekrényt kihúzzuk a helyéről, és alaposan szemügyre vesszük. Ne lepődjünk meg túlságosan, ha a hőleadó rácsokba gabalyodva evőeszközöket, kisollót, gyerekjátékot és még ki tudja, mi mindent találunk. Ezek kiváló zajforrások, és eltávolításuk már önmagában is a siker reményével kecsegtet (2).
Térjünk azonban vissza a kompresszor motorjára, és a hűtőgép áramtalanítása után ütögetéssel (3), megmozgatással győződjünk meg arról, hogy a rögzítése megfelelő e. A kompresszor gumibakokon áll, mozognia tehát szabad, de hangot adva rázkódnia, rezegnie nem. Ellenőrizzük a gumibakok épségét és a csavarok meghúzását (4), az elöregedett gumibakokat cseréljük ki (legalább vastag gumialátétre), hogy a kompresszor lábai a tartószerkezettel közvetlenül ne érintkezhessenek.
A következő nagy hangforrás a hőleadó rács, illetve az ahhoz kapcsolódó csővezeték rendszer. Éppen a kompresszor rezgéskeltése miatt eredetileg ezt a rácsszerkezetet is igyekeznek távol tartani a szekrény fém házától, és rugalmasan felfüggeszteni, pl. gumiszalagokkal kikötözni. Ezek a rugalmas rögzítőelemek idővel elrévülnek, leszakadnak, és a rács nekitámaszkodik a hűtőszekrénynek. Ettől kezdve minden rezonál, ami a szekrényben van, és ami a környékén található. Állítsuk tehát helyre az eredeti állapotot, a rugalmas felfüggesztést, és a rácsot kötözzük vissza - lehetőleg a meleget is elviselő - gumiszalagokkal (5). Ha a csőrendszer valahol gyanúsan közel fut a szekrény falához, vagy másik csőhöz (6), akkor melegálló szivacspárnával válasszuk szét egymástól a rezgő alkatrészeket (7).
A közvetlen zajforrásokat most már nagyjából megszüntettük, de a hűtőt a helyére tolva, még mindig keletkezhetnek gyanús hangok. Ennek egyik forrása lehet az is, hogy a szekrény nem áll függőlegesen. Ezt egy vízszintezővel hamar ellenőrizhetjük (8), és az állítható lábakkal, vagy gumi alátétekkel kijavíthatjuk az esetleges hibát. Ugyancsak kellemetlen zajforrás lehet egy túl közel álló másik szekrény, hűtőszekrény. Ha ezt tapasztaljuk, akkor vagy a két bútordarabot kell néhány milliméterre eltávolítani egymástól (9), vagy öntapadós tömítőszalaggal rugalmasan kell ütköztetni a két szekrényt (10). Végezetül már csak arra figyeljünk, hogy mit teszünk a hűtőszekrénybe, vagy mit állítunk a tetejére. Praktikus, ha üvegek nem kerülnek közvetlenül egymás mellé, vagy ha igen, akkor egy vékony szivacslappal válasszuk szét őket (11). A hűtő tetején sem érdemes kirakodó vásárt csinálni porcelánokból, dísztárgyakból, dobozokból, mert ezek előbb-utóbb önálló életet kezdenek élni, és hallatják hangjukat.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Hatékony zajvédelem: elasztikus PUR hangszigetelők

A zaj mindenütt jelen van modern világunkban és negatív hatásai folyamatosan érezhetőek környezetünkben. Ennek következtében azajvédelem egyre fontosabbá válik, és döntő szerephez jut az...


Belső oldali hőszigetelés

A Halltex olyan, egyetlen panelből álló belső hőszigetelő rendszer, amely mindössze 12 mm vastag. A hővezetési tényezője 0.048 W/mK, hőszigetelési értékét tekintve 56 mm gipszkartonnak felel meg.