Neoklasszikus tok elemes óraszerkezetekhez

Az óraművek általában nem túl nagyok, a hangadójuk pedig egy kis hangszóró. A tokba erősítésük nem jelent problémát, az óraművek a mutatók tengelyhüvelyének anyájával erősíthetők fel a tok előlapjára. A kis hangszóró bárhol lehet a tokon belül, de ideálisan a fenéklap fölé emelve erősíthető be leginkább.
Az ívelt palástú óratok 320 mm hosszú, dómszerűen kiemelkedő része 180 mm magas, és 105 mm széles. Alaplapjaként 10 mm vastag, elő- és hátlapjaként pedig két rétegben összeragasztott 5 mm-es rétegelt lemezt válasszunk. A négyzethálós rajz alapján szerkesszük ki az óratok elő- és hátlapjainak a kontúrját. Az alkatrészek belső darabjai 5 mm-rel kisebbek legyenek, és a hátlapból vágjuk ki a tok zárófedelét. Szabjuk le az alaplapot, majd ragasszuk alá a két szélső talpat. Oldalsó éleire ideiglenesen erősítsünk fel egy-egy 10x25 mm-es lécet. A fedőlap anyaga 5 mm vastag rétegelt lemez, ám ezt úgy szabjuk ki, hogy a fedőrétegének száliránya merőleges legyen a hosszabb oldalára. Az egyik oldalát kb. 3 mm mélyen, egymástól 8 mm-es közöket tartva, fűrészeljük be. A kézifűrészek általában 3, a körfűrésztárcsák pedig 5 mm széles hornyot marnak az anyagba, de a későbbi hajlítás szempontjából mindegyik megfelelő. A bevágások egyenletes távolsága biztosítja a kellő sugarú hajlítások elvégzését. Ehhez a két azonos alakú elő- és hátlapot ideiglenesen, pár apró szeggel fogassuk az alaplapra, majd a fedőlapot kissé benedvesítve helyezzük a kupola tetejére, és hajlítsuk a két oldallap ívelt aljazásába. Ha a hajlítások íve hibátlan, a fedőlapot beragaszthatjuk a helyére, két végét pedig néhány apró szeggel fogassuk az oldalakat összekötő támlécre. Amint a ragasztó megszáradt, emeljük ki a fenéklapot, majd a fedőlap hornyolásait töltsük fel enyvvel, vagy kétalkotós műgyanta ragasztóval, és hagyjuk teljesen megszilárdulni. A fenéklapra fogassuk fel a hangszóró tartóbakját, majd a fenéklapot is ragasszuk a helyére.
A nyers óratok felületét csiszoljuk simára, de a sarkokra nagyon ügyeljünk, nehogy ezeket lekoptassuk, mert akkor nehéz lesz szépen a felületekre ragasztani a 0,6 mm vastagságú, nemesebb színfurnér fedőlemezeket. Anyaga lehet bármilyen fa, esetleg vékony parafa, és végső soron az igényes Alcor brillant öntapadó fóliák bármelyike is megfelel burkolóanyagként.
Az eredeti faborítás az igényesebb. Ezt diszperziós ragasztóval, a vékony falemezeket benedvesítve kell a fatok felületeire egymás után felragasztanunk. A szálirányra ügyeljünk, az mindig a hosszabb oldallal párhuzamosan fusson. A két rövidebb oldalon pedig úgy szabjuk ki a falemezeket, hogy az erezet folyamatos legyen. Először a fedőlapra ragasszuk fel a burkolóanyagot, és ha kell, a ragasztó teljes kötéséig sztirolhabból kiszabott idommal préseljük is le. Az egyenes oldalak lefedése már könnyebb, hiszen a kiszabott darabokat sík lapok közé fogva préselhetjük le. A furnérborítás éleit csiszoljuk össze, majd a felületüket is koptassuk teljesen simára. E célra használjunk finom acélgyapotot, vagy csiszolószivacsot.
A következő fázisban ragasszuk fel a fazonos szegélyléceket. E célra lehetőleg a borítással azonos fából kimartakat használjunk, de szükség esetén más, keményfából készült léceket is használhatunk. Végeiket gérbevágva illesszük össze, és ragasszuk a tok aljára. Fúrjuk ki az óramű felfogócsavarjának a furatát, majd következhet a tok felületkezelése. E művelethez használhatunk politúrt, keményviaszt, és bútoripari lakkot. A politúrozás a legigényesebb, de egyben a legmunkaigényesebb, ezért ezt csak a nagyon kitartóak válasszák. A keményviaszolás könnyű, gyorsan kialakítható a bevonat, a lakkozás viszont jó kopásállóságú, de csak vékony rétegben felszórva és utáncsiszolva ad szép egyenletes felületet.
A tok felületkikészítése után már csak a számlapot, az óraművet és a hangszórót kell a helyére szerelnünk, és máris a polcra, vagy a komódra állíthatjuk új óránkat, amely minden óra múltán rövid dallammal figyelmeztet az idő múlására.