Esőcsatorna-szerelési fogások

Elvben a csatornaszerelés szinte gyerekjáték, csak a csatornavályút tartó elemeket kell egymástól meghatározott távolságra felcsavarozni, és a csatornaelemeket máris a helyére csúsztathatjuk. Az ám, csakhogy sok esetben már a tartóelemeket sem lehet felcsavaroznunk, mert nincs mibe hajtani a csavarokat. A kinyúló szarufák vége sem mindig függőlegesre vágott, az ereszalja meg esetenként deszkával fedett. A tartóidomokat pedig függőleges talpuknál fogva kell rögzíteni. Kaphatók ugyan laposvasból hajlított univerzális csatornavasak is, ám ezek nehézkesen felerősíthetők, száruk a tető hajlásszögéhez igazítandó, és a vályú esésének a beállítása tovább bonyolítja a helyzetet.
Az ilyen problémák azonban könnyen áthidalhatók, bár többletmunkával és újabb anyagok beszerzésével járnak. Ha a szarufák túlnyúlnak az oldalfalon, akkor végükre pótlólag konzolokkal felerősíthetünk a tető hosszában vízszintesen végigfutó deszkát, amire már könnyen felcsavarozhatók a csatornatartók. Arra azonban célszerű ügyelnünk, hogy a csatornavályú belső pereme mindenkor 1,5-2 cm-rel a tető széle mögé kerüljön. Amennyiben a szarufák bütüje nincs egyvonalban, a felesleges részt függőlegesen fűrészeljük le. Ezt egy szintező zsinór kifeszítésével ellenőrizhetjük, amely egyben a vágások bejelölését is megkönnyíti. A deszkák lapjára a tető dőlésszögéhez igazodóan kivágott deszkatámokat szegezzünk fel, mégpedig úgy, hogy azok pontosan a szarufák oldalára feküdjenek fel. Az így előkészített ereszdeszkákat többször kenjük be fakonzerválóval, majd száradás után, függőónnal függőlegesbe állítva csavarozzuk fel a szarufák végeinek az oldalára.
Így most már adott egy olyan egyenes felületű rész, amelyre kellő beállítás után nyugodtan felcsavarozhatjuk a szükséges számú tartóidomot. A tartókkal azonban most sem csak szemre, hanem szintezőzsinór segítségével állítsuk egy vonalba. Ne feledkezzünk meg a vályúk szükséges lejtéséről sem. Ennek mértéke általában 0,03%, ami 6 m-es szakaszon kb. 20 mm lejtést jelent. Ellenőrzésére legjobb a vizes próba. Az esetleges korrekciók miatt azonban egyelőre csak egy-egy csavarral fogassuk fel a tartókat, majd csúsztassuk helyére a vályúkat. A kellő vízlefolyás ellenőrzésére öntsünk néhány liter vizet a vályúba, majd figyeljük meg, hogy teljesen lefolyik-e a lefolyócsőnél. Ha bizonyos szakaszokon a vályúban megáll a víz, akkor itt kissé emeljük feljebb a tartóidomot, és ha szükséges, az utána következőket is. Arra is ügyeljünk, hogy a toldások mindig két tartóidom közé kerüljenek.
Anyagtakarékosabb megoldás, ha csak deszkából és lécből kialakított konzolokat állítunk össze, és ezeket erősítjük fel a szarufák oldalára. E megoldás hátránya, hogy minden egyes konzolt nagyon pontosan síkba és függőlegesbe állítva kell felszerelni, különben a csatornavályú deformálódni fog, amint a konzolokra szerelt tartóidomokra helyezzük. E megoldásnál feltétlenül szintezőzsineget és függőónt használjunk a konzolok beállításához, amelyeket meg előbb pár vékony szeggel erősítsünk fel a szarufák végére, majd ha már mindegyiket egy síkba állítottuk, facsavarokkal fogassuk fel véglegesen.
Deszkaborítású ereszeknél, ha a függőleges ereszdeszka nem lenne elég széles a tartóidomok felerősítéséhez, szegezzünk szélesebb deszkát az eredetire, és a tartókat az előzők alapján erősítsük fel a tető széle alá (1). Ha a felfekvő felület nem lenne elég széles, akkor a deszkát néhány L-alakú vasalattal is erősítsük meg. Ezek általános használatra készültek, készen is megvásárolhatók a nagyobb barkácsáruházakban. Ha a tartóidomok már a helyükön vannak, a vályúkat szinte percek alatt az eresz alá helyezhetjük.
A lefolyóidomok és csövek szerelése is okozhat problémákat. A legtöbb ereszcsatornánál a záróidomok a vályúk végébe pattinthatók, a lefolyóidom így viszont esetenként túl távol kerülne a ház falától. Ha nem akarjuk újabb elemekkel megtörni a lefolyócsövet, akkor a lefolyóidomot akár néhány arasszal a vályú vége elé is helyezhetjük. A megfelelő beállítást jelöljük meg, majd a tartókból húzzuk ki a vályút. Újból pattintsuk a bejelölt helyre a lefolyó-csatlakozó idomot és filctollal a lefolyónyílásba nyúlva jelöljük be a szükséges vályúnyílást (2). A csatlakozóidom leemelése után fémfűrésszel vágjuk ki a felesleges anyagot (3). A nyílást azonban erős pengéjű marokkéssel is kivághatjuk. A lyuk szélét csiszoljuk simára, majd öngyújtó lángjával lágyítsuk fel a lyuk szélén a műanyagot, és kalapács nyelével fokozatosan hajlítsuk ívesre. A lefolyóidomot ezt követően a helyére pattinthatjuk (4). A folyás irányában a kiperemezés erőteljesebb lehet, ami az esővíz gyors lefolyását segíti elő. A lefolyócsöveket minden toldásnál célszerű a falba erősített fémbilincsekkel rögzíteni. Az elfolyó vizet pedig ajánlatos az épülettől minél messzebbre elvezetni, vagy előregyártott szennyfogókosaras összefolyón - pl. Aco Self típusún keresztül ciszternában, fémhordóban felfogni. Ez a víz ugyanis ingyen van, és locsolásra nagyon is megfelelő. Ha viszont nincs módunk összegyűjteni, akkor a lefolyócső egy víznyelő gödörben érjen véget, ami legalább 50 cm mély, és kaviccsal megtöltött legyen, hogy könnyebben elnyelje a tetőről lefolyó tetemes mennyiségű csapadékvizet.