Újabban már nem csak Windows alapon futó DVB-T vevők, hanem androidos tabletek, telefonok, és iOS rendszerű készülékek számára is kaphatók ilyen eszközök. Azok számára, akik az ágyban vagy kényelmes fotelban ülve, az ölükben tartott tableten vagy telefonon szeretnének televíziózni, nekik ideális egy ilyen kis kiegészítő.
Adatforgalom nélkül
Az úttörő a Tivizen nevű gyártó volt, amelyik előbb az iPhone-iPad készülékekhez, majd az androidos készülékekhez is elkészítette a megfelelő „USB dongle” tartozékokat, a hozzájuk szükséges programot pedig ingyenesen el lehet érni Google Play áruházban, illetve az AppStore-ban. Tulajdonképpen csak készülékünkkel kell pontosan tisztában lennünk, hogy az ahhoz megfelelő típust tudjuk kiválasztani. Az iOS készülékeknél a típusszámra kell figyelemmel lennünk, az androidosoknál pedig arra, hogy valamelyik 4-es verzió fusson a gépen, illetve a micro USB csatlakozás tudja az ún. USB Host módot (ha OTG kábellel tudunk rá csatlakoztatni pendrive-ot, akkor tudja). Ilyen készülékek pl. a Tivizen Pico. A korábbi (speciális csatlakozojú) Samsung készülékekhez a Tivizen külön gyártott DVB-T vevőt.
Sok más gyártó is követte azóta a Tivizent, és ma már több tucat féle hasonló készülék kapható. Teljes sorozatot kínál pl. az Elgato, amely az iOS-től a Windows-ig valamennyi platformra alkalmas készülékeket kínál, köztük olyat is, amely átalakítóval különböző oprendszereken is futtatható. Az Elgato EyeTV Mobile (az iPhone-hoz készült változat), és az Eye TV Micro (az androidos) tunereit 70-100 dollár körüli áron lehet megvenni. A Tivizen készülékekkel ellentétben rendes „igazi” antenna csatlakozójuk van, amire nem csak kis teleszkóp antenna, hanem külső tetőantenna is csatlakoztatható. Egy alkalmilag használt nyaralóban ez jól jöhet ez a lehetőség.
A hazai kereskedelemben is viszonylag olcsón beszerezhető a Point of View DVB-T tuner, ennél viszont arra a problémára legyünk figyelemmel, hogy a HD adásokat nem támogatja. Ez azért jelent korlátot a használatában, mert a mindig TV egyes csatornái HD minőségűek, ezeket nem képes a készülék megjeleníteni.
Ugyancsak a Google Playről letölthető ingyenes programmal használható a LogiLink DVB-T vevője, amely 20 ezer forint körüli áron nálunk is megvásárolható. Ennek már a HD adások sem okoznak problémát, bár azzal mindegyik DVB-T vevő kapcsán számoljunk, hogy legalább egy közepesen erős hardvert és szoftvert igényel, nevezetesen minimum Android 4.0.3 fusson a készüléken, és a hardverben legyen jelen a multimédás feldolgozást gyorsító NEON utasításkészlet (jellemzően a Cortex-A8 és az újabb processzor magok mellett ez megoldott).
Ügyes kis készülék a Geniatech PT
Egyszóval választék már most is van, és folyamatosan bővül, az árak pedig lefelé mennek – igaz van honnan, mert elég magasról (20 ezer forint fölül) indultak. Mindenesetre érdekes lehetőség, hogy telefonunkon vagy táblagépünkön úgy televíziózhatunk, hogy közben nincs szükségünk sem wifi, sem mobilinternet kapcsolatra, ilyen módon adatforgalom nélkül, úgy használhatjuk, mint egy zsebrádiót.