Android őrülteknek

Táblagép a TV-n

2013-06-26 15:13:52 | Módosítva: 2013-06-27 21:34:50

Úgy látszik, már a televíziós újdonságok is állandó témáink közé kerülnek. Nemrég írtunk csak a smart TV-kről, de máris tovább működött az agyunk. A gondolat tulajdonképpen onnan indult, amikor pár sorban megemlítettünk egy olyan HDMI sticket, ami android rendszert visz a televízió képernyőjére. Aztán rájöttünk, hogy könnyen elérhető eszközökkel igen sok lehetőségünk van a televízió felokosítására.

A korábbi cikkben említett Android stick egy pendrive méretű és formájú kis eszköz. Jobban megnézve derül csak ki, hogy csatlakozója nem USB, hanem egy szabványos HDMI. A mai lapos TV-k gyakorlatilag már mind rendelkeznek HDMI bemenettel, és általában egy vagy több USB bemenettel is. Ha van tehát egy jó minőségű LCD televíziónk, akkor kb. 20 ezer forintért tudunk belőle egy nagyképernyős táblagépet csinálni. 

A kis stick-ben komplett Android-ot találunk, amihez a TV csak mint megjelenítő szükséges. Rögtön eláruljuk, hogy igen nagy élmény egy 104 cm-es televízión netezni, levelezésünket olvasni, youtube videókat nézni; gyakorlatilag mindent, amit egy Android-os telefon vagy táblagép tud. Már csak a távirányítást kell megoldanunk, hiszen a televíziótól néhány méterre ülünk, és egyébként sem érintés érzékeny a képernyő. A feladatot egy touchpad-os wireless billentyűzettel tudjuk megoldani, aminek segítségével írhatunk, lapozhatunk, hangerőt szabályozhatunk stb.; egyszóval minden műveletet elvégezhetünk, amit az érintőképernyőn tennénk.


Akinek van egy átlagos minőségű és tudású Android-os táblagépe, annak a fenti hardver elemet sem kell megvásárolnia. A táblagépen általában rendelkezésre áll a HDMI kimenet (legfeljebb át kell váltani miniről normál méretűre), és a TV-vel való összekapcsolás után megjelenik a táblagép képernyője nagyban. Rosszabb esetben egy viszonylag hosszú HDMI kábelt kell használnunk, hogy elég messze ülhessünk a TV-től, de van vezeték nélküli megoldás is. A táblagépek általában tudnak fogadni külső, wireless billentyűzetet, amelynek adó részét az USB bemenetére kapcsolhatjuk. 


Nagyon praktikus wireless billentyűzetek kaphatók, köztük olyanok (pl. Hama gyártmányú), amit kifejezetten erre a célra fejlesztettek ki. Touchpad helyett görgőt kapott, rajta van a médiavezérléshez szükséges minden gomb, görgető stb., és természetesen komplett magyar nyelvű karakterek. Élmény egy ilyen mini billentyűzettel a kezünkben a fotelból olvasni az online sajtót vagy akár könyvet, nézni a videókat, levelezni, csetelni; tulajdonképpen mindent csinálhatunk, amit a táblagépünk tud. (Na, azért a Skype-pal van egy kis probléma; ha nincs mikrofon és kamera!)

Telefonnal is?

Vajon lehet-e a táblagépet helyettesíteni egy Android-os telefonnal, ugyanilyen célra. Sajnos minden esetben nem, de a készülékek egy része alkalmas erre. Szabványos HDMI kimenet ugyan egyik telefonon sincs, de egy részük micro USB kimenete rendelkezi ún. MHL (Mobile High-Definition Link) funkcióval, és természetesen beszerezhető (ha máshol nem, az eBay-en) a megfelelő csatlakozó elem is. Ezen készülékek (pl. HTC One X, Samsung Galaxy S2, S3, S4 stb.) gyakorlatilag az USB-n keresztül HDMI kimenetet is adnak. Annak a bizonyos csatlakozó elemnek (ez egy aktív elem, nem csak egy kábel) tápegységre is szüksége van, de ezt a TV egy USB aljzatáról beadhatjuk neki.


Ezek után itt is a távvezérlést kell még megoldanunk. A telefon USB-jének szétosztásával megoldhatjuk ugyanúgy, mint a táblagépnél, egy wireless-es billentyűzettel. Elvileg lenne még egy megoldás, a bluetooth-os egérrel történő vezérlés, de elég nehéz megjósolni, hogy a telefon elfogadja-e az egeret. (Próbálkozásaink során e tekintetben nem jártunk sikerrel; azt a bluetooth-os egeret, amit a táblagép azonnal látott, azt a HTC ONE X nem tudta kezelni!) Tettünk néhány kísérletet az iPhone, illetve iPad készülékekkel is, de ott korlátokba ütköztünk. Az iOS úgy tűnik nem képes minden telefonos funkciót kiadni külső képernyőre, csak bizonyos funkciókat. Képet és videókat át tud adni a nagy képernyőre, és külön szoftverrel youtube videókat is kirakhatunk a TV-re.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Praktikus újdonságok a Daniellától

Videó kaputelefon ésLED reflektor


Saját vízi erőmű

Túrázás közben telefonjaink, zseblámpáik feltöltéséhez különböző hálózat nélküli rendszereket fejlesztettek ki. Ezek zömmel a Nap solar energiáját használják fel, vagy Thermoelektromos elven működnek.