Meleg víz gazdaságosan

Vizsgáljuk meg közelebbről ezt a kérdést

Maga a kérdés pedig leginkább akkor merül fel, ha valamiért hozzá kell nyúlni a régi rendszerhez, akár azért, mert elöregedett, elhasználódott, elromlott, akár azért, mert az egész ház komolyabb felújításon, korszerűsítésen esik majd át. Ameddig a régi gázbojler, kombi kazán jól szolgál, addig erősen érvényesül az a szempont, hogy energiára, fűtőértékre vetítve a gáz ára harmada az elektromos áraménak. Kevésbé igaz ez az alaptétel, ha korszerűbb energiatermelőkben, pl. hőszivattyúban gondolkodhatunk, és pláne át kell gondolnunk alaprendszerünket, ha mondjuk napkollektor is szóba jöhet a meleg víz előállításhoz. Persze itt megjelennek a plusz beruházási költségek, melyek rendszerint azonnali kiadást jelentenek – még akkor is, ha az idők folyamán megtérüléssel számolhatunk.

Megint más gondolkozást kényszerít ránk, ha az eddigi gáz fűtőberendezést korszerűbbre kell lecserélnünk, ami sok járulékos költséget is magával hoz (kondenzációs kazán, hozzá való kémény és engedélyek). Akkor már mindenképpen jelentkezik a plusz beruházási költség, aminek megtérülését maga a korszerűbb energia-előállítás jelenti, de ez valószínűleg hosszabb megtérülési időt jelent. Itt már szóba jöhet alternatívaként az olcsóbb (régen éjszakainak nevezett) árammal működtetett elektromos bojler, vagy a korszerűbb meleg víz előállítók valamelyike is, ha nem 20 éves megtérülésben kívánunk gondolkodni. Ugyanakkor egy sima elektromos bojler kényelmi és komfort pluszokat kínál a gázbojlerhez képest; a tárolóban a meleg víz azonnal felhasználásra kész állapotban van, és egyenletes hőmérsékleten nyerhető ki.

Nagyobb lakások és családi házak esetén még további eldöntendő kérdés merül fel; egy, központi melegvíz-tárolóból vezessük el a vizet minden egyes vízvételi helyre, vagy egyedi, ún. decentralizált vízmelegítőkben érdemes gondolkodni a főbb vízvételi helyeken, külön-külön. Ehhez meg kell vizsgálnunk otthonunk vizes helyiségeit – darabszámra és távolságra egyaránt. Ezen felül még azt is, hogy a különböző otthoni műveleteinkre mennyi meleg vizet használunk. Nagyon nagy vonalakban azt lehet mondani, hogy egy átlagos mosogatáshoz 10-20 l, tusoláshoz 30-40 l, kádfürdőzéshez 90-150 l, mosdóhoz 5-10 l, kézmosóhoz 2-4 l vizet használunk. Látszanak a nagyságrendi különbségek. Ehhez még számoljuk hozzá, hogy egy nagyon takarékos család tagjai – személyenként – naponta 10-20 l vizet, a közepesen fogyasztók 20-40 l, a nagyobb többség pedig 40-80 l vizet fogyaszt. Ezeket a számokat kell összevetnünk azzal, hogy mekkora veszteséget jelent egy központi víztárolóból eljuttatni a meleg vizet az 5, 10, 15 m távolságban lévő vízvételi helyekre? És még valamivel, hogy a meleg vizet hol állítjuk elő, hol tároljuk, mennyire leszigetelt víztárolóban?

A melegvíz-csőben egy 5 m-es szakaszon kb. 1,6 l, egy 10 m-esen 3,2 l, egy 15 méteresen már 4,8 l meleg víz hűl le – mondjuk egy 22 mm átmérőjű rézvezetékben. A csapnál a meleg víz csak ennek a mennyiségnek a kifolyása után jelenik meg, az előtte kifolyatott mennyiségnek a hőtartalma kárba vész.

Központ víztároló esetén egy korszerű gépészetben cirkulációs vezeték van beépítve. Ez praktikus, de önmagában veszteséget termel, minél hosszabb a cirkulációs vezeték, annál nagyobbat. Egy 15 m-es cirkulációs vezeték vesztesége már összemérhető nagyságrend a hasznosított hőmennyiséggel, viszont természetesen sokkal nagyobb komfortot nyújt, mint ha ilyen vezetéket nem használunk.

A meleg víz tárolásának és elvezetésének veszteségeit össze lehet hasonlítani egy decentralizált melegvíz-hálózat bekerülési és üzemeltetési költségeivel. Ebben az esetben minden fő melegvíz-vételi helyen önálló kis bojler van, ami csak azt a helyet, esetleg csak egyetlen csapot lát el. Nincs egy nagy központi tároló – annak a jelentős tárolási veszteségeivel – és nincs a vezetékeken keletkező még sokkal nagyobb hőveszteség. Ha összehasonlítjuk egy átlagos család melegvíz-fogyasztásán keresztül a hasznosított hőt és a kárba vesző hőt, akkor azt találjuk, hogy míg egy átfolyós vízmelegítőnél a megtermelt hőmennyiség kb. ötöde vész kárba, és egy kisebb (100 l-es) bojlernél is csak valamivel rosszabb ez az arány, addig egy többszintes épület központi melegvíztárolójánál a megtermelt hőmennyiség 70%-a kárba vész a tároló és a csővezetékek veszteségein keresztül. Ez már alaposan megboríthatja azt az alapkoncepciót, hogy mekkora fajlagos költséggel állítjuk elő a hőenergiát!

Gondoljuk csak el, hogy egy nagyobb házban hány helyre szeretnénk elhelyezni egy kis meleg vizes kézmosót, különálló WC-kbe, garázsban, lépcsőfordulóban vagy akár hálószobában. Ezeken a vízvételi helyeken nem lesz nagy vízfogyasztás, a melegvíz-vezeték kiépítése viszont bonyolult, költséges, a folyamatos hőveszteség pedig tetemes. Egy ilyen beruházási döntést csak a konkrét ház, lakás ismeretében, és épületgépész szakember számításai alapján lehet meghozni. A fentiek csak a gondolkodásmód átfogó kiterjesztésére szolgálnak.

A bidé-funkciós WC maga melegíti a vizet

Cirkulációs vezeték vesztesége (forrás: Stiebel Eltron)

 (forrás: Stiebel Eltron)

Csapba épített, átfolyós vízmelegítő

Egész házat ellátó központi víztárolók, az alagsori központi víztárolóból, 10-20 m-es vezetéken megy a meleg víz a csapokhoz

Kád-zuhany elektromos gyorsmelegítő

Külön bojler a fürdőszobában

Mini bojler a garázsban