Elektromos vízmelegítők

Bár egy új vagy használt vízmelegítő megvásárlása is komoly kiadást jelent sokak számára, sokkal fontosabb, hogy hosszútávon mekkorák egy adott típus üzemeltetési, fenntartási költségei. A jelenlegi magyar energiaárakat ismerve elmondható, hogy ugyanannyi melegvíz előállítása elektromos energiával 3-4-szer többe kerül, mint gázzal. Így olyan helyeken, ahol a vezetékes gáz rendelkezésre áll, illetve a készüléket gyakran használják (pl. családi házaknál), célszerű gázüzemű vízmelegítőt választani. Amennyiben a gáz bevezetése jelentős többletköltséggel járna, vagy a vízmelegítő csak időszakosan kerül használatra (pl. hétvégi házak, nyaralók, apartmanok), az elektromos fűtésű melegítők megfelelő alternatívát nyújthatnak. Természetesen a tervezés itt nem áll meg, még jó néhány szempontot figyelembe kell vennünk annak érdekében, hogy a körülményekhez képest a lehető leggazdaságosabban üzemeljen készülékünk. Az első kérdés, hogy tárolós vagy átfolyós rendszerben gondolkozzunk.

Tárolós vízmelegítők

A (magyar nyelvben helytelenül) bojlernek is nevezett, szigetelt falú tárolós vízmelegítők előnyös tulajdonságai közé tartozik az egyszerre rendelkezésre álló nagy mennyiségű melegvíz, valamint az, hogy egy időben több vízvételi hely igényeit is ki tudja elégíteni. Bár megemlítendő, hogy léteznek helyi, kis űrtartalmú, 5-10 l-es vízmelegítők is, általában konyhai használatra. A tároló méretezésénél naponta és fejenként 40-50 l vízzel célszerű számolni. A szükségesnél nagyobb tartály felesleges és többletköltségeket eredményez. A vízmelegítő további jellemző tulajdonsága a fűtőszál teljesítménye, mely a gyakorlatban azt jelenti, hogy milyen gyorsan fűti fel a hideg vizet a beállított hőfokra berendezésünk. A tervezésnél feltétlenül figyelembe kell venni, hogy a tároló és a legtávolabbi vízvételi hely milyen távolságra helyezkednek el egymástól.
Előfordulhat ugyanis, hogy egy pohár melegvízért több liter hideget elfolyatunk, és ugyanennyi meleg pedig a vízmelegítő és a csap közti csőszakaszban hűl ki, szintén feleslegesen. Nem véletlenül tervezik egymáshoz közel új házaknál a konyha és a fürdőszoba "vizesblokkjait". Ha ez mégsem megoldható, akkor megfontolandó, hogy a kevésbé frekventált helyre egy másik, kisebb űrtartalmú vagy átfolyós vízmelegítő kerüljön. Egy másik lehetséges megoldás a cirkulációs rendszer kiépítése, amelyre elsősorban új ház vagy lakás esetén van lehetőség. A rendszer lényege, a melegvíz csőben maradt - kismértékben lehűlt - vizet gravitációs úton, vagy keringtető szivattyúval visszajuttatjuk a melegvíztároló tartályba, ahonnét ismét kézmeleg víz jut a csaphoz. Így a meleg víz, a vízmelegítőtől távolabbi helyiségekben is folyamatosan rendelkezésünkre áll. Célszerű a keringésszabályozót egy időkapcsolóval kombinálni, így lehetőség nyílik a rendszer időszakos üzemeltetésére, mellyel jelentős energia takarítható meg.

Felépítés

A forróvíz-tároló szerkezeti felépítése meglehetősen egyszerű. A külső fém burkolat alatt általában poliuretán-hab foglal helyet, mely a tartályt szigeteli el környezetétől. Ez a zártcellás hab igen jó hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkezik, a napi hőmérsékletcsökkenés mindössze 1-3 °C. A tartály készülhet szénacélból, illetve létezik rozsdamentes kivitel is, bár ennek ára jóval magasabb egyszerűbb társáénál. A szénacél tárolók korrózió elleni védelmét - mely gyakori meghibásodási ok - egyrészt a felületkezelés (pl. tűzzománc) illetve az ún. aktív anód látja el. Ez utóbbi egy általában magnéziumból készülő rúd, mely a víztérbe lóg be. Mivel a magnézium elektródpotenciálja jóval alacsonyabb az acélénál, a korrózió először őt támadja meg, majd csak miután ez elfogyott, kezd neki a tartály falának. Szintén a víztér alsó harmadában helyezkedik el a termosztát hőérzékelője, a hidegvíz-bevezető cső, valamint a fűtőtest is.

Üzembe helyezés és karbantartás

A vízmelegítő kiválasztása során - ha más fontos szempont nem indokolja - célszerű hazai berendezést választani, mert ezek alkatrész-ellátottsága folyamatos, és a cseredarabok ára is kedvezőbb, mint a külföldről rendelt társaké. A készülék üzembe helyezése és karbantartása némi hozzáértéssel és műszaki érzékkel saját kezűleg is elvégezhető, az érintésvédelmi szabályok betartásával Ezzel kapcsolatban ajánljuk figyelmükbe lapunk 2000/11. havi számát.
Természetesen a cégek saját szakembereikkel is a vásárlók rendelkezésére állnak. A karbantartások időpontját célszerű feljegyezni, hogy ne a csöpögő tartály figyelmeztessen ennek időszerűségére. A tárolós vízmelegítők napi karbantartást nem igényelnek, viszont időszakosan szükség van a fűtőszál vízkőtelenítésére, az aktív anód felülvizsgálatára és esetleges pótlására. Mivel hazánkban általában kemény víz folyik a csapból, azaz magas az oldott ásványianyag-tartalma, akár évente is célszerű a fűtőszálat megtisztítani, ugyanis a lerakódott vízkő rontja a fűtőszál teljesítményét, aminek eredményeképpen ugyanazt a mennyiségű vizet lassabban és jelentősen több energiával képes csak felfűteni.

Átfolyós vízmelegítők

Ritkábban találkozni velük, mint tárolós társaikkal, de fontos néhány szót szólni erről a kategóriáról is. Olyan helyen célszerű az alkalmazásuk, ahol egy kis kapacitású vízvételi helyet kell ellátnunk (pl. konyha).
Előnyös tulajdonságai közé tartozik a kis helyigény, a tárolósnál alacsonyabb üzemeltetési költség és az, hogy a konstrukciójából adódóan tárolási hőveszteséggel nem kell számolnunk. Hátrányaként említendő, hogy csak olyan helyen használható, ahol ezt az elektromos hálózat lehetővé teszi. Mivel ezek a berendezések a melegvizet azonnal állítják elő, teljesítményük nagyobb, mint a tárolós kivitelűeké. Ez kb. 2,5-3 kW-ot jelent. Amennyiben több, nagy teljesítményű fogyasztó is üzemel egyszerre házunkban, célszerű háromfázisú rendszert kiépíteni, amennyiben erre lehetőség van. Meglévő egyfázisú rendszer esetén pedig érdemes elgondolkozni más típusú, például gázüzemű vízmelegítő vásárlásán.