Speciális emelők

2018-11-28 13:25:16 | Módosítva: 2018-11-28 13:35:43

Előző számunkban (itt és itt) a különféle emelők ismertebb eszközeit vettük sorra, most pedig a speciális változataik ismertetésével folytatjuk a sort. Ezek az emelők többnyire egy bizonyos célfeladat ellátására készülnek, de az otthoni munkáknál is segítségünkre lehetnek, ha pl. valamilyen nehéz tárgyat kell megemelni, vagy támaszként használhatók alkalmi munkákhoz.

Célszerszámok, de más területen is használhatók


A csavarorsós emelők többnyire minden autótulajdonosnak a rendelkezésére állnak. A gépkocsi kerékcseréjéhez szükséges egyszerű emelők – trapéz emelőként is ismertek – külön is megvásárolhatók néhány ezer forintért. Teherbírásuk 1-2 tonna közötti, az emelési magasságuk pedig 90-440 mm között változik. Az emelő fix talpa és a mozgatott talp közötti távolság az alsóérték, és nem azonos a hasznos emelés mértékével. Az emelési magasság többnyire 30 cm lehet. Kerékcserén kívül bármely súlyos tárgy megbillentésére alkalmas, aminek alá lehet tolni. Egyszerű és könnyen kezelhető emelő, a saját határain belül.



A fogasléces emelőknél a terhet a felső emelő talp emeli meg. A hajtókarral csekély fizikai erő kifejtésével 1,5-20 tonnás terhek megemelése sem jelent problémát. A terhet a hajtókarhoz kapcsolódó kilincsműves racsni rögzíti az adott helyzetben. Függőleges és vízszintes helyzetben is használható. Ezeket az emelőket főként az ipari munkáknál használják. Felépítése robosztus, önsúlya ennek megfelelően jelentős, 10-63 kg. Beszerezhető egyszerűsített, csak alsó emelő körmös változata is, amely nagy, 150 cm magasságba képes terheket emelni. A fogasléces emelőket hébérnek vagy hévérnek is nevezik.



A hidraulikus emelőknek talán legismertebb fajtái a különféle emelőteljesítményű palackemelők. A viszonylag kis helyigényű, ám ennek ellenére nagy teljesítményű olajemelőket stabil talpal ellátott függőleges munkahenger és egy – az emelővel egybeépített – kisebb főhenger jellemzi. Ez utóbbit kézi karral lehet működtetni és minden lenyomás után olajt pumpál a munkahengerbe. Visszacsapó szelep akadályozza meg az olaj visszafolyását, megtartva a teleszkópos henger elért magasságát. A munka végeztével ezt az olajmennyiséget kontrolláltan a leeresztő szeleppel lehet a munkahengerből visszaengedni. A palackemelők teljesítménye 2-30 tonnás terhek megemelését teszi lehetővé csekély erőkifejtés mellett. Az alacsony, vagy extra alacsonyépítésű változatok csak 125 mm magasak és 100 mm az emelési magasságuk. Az hosszúlöketű hidraulikus palackemelők viszont 175-420 mm-es magasságba képesek a terhet megemelni. A palackemelőknek csekély az önsúlyuk és a helyigényük. Az otthoni munkáknál is elég sokoldalúan használhatók, A kis emelési magasságúaknak az ára is elég kedvező.



A krokodil- vagy ún. padlóemelők a hidraulikus emelők speciális változatai. Ezek kerekekkel vannak ellátva, így könnyen a megemelendő teher – ami többnyire gépkocsi, vagy más, lábon álló szerszám, vagy egyéb tárgy – alá tolhatók. Működésük hasonló az olajemelőkéhez, de a munkahenger nem közvetlenül emeli a terhet, hanem a krokodilszájához hasonlóan szétnyíló kar végén levő talp segítségével. A teherbírásuk 2-3 tonna, az emelőtalp alsóállásban általában 115-140 mm magas, a maximális emelési magasságuk 300-470 mm. Létezik ún. alacsonyépítésű változatuk is, amely 70-80 mm magasságban álló teher alá is betolható, és az emelési tartománya 480 mm-ig is terjedhet. Kedveltek a nem foglalkozásszerűen autószereléssel foglakozók között, amihez viszonylagosan kedvező áruk is hozzájárul. Az olcsóbb változatok azonban nem állandó munkára valók, amit 10-20 ezer Ft-os áruk is jelez.




A légpárnás emelők is gépkocsi emelők, ám e feladat ellátásán kívül egyéb terhek megemelésére is használhatók. Az egyszerűbb ballonos kivitelűek az autó kipufogó gázát használják fel emelőerőként, de sűrített levegővel is használhatók. Teherbírásuk 3 tonna körül van, és a motor alapjárati kipufogó gáza 2-3 perc alatt tölti fel az emelőballont. A ballon lesüllyedését visszacsapó szelep akadályozza meg, amely a leeresztést is lehetővé teszi. Szakadás-biztos anyagból készülnek, és leeresztett állapotban bármilyen szerkezeti egység alá behelyezhetők. Előnyük, hogy bármilyen talajon a kicsúszás veszélye nélkül használhatók, és akár mind a két kerék egyszerre megemelhető a ballon középre helyezésével. Helyigényük csekély, 6 cm átmérőjű kipufogóra csatlakoztatható a 4,5 m-es tömlőjük. A 3 tonnás változatok mellett vannak ennél nehezebb járművek emelésére alkalmas kivitelűek, sőt sűrített levegővel működő, 2-3 ballonos professzionális megoldások is, amelyeket kimondottan gépkocsijavító műhelyekben használnak. Teherbírásuk akár 5 t, és az emelőpárnák száma szerint növekszik az emelési magasságuk 30-50 cm között. Az emelés és a leeresztés művelete fokozatmentesen, a szabályozó karokkal lehetséges.

Támaszok, bakok


Ha a megemelt súlyos tárgyon vagy eszközön hosszabb ideig kell további műveleteket végezni, akkor a biztonság érdekében alá kell támasztani. Különösen akkor van erre szükség, ha nem egyszerre, hanem több lépésben kell az emelést elvégezni. Ezt a célt szolgálják a különféle támaszok, vagy az állítható bakok. Ezek mindegyike három lábú, és állítható magasságú, ami megkönnyíti a bakok teher alá helyezését. A teherbírásuk 2-12 tonna között változik.

Általában párban kerülnek forgalomba, és nem is kerülnek olyan sokba, mint egyes emelők. A kisebb teherbírásúak között a gyorsan a megfelelő magasságúra beállítható fogasléces változatok az ideálisabbak, ám ezek csak kisebb terhelést viselnek el biztonsággal. Az alátámasztási magasságuk 29-61 cm között fokozatmentesen állítható. Egymásba rakhatók, így a helyigényük használaton kívül csekély. A 3 tonnánál nagyobb teherbírású bakok változtatható magasságát az állványból kihúzható oszlop emelésével lehet a kívánt mértékben megnövelni. A gyámfejet az oszlopok furatába dugott méretes csapszeg stabilizálja. A csapszeget lánc kapcsolja a talphoz, így nem kell tartani az elvesztésétől. A bakok lába némely típusnál a központi csőoszlop mellé hajtható, ami a bakok tárolásánál előnyös. A biztonságos alátámasztásnál lényeges az ideális alátámasztási hely kiválasztása és szintbe állítása. A terhelést a bakok között egyenletesen el kell osztani.


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Betoncsavar

A betoncsavar egy új rögzítő elem, melynek nagy előnye az egyszerű és gyors szerelés. A betonba fúrt lyukba a szerelés során a betoncsavar magának menetet vág. A betoncsavarok a lehorgonyzandó...


Padlóáthidalások

Megszokott dolog, hogy a különféle lakóhelyiségek burkolata nem azonos. Ez a legtöbb esetben szintbeli különbségeket idéz elő. Régebben az átkötést küszöbök beépítésével oldották meg. Manapság...