Modell kárpitozás

Az autómodell építők általában festéssel szokták a járművek belsejét az eredeti kivitelhez hasonlóvá tenni. Ez egy teljesen zárt karosszériájú, apró járműnél érthető, hiszen alig látni a kis járművek belsejébe. Nyitott sportautóknál, vagy nagyobb léptékű más járműnél, ahol viszont már az ajtókat is ki lehet nyitni, érdemesebb más, igényesebb megoldásokkal is kísérletezni. Nevezetesen  a bőrbe öltöztetéssel. A finom, valódi bőr ugyanis jól nyújtható, s tapintása, valamint struktúrája nagyon valóságos hatású lehet. Különlegessége pedig megér néhány kísérletet, amelyek az alábbi tanácsok és fogások gyakorlásával előbb-utóbb majd a sikert is meghozzák.

Szeretném azonban előre bocsátani, hogy az ilyen munkáknak alapfeltétele a nagyon vékony bőr. Nem sok kell belőle egy-egy kocsihoz, s nem is mindegyikhez megfelelő, mert pl. a bársony kárpitokhoz csak ritkán használható. Veterán autókban és sportkocsikban viszont nagyon is jól mutatnak az eredeti anyaggal bevont ülések, oldal- és tetőkárpitok. Sok buktatója is van a bőrkárpitozásnak. Nevezetesen, hogy kissé testesebbek lesznek az ülések, s ha ez nagyon szembeötlő, akkor nem érdemes erőltetni a dolgot, hiszen az ülésekről nem hámozhatunk le 0,5 mm-t, s van amikor bőrbe öltöztetve nem is férnének a helyükre. Továbbá esetenként nemcsak az üléseket kell bőrrel bevonnunk, hanem az ajtókat, és az utastér oldalait is. Az 1/24-es autók közül is inkább csak az oldtimerek hagyják magukat bőrbe öltöztetni, viszont az 1/16-osok, 1/12-esek szinte igénylik az eredetivel azonos anyagú kárpitozásokat. Sőt az 1/18-as fémautók valószerűségét is nagyságrendekkel emelik az ilyen igényes kárpitok.

Alapanyag a nagyon finom bőr

Milyen is tehát az ilyen jellegű munkákhoz szükséges bőr? Először is nagyon vékony, 0,5 mm-es, vagy még ennél is vékonyabb kesztyűbőr. A színe csak akkor lényeges, ha festeni nem akarjuk. Minél világosabb, annál jobb, hiszen ezt könnyebb utólag a kívánt árnyalatúra és színűre festeni. Ám ne csak vékony, hanem nagyon puha is legyen, hogy megfelelően lehessen nyújtani. A hasított oldala pedig bársonyos, rövidszőrű legyen. Legjobban megfelelők a bőrök szélei, vagy az un. hasalji részek, a kesztyűbőr hulladékok. Ezzel már azt is elárultam, hogy ilyen anyagokat a bőrhulladékok között érdemes keresni, s ezeket a bőr-, cipő- és bőrdíszmű-kellék üzletek némelyike árusítja. Bőrdíszműveseknél, bőrszabóknál is lehet a beszerzéssel próbálkozni, s különösen vidéki városokban, ahol a hulladékbőrök valószínűleg nem a kelléküzletekbe, hanem a kukába kerülnek. (Jómagam a VI. ker. Vörösmarty utca 38. Sz. alatti kis üzletben vásárolok, de a XIII. ker. Országbíró u. 2. Sz. és a XV. ker. Páskomliget u. 2. Sz. alatti üzletek is árusítanak finom bőrhulladékokat.)

Erős és lemosható ragasztó

Ezek után azonnal felmerül a kérdés, hogy a bőrt mivel lehet a különféle alakos felületekre ragasztani. Nos, nekem a Pritt ragasztórúd vált be, de megfelel bármilyen vékonyan felkenhető diszperziós ragasztó is, amelyben nincs sok víz. A ragasztórúd előnye, hogy vízzel még a ragasztás után is lemosható, ami a rontott darabok tekintetében óriási előny. Jól bele lehet dörzsölni a bőr hasított felületébe, a műanyag felületeket sem károsítja, s szilárd kötést ad, ha mindkét felületet vékonyan bekenem vele.

Az "autókárpitos" szerszámok sem különlegesek

Mindenekelőtt egy jó éles olló szükséges a kis darabok kiszabásához. Kés erre csak ritkán megfelelő, mert a puha bőrt vágás közben megnyújthatja, különösen ívelt kontúrú daraboknál. Egyenes vágásnál meg csak ívelt élű, élesre fent szikét használok. Gyakran használatos szerszámom még a simítócsont, életlenre fent, de sima élű késpenge, továbbá különféle órákból kiszerelt fogaskerekek, nyélbe fogva a különféle tűzések imitálásához.

Festék is gyakran kell

Mivel a bőrök általában különféle színűek, s inkább a vékonyságuk, puhaságuk szerint válogatok, a kárpitok színét utólagos festéssel szoktam "beállítani". Nagyon lényeges, hogy az alapanyag felületét ne keményítse meg, tapintása lágy, puha legyen, ám még a sötét tónusú bőrt is világosabbra tudjam vele színezni anélkül, hogy az anyag jellegét túlságosan megváltoztatná. Erre a diszperziós bőrfesték a legalkalmasabb, mert ebbe belekeverhetek más festékeket, pl. temperát is, amivel kiteljesíthetem az alapszínű (piros, fekete, sárga, barna, kék) színpalettát. További előnye, hogy ez a festékfajta a polisztirol felületekre is jól feltapad, több rétege elasztikus, testes, szinte bőrszerű felületet ad olyan alkatrészeknek is, amelyeket egyébként a méretük miatt képtelenség lenne bőrrel bevonni. Mivel száradás után elasztikus, szinte alig változtatja meg a bőranyag jellegzetes struktúráját, viszont a pórusaiba ülve lezárja azokat, s még a durvább felületeket is finomabbá, kellemes tapintásúvá teszi.

Szabásminta csak néha kell

Igen, mert a vékony bőrök amúgy is nyúlnak, s ezt alapvetően ki kell használnunk. Azt viszont jól nézzük meg, hogy hol kell feltétlenül a kárpitdarabokat egymás mellé illesztenünk. Üléseknél a háttámla és az ülőpárna találkozásánál ez egyértelmű, itt csak az ívet kell jól eltalálnunk. Az ülőpárna oldalainál viszont vegyük figyelembe, hogy miként csatlakozik a háttámla hátsó részéhez. Az oldalakon ugyanis legalább a háttámláig kell érnie a huzatnak. A kivágást ennek megfelelően szabom ki. Ha két darabból áll a háttámla, akkor mindkét darabból lecsiszolok egy anyagvastagságnyit, hogy a visszahajtott kárpitanyag ne vastagítsa meg az ülések vastagsági méretét. Mindig a legegyszerűbb megoldást választom, mert a vékony, s apró bőrdarabokat nehéz előre kiszabni, felragasztásukkor pedig nyúlásuk következtébe könnyen megváltoztatják az alakjukat.

Üléskárpitozás

Először megpróbálom behatárolni az ülőpárna és a háttámla anyagának a bemetszési helyeit, majd kiszabom a 6-8 mm-el nagyobb bőrdarabokat. A sztirol ülés tűzött részeit hegyes késsel, tűreszelővel kimélyítem (1), mert különben ezek az idomos felületek ellaposodhatnak, illetve vaskosabbá válhatnak. A bőr hátoldalát és az ülőpárna felületét bekenem ragasztóval. A mély tűzések árkába benedvesített ecsettel terítem fel a ragasztóanyagot. Kis idő elteltével a párna közepére felillesztem a bőrdarabkát, majd csipesszel pontosan a helyére igazítom. Ha a felület bordásan tűzött, középről jobb- és baloldal felé bordáról-bordára haladva nyomkodom az árkok mélyére a huzatanyagot. Közben persze feszesre húzom amennyire csak lehet, de csak annyira, hogy a mellette lévő tűzés árkából ne húzódjon ki a bőr. A párna oldalszélein kissé "megpihenek", majd e felületeket is lefedem. Az ülés elején ugyanígy járok el, csakhogy most már nagyon vigyázok a sarkoknál összeérő anyagszélekre. Általában az elülső homlokfelületen a lekerekített sarkoktól kissé távolabb vágom be függőlegesen a kárpitot, mégpedig egészen az ülőpárna pereméig. A középen lefutó bőrt alul átsimítom az üléstest élén, majd a belső felületre ragasztom. Az oldalak burkolatának végét most a már felragasztott homloklap széléhez igazodva ívelt élű, borotvaéles szikével vágom össze (2). A szike élét nem húzom, hanem az él ívén legördítve vágom át a bőrt. A felesleges részeket eltávolítom, majd a munkát a háttámlán folytatom.
A háttámlát alulról, az ülőpárna felöl kezdem befedni. Előbb a tűzésekbe nyomkodom az anyagot, majd az alsó szélét az ülőpárna és a háttámla párnázata közé nyomkodom. Az osztás így valóságos lesz, s ugyanakkor a bőrt is jól kifeszítve lehet a többnyire lekerekített sarkú háttámlákra erősíteni (3). Így a lekerekítéseknél is tökéletesen a sarkokra feszül az anyag, s csak a visszahajtásoknál kell ráncolni, néhány bevágást ejteni. Ha a háttámla tömör, a bőrkárpitot csak a ragasztó száradása után vágom körbe, mégpedig az élektől 1 mm távolságban. A hátsó kárpit darabját is a helyére illesztem, s összevágom a már felragasztott résszel (4). Az esetleges pontatlanságokat – az élek beragasztózása után – simítócsonttal egymáshoz nyomva tüntetem el. A bőrök összeillesztett éleit egyébként mindig összeragasztom. Végül az ülés kialakításától függően alul acélvonalzó mellett körbevágom a bőrhuzat szélét, vagy ha erre nincs szükség, csak a belső oldalakra ragasztott anyagszélek ragasztását erősítem meg.
Az alapkárpit ezzel készen is van, s még egy negyedóra sem kellett hozzá. Kidolgozására majd a következő számunkban térek vissza. Addig is lehet gyakorolni az alapfogásokat, hogy a kikészítés elsajátítására legyen már néhány próbadarabunk.