Autóváros Óbudán

1989-ben a Duna Volán Vállalat Tehergépjármű-javító részlegének óbudai telephelyén megalakult a Duna Interservice Kft. A rendszerváltás kezdetén létrejött cég legfontosabb feladata a működőképesség biztosítása mellett a szerkezetváltás megvalósítása volt. A vállalat által forgalmazott és szervizelt keleti márkájú teherautók (KAMAZ, LIAZ) ugyanis nem tudták felvenni a versenyt a fejlett világ által gyártott versenytársaikkal.

A társaság ezért felvette a kapcsolatot az egyik legnagyobb ausztriai gépjárműimportőrrel, a DENZEL AG-val, akivel sikeresen megállapodtak a Mitsubishi és Volvo tehergépjárművek magyarországi forgalmazásáról és szervizeléséről. A pozitív tapasztalatok alapján a társaság nemsokára a Mitsubishi személygépjárművek forgalmazásával is elkezdett foglalkozni.
A Növekedés azonban itt sem állt meg, és mára Budapest III. kerületében, a város észak-nyugati kapujában elhelyezkedő, saját tulajdonban lévő komplexumban egész Autóváros épült fe. Olyan komplex ipari parkokra jellemző ingatlan együttes jött létre, ahol márkaszalonokban mutatják be a személygépkocsikat és haszongépjárműveket, és több mint 5 ezer négyzetméter alapterületen külön blokkokban javítják az egyes márkák gépkocsijait.
Szinte felsorolni is nehéz azt a sok márkát, amellyel a ma már Duna Autó Zrt. néven működő cégcsoport foglalkozik. Megtalálható itt a Honda, Mitsubishi, Nissan, Renault, Seat, Skoda, Subaru, Volvo, sőt újabban a Chrysler-Jeep-Dodge és a Peugeot is. Mára valóban egy egész városrész, egy Autóváros fejlődött ki a Bécsi út és a Szentendrei út között elterülő 44 ezer négyzetméteres területen, ahol az információt gyűjtők, a gépkocsi vásárlást tervezgetők és a szervizelési, javítási igényekkel jelentkező autótulajdonosok egyaránt megoldást találnak. Az autóváros térképén könnyen eligazodhat bárki; megtalálhatja a képviselt márkákat és a számára szükséges autószalont, szervizt egyaránt.

Információ: www.autovaros.hu

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.