Az egyszerűbb külső kemencék kémény nélkül épültek, alakjuk kerek vagy kerekded volt, boltozatukat az Alföldön magasabbra, az ország többi részén alacsonyabbra építették. Az igényesebben kivitelezett külső kemencék szája előtt kisebb kémény magasodott, hogy ne az asszonyok arcába csapódjon a füst. A kemencét a kémény nyílásán át fűtötték, a kitóduló füst pedig a kéményen keresztül távozott.
Tábori kemencének vagy bakterkemencének hívták azokat a téglából falazott, boltozott szabadtéri építményeket, amelyek a XIX-XX. században alakultak ki. Nevük onnan ered, hogy a falusiak a típustervek alapján megépített bakterházak udvarán láttak először hasonlókat. Az ilyen külső kemencének lapos, körte alakú belső boltozata volt, a tetején szabályozó nyílással, külsejét azonban szögletesre falazták. A kemence szája fölött kisebb kémény emelkedett. A kemencét és a kéményt cserépfedés védte az időjárás káros hatásaitól. Elsősorban ezek a kemencék felelnek meg a mai igényeknek.
A kémény aljában grillező helyet lehet kialakítani. Ha azt szeretnénk, hogy a külső kemence a társasági élet központja legyen, védőtetőt, sőt nagyobb kerti építményt is emelhetünk föléje. A nyitott kerti építménybe (más néven szaletli) a kemence kéményét középre kell helyezni. A kiszélesített kémény a tetőn kívülre vezet, kandallóként, valamint grillező- és húsfüstölő helynek is használható. A kerti együttesek bővíthetők takaréktűzhellyel és szükség esetén katlannal is.
Könyvajánló:
Sabján Tibor
Nagy kályhakönyv