Frissítő aromaforrás a konyhában

Kávéfőzők

A kávézásnak több évszázados hagyománya van. Mindenkinek megvan a kedvenc aromája, a napi adagja, és a lefőzött kávé erőssége sem lényegtelen. Ahány ember, annyi szokás és kávé. A készítéséhez szükséges készülék pedig a háztartások egyik leggyakrabban használt konyhai berendezése. Képességeik igencsak eltérőek, mint ahogyan a formájuk is. A magasan kvalifikált masinák - többek között - még arra is képesek, hogy reggel maguktól lefőzzék a kávét. Akinek úgy tetszik, a konyhabútorba is beépítheti, ha ilyen típusú készüléket választ. Jellegzetes megoldásaikat, speciális szolgáltatásaikat ismertetésünkben mutatjuk be.

Kávé főzésekor forró víz lúgozza ki az őrölt szemcsék tartalmát. Az egyedi pörkölés adja meg a főzet karakteres, jól felismerhető aromáját, ízvilágát. Ezt az őrlés finomsága és frissessége, valamint a víz mennyisége minősége is jelentősen befolyásolja. A kávéörlemény alapos kilúgozására csak friss lágy víz alkalmas, a kemény vízbe ezért érdemes egy késhegynyi szódabikarbónát tenni. A továbbiak viszont már a kávéfőzőktől függ, hogy milyen lesz maga a főzet.
A kávét nyílt, vagy zárt rendszerű készülékben szokás lefőzni. A nyílt rendszerbe tartoznak a ma egyre kedveltebb filteres főzők. Ezeknél a filterbe helyezett őrölt kávét a többnyire 1-1,5 l-es tartályban felforralt víz lúgozza ki. Egy főzet 8-15 csésze kávé készítését teszi lehetővé kb. 10 perc alatt. A zárt rendszer lényege, hogy a tartályban gyorsan felhevült vizet gőztúlnyomás, vagy a korszerűbb készülékeknél elekromágneses nyomásfokozó préseli át az őrleményen. A kávé így gyorsabban készül el. A lényeg, hogy a zárt tartályban felforralt víz a felette kialakult gőz nyomására áramlik át a szűrőkkel ellátott, tartályba töltött kávészemcséken, és a kifolyón keresztül már illatos kávé csordogál a kiöntőedénybe, vagy közvetlenül a kávés csészébe.
Van aki inkább az ún. hosszú-, sok vízzel készült kávét, mások az erős, kevés forró vízzel alaposan kilúgozott presszókávét, megint mások pedig a hosszabb, de habosított és utólag adalékokkal ízesített cappucinót, melanzst kedvelik. Kávéfőzőnket ezért úgy célszerű kiválasztani, hogy esetenként többféle kávé készítése se okozzon problémát. A forgalmazott kávéfőzők választéka erre bőséges lehetőséget biztosít, hiszen a filteres, presszó kávéfőzőkön kívül a kombinált készülékek különféle változatai sorakoznak a polcokon.

Filteres kávéfőzők

Általában 10-15 csésze ún. hosszú kávé készítésére alkalmasak. Víztartályuk 1-1,4 l-es, ám az újabb típusok között kimondottan kétszemélyes, kis kapacitású filteres főzők is megjelentek. Ezek víztartálya csak 2 dl-es, újszerű a megjelenésük, de egyébként adottságaik hasonlóak a nagyobb kapacitású filteres készülékekhez. A filteres főzők némelyikénél választható nemcsak a készítendő kávé mennyisége, hanem annak lágy, normál, vagy erős aromáját is előre meg lehet határozni.
A kávé szűrését általában tartóra helyezett papírszűrők vagy könnyen tisztítható műanyagszűrők végzik el. Az őrölt kávé ideális kilúgozását a mélyforrázó technika csigaalakban vezetett vízvezetése biztosítja. A kifolyt kávé kivétel nélkül aromazáró szeleppel ellátott kannába gyűlik össze, nemritkán a kanna melegen tartó lapon áll, vagy a kávét termoszrendszerű kanna tartja melegen. E készülékek formája igen változatos, az igényesebbeket egyre több rozsdamentes acél elem díszíti. Optimális használatukat megkönnyíti az elektronikus vezérlés, amely pl. a forralás végén kikapcsolja a vízhevítőt, de a melegítőlapot nem. A digitálisan előre beprogramozható készülékek pedig a kényelmünket szolgálják.

Zárt rendszerű főzők

E csoportba a korszerű presszó kávéfőzők tartoznak, és ezek többnyire ún. túlnyomásos rendszerűek, ami magas hőmérséklettel és erős gőzfejlődéssel jár. A zárt víztartályban a forralt vizet a felette keletkező gőz nyomja át a kávéörleményen. A kilúgozás során a főzetbe járulékosan keserű és savanyú anyagok is kerülnek a kávé szemcséiből, ez adja a főzet jellegzetesen markáns izét. Általában 2-4 személyes a kávé- és a víztartályuk, teljesítményfelvételük pedig 750- 850 W közötti. Hagyományosnak mondhatók a kotyogó rendszerű főzők, amelyek víztartályát főzőlappal, vagy gáztűzhelyre állítva kell biztosítani, de az újabb kotyogókat már a készülék aljára szerelt elektromos fűtőegységgel kiegészítve is gyártják.
A presszófőzőket a "mellékszolgáltatásaikat" mérlegelve ajánlatos kiválasztani. Ilyen pl. az automata fűtéskapcsoló, amely a lefőzés után automatikusan lekapcsolja a víztartály melegítését, megakadályozva ezzel a túlfűtését. Számoljunk azonban azzal, hogy a készülék hőmérsékletének csökkenésekor a fűtőrendszer visszakapcsol, illetve ettől kezdve ki-be kapcsolgatja magát a készülék. Ez gyors károsodást nem okoz ugyan, de azért igyekezzünk elkerülni a kávéfőző "bekapcsolva felejtését".
Minden készüléken van gőzölő, amivel kávét, vagy tejet habosíthatunk, és természetesen a kihűlt kávét is ideálisan, túlforralás nélkül felmelegíthetjük. A gőzölő használatához a tartályba kevesebb vizet kell tenni, és csak rövid felfűtési idő szükséges, a kapcsolót pedig gőzölő állásba kell fordítani. A levehető alátétlap a könnyebb tisztítást szolgálja, ám ha, az a poharat is melegen tartja, az már valóban méltányolandó plusz szolgáltatás. A kávé aromáját a kanna aromazáró fedele őrzi.
Az igényesebb kávéfőzők között gyakoriak a kombinált készülékek, amelyek filteres és presszó kávé készítésére is alkalmasak. A kombinált készülékek előnye, hogy igény szerinti erősségű kávét lehet velük készíteni. Ilyen készülékeknél többnyire két különfűtött víztartály van, és a kapcsolóval lehet "üzemmódot", aromaerősséget választani. Esetenként a lefőzendő kávé mennyiségét is szabályozni lehet, sőt a programozható gyártmányok sem ritkák.
A főzők új generációja szerkezetileg másként működik, ugyanis ezeknél a forró vizet nem a gőz nyomása, hanem egy mágneses pumpa nyomja át a kávétartályon. Az ilyen főzők 95 fokos vízzel működnek, amit hőmérséklet-szabályozó automatika tart szinten, és az üresjáratot is szabályozza. A kávét pedig a beépített daráló őrli a kívánt, illetve a programpanelen beállított mennyiségben és szemcseméretre. A zaccot külön tartályba gyűjti, amit csak hosszabb idő után kell kiüríteni. A víztartály ezeknél 1,5 l körüli, és természetesen programozott mennyiségű kávénak megfelelően adagol és szabályoz mindent. Az ilyen készülékekkel készült kávé kellemesen telt ízű, habos a teteje és mentes minden kellemetlen mellékíztől. Természetesen igényes jószágok, mint ahogyan a konyhabútorba építhető kávéfőzők is. Ezek előnye, hogy csak elektromos bekötést igényelnek, nagy víztartályuknak köszönhetően csak időnként kell a kávét és a vizet utántölteni és a zaccot eltávolítani. Természetesen ezek is előre programozhatók, rendkívül dekoratívak és ennek megfelelően elég drágák is, viszont nagyon kényelmes a használatuk, hiszen nincsenek útban a munkapulton.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: kávé, kávéfőző

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Kávé a zacskóból

Ha utazás közben sem szeretnénk nélkülözni a jó minőségű kávét, a Coffeebrewer előre csomagolt terméke lehet az egyik megoldás.


Folttisztítás

A különböző eredetű foltok minden háztartásban előfordulnak, és eltávolításuk esetenként gondot okozhat. Különféle folttisztító szerek beszerezhetők ugyan, ám a régi, hagyományos módszereket is...