A speciális csavarok is okozhatnak ugyan problémákat, ám ezek sem megoldhatatlanok. Például a középcsapos, belső nyílású csillagcsavarok kihajthatók olyan lapos csavarhúzóval, amely csap és a nyílás két oldala közé beilleszthető, vagy a lap közepébe bereszeljük a belső csaphoz szükséges hornyot. A csak belső csillag kiképzésű kötőelemek pedig könnyen oldhatók a csúcsok közé illeszkedő kis imbuszkulcsok valamelyikével. Kevés csavarlazító folyadék használata minden esetben ajánlott! Arra is fel kell készülni, hogy a lényegesebb pótalkatrészek már nehezen beszerezhetők, helyettesítésük így szerencse dolga. Ám ezek viszonylag ritkán mondják fel a szolgálatot, és esetleg ragasztással a töröttek is javíthatók, az érintkezőket pedig kontaktsprayével befújva lehet vezetőképessé tenni.
A saját kezű javítások sokszor eredményesek, így érdemes ezekkel bajlódni. Ha nem sikerül, akkor jöhet az új utódkészülék megvásárlása. Ám sikeres javítás nemcsak kiadáscsökkentés, hanem sikerélmény is. Az olcsóbb kávéfőzők idővel fokozatosan elromlanak. Víztartályfedelük alól gőz gomolyog és kevesebb, ám méreg keserű kávét készítenek. Elvízkövesedett, nem vitás. A kazán és a kifolyó vezetéket azonban vízkőoldós, illetve citrom- vagy ecetsavas többszöri átmosással tökéletesen megtisztíthatjuk. A forró vizes többszöri átmosás pedig a főzet idegen ízét szünteti meg. Ilyenkor a biztonsági szelepet, valamint a felső és alsó szűrőt, és annak perforációját is ajánlatos kimosni, kitisztítani egy kihegyezett fogpiszkálóval. Ez ugyanis nem növeli meg az apró lyukak méretét, ami egyáltalán nem kívánatos. A menetes záró fedélen levő biztonsági szelep átmosásával pedig a kazántúlnyomást lehet megelőzni, különben tömődés esetén a főző akár fel is robbanhat. A szelep általában a zárókupak belsejében található, és néhány csavar kihajtása után minden alkatrészéhez könnyű hozzáférni, letisztítani. A felső szűrő alatt is felgyűlhetnek vízkő rögök, amit a szűrő leemelése után könnyű eltávolítani.
Ha csak egy kicsi hiányzik
Az elektromos kávéfőzőket többnyire egy gomb elfordításával lehet ki-be kapcsolni, illetve gőzölő, habosító funkcióra állítani. Ez többnyire egy műanyag hüvellyel csatlakozik az elektromos kapcsolást és funkcióváltást végző tárcsához. A közbetét egyes típusokon üreges és a kezelőgomba pattintható. Ha a váltótárcsa egyre nehezebben fordítható el a közbetét erőltetés közben eltörhet, és utána a kávéfőzőt nem lehet bekapcsolni. A szerviz – ha egyáltalán megnézi – a javítást cserealkatrész hiányában nem vállalja. Egy fém betét beragasztásával viszont újból egyesíthető a törött darab. Ragasztóként erős kötést biztosító pillanatragasztó használható.A törött darab kiemeléséhez szét kell szerelni a burkolatot, közben egyéb tisztításokat is ellehet végezni, az egymáson elcsúszó alkatrészek kenését, a burkolat letakarítását is beleértve. Mivel a hibás kapcsoló elem a burkolat alatt van, ezt csak fokozatosan, alulról a kazán felé haladva lehet megtenni. A csavarok kihajtása után előbb az alsó burkolati elemet kell leemelni, majd következhet a felső rész leszerelése.
Következő lépésben történhet a törött váltótárcsa egyesítése. Jelen esetben egy négyzetes alumínium rúd méretre reszelésével ez könnyen megoldható volt, amit a törött részekbe erős pillanatragasztóval lehet rögzíteni. A tárcsa elforgatása hőálló zsírral megkenve jelentősen könnyebbé vált, így a kezelése már nem igényelt fokozott erőkifejtést, a fém betét pedig biztosította a törött részek szilárd egyesítését. Ezt azonban majd legvégül kell összeragasztani, különben a felső burkolatot nem lehet a helyére illeszteni.
Az elektromos kapcsolást általában mikrokapcsoló végzi, amit rögzítő körmök tartanak a helyén. Ha a mikrokapcsoló is meghibásodik, a kiemeléséhez előbb az egyik köröm óvatos oldalra hajlításával lehet ferdén kifordítani, majd kibillenthető a másik köröm alól. A hibás kapcsoló helyett hasonló méretű, 230 V-os mikrokapcsoló is megteszi, ám akkor a helyzetét a váltótárcsa helyzetéhez igazodva kell beállítani, és új felfogó csavarral, vagy pillanatragasztóval lehet végleg rögzíteni. A bekapcsolást jelző lámpa is kiéghet, amit ugyancsak hasonló teljesítményű új darabra kell cserélni. Ezután már csak a kávéfőző darabjainak fordított sorrendű összeszerelése, majd a „próbaüzem” van hátra. A javítás ugyan egy délutánt is igénybe vehet, ám meg lehet vele takarítani több ezer forintot.