%20300index.jpg "Ezermester 2024. novemberi lapszám")
Átlag: 5.0
Az állati bőröket különböző eljárásoknak kell alávetni ahhoz, hogy használati tárgyak készítésére alkalmassá váljanak. Hagyományosan ehhez növényi alapanyagokból készült cserzőleveket használtak.Nyersbőrtől a készbőrig
A bőrgyártás során az állatról lenyúzott nyersbőrt (amely nedvesen könnyen rothadni kezd, kiszárítva pedig megkeményedik és törik) sokféle célra alkalmas készbőrré alakítják át. Hazánkban főként sertés, juh és marhabőrt dolgoznak fel nagy mennyiségben, azonban emellett még megtalálható a bőrkészítés palettáján a ló, kecske, nyúl, őz is.
A folyamat legfontosabb része a cserzés, ennek hatására válik a nyers állati bőrből teljesen új tulajdonságú anyag. A cserzést cseranyagokkal végzik, amelyek képesek a bőr fehérjeszerkezetével kapcsolatba lépni, így erősítve annak fibrilláris szerkezetét. E fehérjerostok erősítésével, és a fehérjék kémiailag aktív csoportjainak lekötésével a cserzett bőr ellenáll a mikroorganizmusok enzimjeinek, nem rothad és vízzel érintkezve kevesebb nedvességet képes magába szívni.
A cseranyagok
A cserzésre régen természetes, ma már szintetikus anyagokat használnak, amelyek vegyületei a fehérjék szerkezetét a felhasználás szempontjából kedvezőbbé alakítják. Cserző hatású anyagokat tartalmaz a tölgykéreg (csertölgy), a cserszömörce levele, vagy a gubacs. Ezek magyar elnevezésében többnyire szerepel a cserzés szó, utalva e növények, vagy a gubacs esetében a növényen kialakuló állati kárkép hajdani felhasználási módjára, bőrgyártásban betöltött szerepére.
A tímárműhelyről
A haszonállatoknak nemcsak a húsa, hanem a bőre is értékes alapanyag. Lenyúzásukat követően ezek megszáradva keményekké válnak, ezért kellett különféle technológiai megoldásokat kifejleszteni arra, hogy a bőr lággyá, formálhatóvá, varrhatóvá váljon.
A bőrökkel foglalkozó tímármesterek műhelyei több fő részből álltak, így a munkafolyamatok térben és időben is elkülönültek. A tímárműhelyek többsége csak időszakosan működött: tavasztól késő őszig.
Az épületek mögött kialakított színben először meszezték és szőrtelenítették a feldolgozásra váró bőröket. Ezután következett a háromlépcsős cserzés, már az épületen belül, a vizes műhelyben. Itt a növényi alapú cserlében egymásra fektetve áztatták, vagy egyesével kádakba lógatták a bőröket.
Ezután a száraz műhelybe került az alapanyag, ahol az utómunkálatok következtek rajta. Ilyen volt a zsírzás, a körülvágás és a hántolás, amely nagy szaktudást igényelt a tímármestertől. A már cserzett bőrök kiszárítását a szellős padláson végezték. Az épület pincéje pedig a nyersanyagok és a feldolgozásra váró bőrök raktározására szolgált.
A bőrfeldolgozás folyamata
A bőrfeldolgozásnak számos receptje volt ismeretes, minden mesternek meg volt a maga titka, így a módszereken mindenki alakított, tökéletesített kicsit. Az áztatóból a bőrök először a nátronmészbe kerültek, amely oltott-, és oltatlan meszet, valamint nátront tartalmazott. E háromkomponensű keverékben a bőrök három napig áztak, de naponta megforgatták mindegyiket. Ezután géppel szőrteleníthetőkké váltak, majd további két napig áztak fehérmészben. Ezt a pickelés követte, melynek során a bőrök újabb két napig áztak (ekkor már hordókban) víz, konyhasó és kénsav megfelelő arányú keverékében. Ebből a léből kivéve, a bőröket a mester néhány órára bakra feszítette, majd elérkezett a cserzés ideje. A cserlében 5 órán keresztül tartották a bőröket, majd újra következett a bakra feszítés, hogy az anyag jól áthúzódjon.
Végül még az antichlor fürdős áztatás következett. Az antichlor oldat erősségétől függött az elkészült bőrök színe: minél erősebbre készítették az oldatot, annál világosabb színűvé vált a bőr.
A különböző munkafolyamatok időigénye és a felhasznált áztató lé keverékek összetétele, alkotórészeinek arányai természetesen attól is függött, hogy milyen állatfaj bőrét dolgozták ki. Sőt az is lényeges volt, hogy milyen életkorú egyedek bőrét akarták felhasználhatóvá alakítani.
A készbőr hibái
Amennyiben bőrterméket vásárolunk, nem árt megnéznük (főleg egy nagyobb felületű bútor esetén), hogy a feldolgozás során nem keletkeztek-e olyan hibák, amelyek a bőrtárgy minőségét rontják. Ilyen lehet az élőállaton ejtett döfés, szúrás nyoma, valamint a tövisek, szögesdrótok okozta karcolások, vagy a sütött vasbélyegzés nyoma. Itt azonban koránt sem ér véget a sor. Az állat élete során szerzett sérüléseket a feldolgozás nem képes elfedni, így a készbőr feldolgozásánál az egyetlen lehetőség, hogy a bőrműves e sérült részeket nem használja fel.
Nyoma lehet még a kidolgozott bőrön a nyakbőrök ráncosságának, szemölcsök, fekélyek vagy a bögöly csípése után kialakuló tályognak, vagy a kullancscsípésnek. Amennyiben az állat lakhelye nem volt rendesen tisztán tartva, akkor trágya okozta marások is láthatók a bőrön.
A feldolgozás során ejthető és maradandó hibák közül érdemes kiemelni a vakmetszést (azaz a rossz helyre sikerült vágást), a feldolgozás előtti helytelen nyersbőrtárolásból adódó pállás nyomait, vagy sertések esetén a helytelenül végzett forrázás, perzselés is hátrányos a bőrtárgy minőségének a szempontjából. A feldolgozás későbbi fázisaiban pedig nyomot hagyhat az elégtelen átcserzettség, elvékonyodhat a bőr egyes helyeken, vagy a festék pergése is súlyos hibának számít.
Bőrök tisztítása
A bőr jól elkészítve egy nagyon tartós anyag, ám az idő előrehaladtával, vagy egy elhanyagolt bőrtárgy falújításakor a bőr tisztítása nagy odafigyelést kíván.
A bőrrestaurátorok öreg bőrök tisztítására és ápolására tisztító likkert kevernek. Ez 30g pataolajból (marha lábszárcsontból kinyert olaj, amely kevéssé avasodik), 10 g lanolinból, 40 g felületaktív anyagból (többnyire zsíralkohol-szulfát), 400 g desztillált vízből és 0,1% fertőtlenítő szerből áll. E keverékből is jól látható, hogy akármilyen tisztítószerrel nem érdemes nekiesnünk bőrbútorainknak, hiszen a tisztítás nem elegendő ápolás nélkül. Ha erős vegyszerekkel vizet vonunk el a bőrből, az akár visszafordíthatatlanul is károsíthatja a festése mellett az anyagát is.
Cikk elejére
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.
