A csónakok is igénylik a gondoskodást

Kishajók felújítása

A vízi sportokat kedvelőkön belül az evezősök összetétele egyre jobban átrendeződik. Egyre többen választják a „vadevezős” hajótípusokat, a műanyag kenukat, vagy a különféle kajakokat. E mellett azonban létezik egy hagyományos csónaktulajdonosi réteg is, akiknél családon belül öröklődik az evezés tradíciója, többnyire a „családi” hajókkal együtt. A hajócserék következtében azonban sok a gyakorlatlan, új tulajdonos is, akiknek az alábbiakban adunk az ápoláshoz néhány gyakorlati tanácsot.

A FACSÓNAKOK KÉNYESEK
A faanyagban a kisebb bevonati sérülések, repedések korhadást, gombásodást idézhetnek elő, míg ezek a műanyag hajóknál szinte csak esztétikailag kifogásolhatók. A felkent lakkbevonat hamar elöregszik, felülete megrepedezik, a víz pedig megtalálja útját a fához, s megkezdődik az alattomos romlási folyamat. Ez ellen a rendszeres lakkozás ugyan védelmet ad, de a sokszor egymásra kent, és így megvastagodott lakkrétegek a nap sugarainak hatására felhólyagosodva elvállnak a fa felületétől, amin már csak egy teljes felújítás segít. Ezt azonban alapos karbantartással akár 20 évig is el lehet kerülni.
A hajótest alapos lecsiszolása után kétévente az elvékonyított felületre két vékony lakkréteget hordjunk fel. Így alig hízik meg a lakk vastagsága, kellően rugalmas marad, és a tapadása is megfelelő lesz. A csiszolás géppel megkönnyíthető, még a nehezen hozzáférhető helyeken is. A vékony hagyományos lakkbevonat évekig elasztikus marad, s jól tapad az alapra, sőt a közbenső csiszolásnak köszönhetően a friss lakkra is. Azonban fontos, hogy a sarkokból is eltávolítsuk a régi bevonat felesleges részét.

TAGOLT ÉS SIMA HAJÓTESTEK
A palánkos hajótestek külső felületén a csiszolás elég könnyű, de nem szabad elfeledkezni, hogy a sarkokban ez fontosabb mint a palánkok felszínén. Az ilyen csónakok belső csiszolása viszont a bordák miatt egy rémálom. Ezért érdemes a hajóteret kíméletesen használni, mert így a bevonat felújítása sokkal később válik aktuálissá. Célszerű a munkát megosztani; egyik évben a külső-, másik évben a belső felület időszaki felújítását elvégezni. A jelentősebb sérülések kijavítását viszont rövid időn belül és alaposan végezzük el, mert a hevenyészett javítgatások ritka esetben időtállóak.
Karbantartás szempontjából sokkal előnyösebbek a formára préselt fa sport- és túrahajók, amelyek valójában bordamentesek, vagy belsejük csak kevés szerkezeti merevítő elemet tartalmaz. Persze a csiszolás ennek ellenére belül mégis nehezebb, mint a kívül. E kategóriába főként túra kajakok, kisebb kenuk, illetve egypárevezős csónakok tartoznak. Szép, ám vékony, rétegelt lemezelésű héjalásuk miatt kényes járművek, de megérdemlik a különleges gondoskodást.

MŰANYAG HAJÓK
Sokan azt hiszik – tévesen –, hogy ezek az üvegszállal erősített műgyanta vízi járművek minden kibírnak. Valóban hihetetlenül rugalmasak, a kíméletlen bánásmódot is elviselik ideig óráig, de anyagukat akár a szövetig is felsértheti egy alattomos szikla. A túlterhelésből adódó repedéseket mielőbb ki kell javítani, amihez kétkomponensű műgyanta, és esetenként üvegszövet is szükséges. Ha ilyen sérülés túra közben következik be, a visszatérést követően azonnal javítsuk ki, mégpedig a repedés környékét több rétegben megerősítve és megszilárdulás után a javítás felületét simára eldolgozva. A műanyag hajók legfeljebb csak egy külső, fényező polírozást, esetleg védőlakkozást, fedőmázolást igényelnek.

SPECIÁLIS JAVÍTÁSI KELLÉKEK
Mivel minden hajó különösen szélsőséges igénybevételeknek van kitéve, felületvédelmükhöz csak vízálló, karcálló és elasztikus tulajdonságaikat hosszú ideig megtartó bevonó anyagokat lehet használni. Ez fokozottan érvényes a faanyagból épült éltesebb korú csónakokra, amelyeknek elöregedett bevonatát legalább 15-20 évente ajánlatos teljesen eltávolítani. Ezt festéklemarót és hőlégfúvót használva lehet elvégezni. A felület finomításban 100-150-180-as szemcsenagyságú csiszolópapír, csiszolószivacs, továbbá vibrációs csiszológép és különféle csiszolófák szükségesek.
A törött alkatrészek ragasztásához csak kimondottan vízálló és nagy szilárdságú két komponensű ragasztót használjunk, az összeszorításokhoz csavaros szorítókra is szükségünk lehet. Ha a törött fa alkatrészek helyére újak kerülnek, azok lehetőleg az eredetivel azonos fafajtából készüljenek. Rétegelt lemezből készült darabokat csak főzésálló kivitelűből készítsünk. Alapozásukat nagyon alaposan végezzük el, mégpedig az alkalmazott lakkhoz megadott anyagot használva.
A lakkozás nagyon fontos a vízállóság szempontjából. E célra csak kimondottan csónakokra alkalmas vízálló lakkokat használjuk. Van közöttük gyorsan, 4-6 óra alatt megszáradó, míg más gyártmányok száradásához 8-24 óra szükséges, sőt csak 4 nap múlva lehet a csónakot vízre tenni. A tapasztalatok alapján ezek tartósabbak, de a hosszú száradás miatt kevésbé kedveltek. A lakkokat minden esetben kétszer, közbenső csiszolást alkalmazva, vékonyan kell felhordani.
A lakkozást jelentősen megkönnyíthetjük, ha lakkozó szivacshengerrel visszük fel a bevonóanyagot, ami egyenletesebb és ideálisan vékony rétegvastagságot eredményez, de esetenként oszlató ecsetelésre is szükség lehet. A hosszában és keresztben is áthengerelt lakkréteg így lesz egyenletes és kellően vékony. A hengert minden nap végén ki kell mosni, különben másnap már nem lehet vele kielégítően dolgozni. Ecsetet így csak a kis felületeken kell használni, s megfolyások, túlzottan testes rétegek kevés helyen alakulhatnak ki. Ne feledjük, a vastag lakk merevebb, hamarabb repedezik.
Az alkydbázisú csónaklakkok közül néhányat műanyag csónakok átfestéséhez is használhatunk. A speciális, kétkomponensű poliuretán lakkok ugyancsak hosszú évekig nagyon rugalmas, repedezésre nem hajlamos, vízálló bevonatot biztosítanak a csónakokon. Előnyük, hogy a velük bevont fahajókat akár 5-6 évig sem kell átlakkozni. Felújításuknál a régi bevonat simító átcsiszolását követően vékony rétegben, azonos poliuretánlakkot kell felhordani, különben nem épül össze az előző bevonattal. Az ilyen lakkok 6-8 óra alatt átkenhetők, kikeményedésükhöz 24 óra szükséges. Alapozást nem igényelnek, közbenső simító csiszolást viszont igen.
Az olcsóbb műanyag csónakokat nem szokás festeni, színüket általában a gélcoathoz adagolt színezékkel biztosítják. Sérülések javításakor azonban nem, vagy alig szoktak színezőt keverni a gyantába, ezért azután foltossá, slampossá kezd válni a csónak. Aki szereti a hajóját, az a foltos felületet polírozó pasztával is megpróbálhatja eltüntetni, ám a hajótestet célszerűbb hosszú élettartamú, speciális kétkomponensű festékréteggel újszerűvé tenni. A mattító finomcsiszolás és két rétegű átvonás után egy szebb csónak lesz az eredmény.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: hajó, csónak, evezés

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Drone hajtómű

Egy tréfás kedvű francia játékkonstruktőr hibrid hajóba szerelt egy drone-t.


Épül a trieszti magyar kikötő

Új fejezetéhez ért a trieszti magyar tengeri kikötő építése. A kormány az exportáló magyar vállalatok tengeri kapujának szánja a beruházást. Némileg módosultak a tervek és a projektben érintett...