A felújító munka előtt alapos hibafelderítést kell végezni. Ha törés, repedés,
vagy egyéb komolyabb sérülés nincs a hajótesten, akkor viszonylag egyszerű
a feladat. A jó állapotú lakkréteg felületét 320-400-as csiszolópapírral alaposan
át kell csiszolni. Ezt nagyobb felületek esetén excenter-, vagy rezgőcsiszolóval
célszerű elvégezni. A nehezen hozzáférhető helyeken, pl. bordákon, támléceken
stb. deltacsiszolót érdemes használni. Kézi csiszolás esetén csiszolólapra,
vagy fatömbre hajtott csiszolópapírral végezzük el a felületek koptatását.
Ne hagyjunk csiszolatlan részeket, mert az ilyen helyeken az új lakk tapadása
nem lesz szilárd. A keletkezett port és piszkot távolítsuk el.
A kisebb bevonati sérüléseket alaposan csiszoljuk le, majd 10 %-ban hígított
lakkal mélyalapozzunk. A továbbiakban pedig a sérüléseket színtelen lakkal
fokozatosan, többször átkenve töltsük fel. Teljes száradás után csiszoljuk
össze a felülettel, és ezt követően a hajótest egész felületét lakkozzuk le.
Ha a lakkréteg sok helyen repedezett, vagy lepattogzott - ami a réteg elégtelen
tapadására, elöregedésére utal - akkor az egész hajóról ajánlott ezt a réteget
maró szerrel lemaratni. A bevonat lekaparása, majd alapos csiszolása után 10%-ban
hígított lakkal mélyalapozzunk. Ezzel biztosítható a további rétegek jó tapadása.
A felületet újbóli finom visszacsiszolással simítsuk le, majd legalább 3 vékonyan
felhordott rétegben, közbenső finom visszacsiszolások után hígítatlan lakkal
vonjuk be. A rétegszámot hengerel felhordott és ecsettel eloszlatott lakk esetén
ajánlatos növelni, mert a henger igen vékony rétegben teríti a bevonóanyagot,
így akár 6-szori hengereléssel érhetünk el kellő vastagságú védőréteget. Szórással
nem érdemes kísérletezni.
Nem mindegy, hogy a különféle építésű csónakokra melyik lakk a legmegfelelőbb.
Az általános értelembe vett oldószeres csónaklakkok bármilyen régi, és jól
lecsiszolt alkid- és tung-olaj lakkra felkenhetők, viszont a kétkomponensű
poliuretán lakkok csak kétkomponensű bevonatok felújítására alkalmasak. Hajók
igényes lakkozására azonban csak speciálisan e célra kifejlesztett termékeket
ajánlatos használni. Ezek 3, illetve akár 5-7 évig is tartós védelmet biztosítanak
a kényes fahajóknak. A bevonatok tartóssága azonban nagyban függ az előkészítő
munkák alaposságától és a lakk jellemző tulajdonságaitól.
Mindenkor figyelembe kell venni a hajó építésmódját. A karvel és klinker palánkolású
hajók ugyanis rugalmas szerkezetűek. A fa ezekben a hajókban attól függően
mozog, hogy milyen mértékben változik a faanyagban levő nedvesség. Ezekre inkább
a hagyományos, jó önterülésű és kíváló UV-védelemet biztosító tung-olaj lakkok
az ideálisak és besárgulásra sem hajlamosak. Kíméletes használat mellett akár
4 évig is kitartanak. Az egy komponensű poliuretán- és alkid gyanta alapú csónaklakkok
hasonló tulajdonságúak, de csak 1-3 évig nyújtanak kellő védelmet a fa vízi
járműveknek.
A kétkomponensű puliuretán lakkfestékek kiváló kopásállóságúak, fénytartók
és a tartósságuk többnyire négyszerese a hagyományos lakkokénak. Ezek azonban
nem elég rugalmasak a palánkos hajókhoz, csak a stabilabb faszerkezetekhez,
pl. diagonális palánkolású, vagy ragasztott, rétegeltlemezes csónakokhoz használhatók
előnyösen. Kiváló a lakkok terülése, és magasfényű bevonatot biztosítanak a
fa alkatrészeken, hajótesteken, lapátokon egyaránt. Hátrányuk, hogy csak natúr-,
vagy régebben is ilyen lakkal kezet felületen lehet csiszolás után biztonsággal
alkalmazni.
A lakkok ideális felhordásának és tartósságának alapfeltétele a gondosan előkészített
felület és a jól megválasztott bevonó anyag egyenletes elterítése. Ez utóbbi
leggyakoribb módja az ecsetelés. A hajólakkok jó terülésűek, és ideális hígítás
esetén az ecset finom nyomai szinte teljesen elsimulnak. Az esetleges egyenetlenségeket
közbenső csiszolással kell eltüntetni. Az utolsó réteg felületét a finom csiszoláson
túl polírpasztával kell teljesen simára és tükörfényesre koptatni. Ez azonban
csak a bevonat teljes átkeményedése után végezhető el.
Gyorsabb haladást biztosít a lakk hengeres felhordása. E célra csak az oldószernek
ellenálló, nagy sűrűségű és kis sejtosztású szivacshengerek használhatók. Ezek
csökkentik a buborékok képződését, amit mókus-, vagy póniszőr oszlatóecsettel
kell megszüntetni. A henger vékony rétegben teríti a lakkot, ezért az ecsetelésnél
több réteg felvitelével biztosítható a bevonat megfelelő vastagsága. Ehhez
a módszerhez azonban két ember szükséges; az egyik folyamatosan teríti a lakkot,
míg a másik személy a buborékok oszlatását végzi. Ez a módszer csak viszonylag
nagy felületeken alkalmazható, mert bár keskeny hengereket is lehet használni,
de ecsettel a szűk helyek is elérhetők, hengerrel azonban nem.
A lakkozásra árnyékos hely, és a meleg délelőtti időszak a legideálisabb. A
magas páratartalom lassítja a száradást, és fényvesztést is okoz.