Nemcsak pénz kérdése!

Fürdőszoba felújítása

2012-09-13 11:18:07 | Módosítva: 2012-09-13 11:18:07

Azaz mégis, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy mennyibe fog kerülni a „végeredmény”. Ez pedig meghatározza azt is, hogy milyen változtatásokra szeretnénk sort keríteni. E mellett az is lényeges, hogy milyenek a helyiség adottságai. Végül az is eldöntendő, hogy milyen stílusú legyen a berendezés. Így sok szempont figyelembevételével kell dönteni a felújításkor.

A helyiség alapterülete és egyéb adottságai meghatározóak, mert a berendezési tárgyak között közlekedni is kell, a zsúfoltságot pedig eleve kerülni kell. Ha változtatunk, akkor a lehetőségekhez mérten törekedjünk a tágasabb térérzetre. A berendezési tárgyak állapotát és további sorsát is célszerű eldönteni. A kád, mosdó és a WC csészét is érdemes kicserélni. Ezeknek a helyét is esetleg optimálisabban meg lehet választani az áthelyezésükkel. Ez azonban sokszor a víz és a szennyvízcsatorna áthelyezését is szükségessé teszi.

Azután a burkolat állapotát ajánlatos megvizsgálni, mert az eltávolításuk sok piszokkal és költséggel jár. Ha szilárd a padló- és az oldalburkolat, akkor esetleg ráburkolással, korszerű ragasztóanyagok használatával e kellemetlen közjáték elkerülhető. Ez ugyan némi szintemelkedéssel jár, de költségkímélő és időtálló megoldás lehet.

Az elektromos hálózat nyomvonalát is ajánlatos felderíteni, mert esetleg a világítás korszerűbbre cseréléséhez, áthelyezésére új vezetékekre lesz szükség. A falon kívüli, kábelcsatornába fektetett vezetékek nem „elegánsak”.

A leglényegesebbek egyike a vízhálózat esetleges átalakítása, és a csatlakozó csőkiállások új helyének meghatározása. Ehhez ismerni kell az új berendezési tárgyak befoglaló és csatlakoztatási méreteit, amit viszont csak a kiválasztásuk után lehet pontosan meghatározni.

Kádak, mosdók és szekrények

A fürdőszoba egyik leglényegesebb berendezési tárgya a kád. A cseréje mellett sok érv szól, de ha a jelenleginél optimálisabb helyre akarjuk telepíteni, számolni kell azzal, hogy az új kád szennyvíz hálózatba csatlakoztatása nem lesz könnyű feladat. A padlót tehát mindenképpen fel kell törni. Egy sarokkád – ha befér a helyiségbe – nagyon impozáns lehet, és nem okoz zsúfoltságot. Sokan a régi kádat – zuhanyfülkére cserélik, ám ezek sokszor zsúfolttá változtathatják a fürdőszobát. Mindez elkerülhető, ha igényes kivitelű, szinte csak biztonsági üvegfalakkal határolt típus kerül majd beépítésre, amelynek átlátszó üvegfalai szinte nem érzékelhetők. Egy másik érv a kád mellett, hogy ebben lehet relaxálva fürdeni és zuhanyozni is, a kabinban viszont csak zuhanyozni lehet. Az új, lábas kádakat ugyan nem kell beépíteni, a többit viszont igen, ami újabb bonyodalmat okozhat. Ha a régi kádnak csak a zománcozása kopott, akár egy nap alatt át is festik igény szerinti színre és 3-5 év garanciával. Külföldön ez megszokott dolog és nálunk is elvégezhető, mégpedig bontás és kosz nélkül.

A kopott, avítt mosdó természetesen lecserélendő, ám nem árt megfontoltan formát választani, mert a dizájnos változatok használhatósága nem mindig ideális, helyigényük viszont esetenként jelentős. Nemcsak „oldalazva” kell elférnünk előttük, ezért legalább 70 cm-nyi szabad helyet biztosító formát célszerű választani. A kettős mosdó csak többtagú családnál indokolt. A fürdőszobába ugyanis kell még pipere- és fürdőlepedő tároló szekrény is, és nem árt a tisztítószereknek is elkülönített helyet biztosítani.

A különféle berendezési tárgyak kiválasztásában nagy segítség a helyiségről készített mérethelyes alaprajz, amelybe könnyen berajzolhatók a főbb berendezési tárgyak és azonnal átláthatók a szabadon maradó helyek mérete is. Számos fürdőszoba szalonban a hasznos tanácsokon kívül készítenek háromdimenziós látványterveket, különböző burkolatváltozatokkal. Természetesen lakberendező segítsége is igénybe vehető, ha minden részletében összehangolt összkép a cél.

Csempézett oldalfalak, padlók

A fürdőszoba legszembetűnőbb „ruhája” a padló és az oldalburkolat. A kerámia burkolatok választéka hihetetlenül bőséges. Különféle trendek alapján is lehet csempét és padlólapot választani, ám ezek mindig harmonikusan egészítsék ki egymást. Az oldalfelületek tagolására, díszítésére nemcsak a különféle bordűr csíkok alkalmasak, ezt akár eltérő színárnyalatú csempesávokkal is meg lehet oldani. A padlólapok azonos mintázatúak és színűek is lehetnek a csempékkel, így egységessé tehető a helyiség összhatása. Azonos mintázatú kerámialapok eltérő színárnyalat kombinációja is dekoratív hatású lehet.

A fürdőszobát legalább 2,1, 2,5, m magasságig célszerű csempézni, a felette levő falfelületek festhetők, és ezek átfestésével könnyű megváltoztatni a helyiség hangulatát. Az alacsonyabb belmagasságú fürdőszobákban akár a mennyezetig is felcsempézhetők az oldalfalak. Túl bonyolult burkolat variációkat nem célszerű tervezni, az egyszerűbbek sokszor hangsúlyosabbak lehetnek. Jó tudni, hogy a világos színek optikailag tágítják a teret, a sötétek pedig szűkítő hatásúak. Kis alapterületű helységekben többnyire a világos és meleg tónusú burkolatok a kellemesek. Hatásukat színes, víz- és szennytaszító fugákkal tehetjük hangsúlyosabbá. A kerámia burkolólapok érdekes, vagy változó textúrája nem mindig előnyös. A sima fényes felületet áttörő szemcsés sávmintázatúak ugyan nagyon mutatósak, ám alaposabb tisztítást igényelnek és hamarabb megtapad a felületükön a vízkőfátyol. A sötétebb árnyalatú csempéken ez különösen hamar megjelenik.

A padlólapok is igen változatosak, egyre több terméskő vagy terrakotta utánzatú. A padló lapokat a hagyományoktól eltérően, átlósan fektetve lehet hangsúlyosabbá tenni. Újabban divat a fapadló is, ám fürdőszobába csak kimondottan nedves környezetben használatos bambusz vagy teakfa burkolatokat ajánlatos használni. Ezek akár a régi burkolatra is felragaszthatók, ha a szintemelkedés a küszöbnél nem okoz problémát.

Ne feledjük, ha már változtatunk, akkor azt több évre tesszük, mégpedig úgy hogy ne kelljen túl sok kompromisszumot kötnünk. A kialakítható ötletek sora számtalan és a vásárlásra ösztönző bőséges kínálatban csak akkor nem veszünk el, ha pontosan tudjuk, hogy mit akarunk, és az belefér-e a felújításra szánt összegbe.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Mosdófajták: cserénél fontos a választás

Novemberi számunkban a mosdók cseréjének a munkamenetétismertettük, hogy milyen szerelői munkák szükségesek ehhez a művelethez. Ám hogy a régi mosdó helyére milyen típus kerüljön, azt a helyi...


Vizes helyiségek szigetelése

Fürdőszobák, zuhanyfülkék kialakításakor sokan úgy vélik, hogy a kerámia burkolat és az azt rögzítő ragasztó megakadályozzák a falak és a födém esetleges átnedvesedését, beázását. Ezek az...