Tapétázunk, de mivel?

Otthonunk csupasz falait különféle technológiák alkalmazásával nagyon változatosan tehetjük divatosan dekoratívvá. Ennek egyik módja a tapétázás, ami hosszú évtizedek óta a kedvelt falburkolatok közé tartozik. Nem véletlenül, mivel elképesztően nagy a tapéták szín, minta, és struktúra választéka. Ráadásul a felragasztása sem túl bonyolult feladat.

Ha valaki mostanság benyit egy nagyobb tapétaüzletbe, bizonyára elbizonytalanodik a bőséges választék láttán. Tanácsot nehéz adni, hogy küllemre milyen tapétát válasszunk, ám az igénybevétel mértékének és a különféle tapéták tulajdonságainak figyelembevételével már könnyebb a választékból kiszemelni a számunkra megfelelőt. Az alábbiak remélhetően megkönnyítik a döntést. A tapéták ugyanis anyaguk és kivitelük szempontjából különfélék, ami befolyásolja lényeges tulajdonságaikat is.

Papírtapéták

Ezek a legrégebben használatosak, s bár ma már korszerű technológiával készülnek, alaptulajdonságaik szinte alig változtak. Anyaguk egy- vagy kétrétegű, azaz szimplex vagy duplex nyomott mintás papír, ezért e szerint is szokás minősíteni őket. Az egyrétegűek sérülékenyek, köny-nyen szakadnak, és ma már egyre ritkábban használatosak. Legegyszerűbb, minta nélküli változatukat alaptapétaként (makulatúra) nehéz tapéták alá szokták használni. Nyomott mintás változataik könnyen szakadnak, és nedvesen nyúlásra is hajlamosak, ezért ezeknél a mintaillesztés elég nehéz feladatot jelent. Gyenge a kopásállóságuk, a falon könnyen sérül a felületük.
Sokkal erősebbek az ún. duplex, azaz kétrétegű papírtapéták. Színtartóak, nem moshatók, dombornyomott változatban is beszerezhetők. Közöttük egyre népszerűbbek az átfesthető, strukturáló adalékokkal kevert ún. fűrészporos papírtapéták. Benedvesítésüket követően mindegyik könnyen eltávolítható a falról.

Mosható tapéták

Ezek igénytelenebb változatainál a kétrétegű papíralapra vékony műanyag festékréteget terítenek fel. A festékmassza eltérő vastagsága, strukturáltsága miatt igen változatos a mintázatuk, tapintásuk pedig lágy, meleg érzetet kelt. Portaszító hatásúak, nagyon kíméletesen moshatók, de bevonatuk igen sérülékeny, ráadásul nehezen eltávolíthatók, mert a műanyag rétegen nem hatol át a nedvesség, így nehéz fellazítani a ragasztót. A műanyagréteg felkaparása után viszont gőzölős tapétaleszedővel fellazítva már lekaparható a falról.
Korszerű és tartós bevonó anyag a vinyltapéta. Végeredményben ez is papíralapú tapétafajta, ám erre már dörzsálló vastagságban kerül fel a műanyag film. Szimplex és duplex változatai is vannak, ezek közül természetesen a kettős papírrétegűek a tartósabbak. Moshatók, dörzsállóak. Könnyű az eltávolításuk, mert a műanyag réteg szárazon is lehúzható, és csak a papíralap marad a falon.
A vinyltapétáknak különleges változatai a habalátétes bevonóanyagok. Felületük lehet erősen textúrált, vagy akár dombornyomású is. Célszerű alájuk a falra makulatúrát ragasztani. Vinyl tapéták felragasztásakor a falat kell ragasztóval bekenni, eltávolításakor pedig egyszerűen letéphetők a falról. Felületük mosható, viszont elég sérülékeny, az erős dörzsölést nem viseli el.
A vinyltapéták új generációja a selyemtapéta, melyet brokátot vagy selymet utánzó technikával nyomnak. Alájuk ajánlott makulatúra tapétát ragasztani. A selyemtapéták mosható, dörzsálló és nagyon tartós bevonatot adnak.

Textiltapéták

Ezek is papíralapú, de textúrált fel
ületű tapéták, amelyeknek felső rétege szövet-, vagy textilszálakból kialakított. Rendkívül tartós, erős bevonatot képeznek a falakon. Igen változatos szín és mintázatban kaphatók, nagyon dekoratív hatásúak. Az ilyen tapétákkal lefedett falak moshatók, jól szellőznek. Felragasztásuk és leszedésük azonban elég bonyolult, ezért az ilyen burkolatok készítését jobb szakemberre bízni.
Speciális textiltapéták a növényi rostokból készülő vlies tapéták. Natúr és festett változatban is beszerezhetők. A speciális vlies ragasztót a falra kell felkenni, a tapétát pedig azonnal, átitatódás nélkül lehet a falra simítani. Kopásálló, többször is átfesthető, és szárazon lehúzható a falról.

Üvegszövet tapéták

Ezek nagyon korszerű, igen tartós falbevonó anyagok, amelyeket még a rosszul szigetelt nedves falak sem károsítanak. A mállásra hajlamos vakolatrészeket is szilárdan tartja, mivel rendkívül erős, szakadásra egyáltalán nem hajlamos. Mintázatait a különféle szövésminták adják. Hátránya, hogy különleges ragasztót igényel, amit a teljesen letisztított falra kell felhengerelni. Átfestés előtt a tapéta külső felületét vízzel hígított ragasztóval célszerű átkenni, hogy a fedőfestés jobban fedjen. Az üvegszövet tapéta diszperziós festékkel lefestett felülete mosható, kopásálló és nagyon szilárd felületű, ezért nagyon igénybevett falakra célszerű felragasztani.

Lábazati és szegő- (bordűr) tapéták

Ezek megfelelő alkalmazásával változatosabbá tehetjük a helyiségek falainak összhatását. A lábazati tapétákkal a falak alsó részét lehet a nagyobb felületektől eltérővé tenni, a különböző szegélytapéták alkalmazásával pedig az ajtókat, ablakokat, vagy a helyiség egy kiemelt felületét célszerű mintegy keretbe foglalva hangsúlyosabbá tenni. A lábazati tapéták színezett és natúr, azaz átfesthető kivitelben is beszerezhetők. A bordűrök különböző szélességekben, változatos mintákban, bőséges színvariációkban készülnek. Használatuknál azonban ajánlatos lakberendező tanácsát is igénybe venni.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: tapéta, tapétázás

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Tapétázás, festés helyett?

Aki azt hiszi, hogy a tapétázás egyszerűbb, minta falfestés, az téved. Mindegyik módszernek megvannak az előnyei és természetesen a hátrányai is. A falfestéssel egyszínű falfelületeket célszerű...


Belső hőszigetelés tapétával

Az tagadhatatlan, hogy az épületek hőszigetelését hathatósan csak külső szigetelő réteg falra erősítésével lehet megoldani. Ez azonban jelentős beruházás, és nem is mindig megoldható, pl. egy...