A bútorzat egyszerűnek mondható, a szoba egyik felében kapott helyet a
"nappali", a másik felét pedig a korszerűen berendezett konyha és étkező
foglalja el. Válaszfalként nyitott, hátlap nélküli polcos szekrény-együttes szolgál.
A főfal elé zárt, beépített szekrénysor került. Szobai felébe nappal felhajtható,
acélvázas emeletes ágyat készíttek, melyet a szekrénysor ajtói rejtenek el a
kíváncsi szemek elől. Hasonlóan takarható a konyhapult is, bár mint utólag kiderült,
elrejtésére nem is lett volna szükség. A fiatal pár ritkán szokta a zongorapántos
harmonika ajtópárt becsukni, ugyanis gyakran útban volt, ha a pult mellé állított
üveges szekrényből szerettek volna valamit kivenni.
A lakóhelyiséget megosztó polcos szekrény két szélesebb és egy közéjük állított
keskenyebb elemből áll. Az átjáró melletti polckávára erősítették a lehajtható
étkező- és alkalmankénti munkaasztalt. Szűken, de akár hárman is elférnek
mellette. Ülő alkalmatosságként összecsukható fenyőszékeket szereztek be,
amelyet használaton kívül összecsukva a fal mellé állítva tárolnak.
A beépített szekrénysort és a térosztó polcos szekrényt saját kezűleg -
lapszabászatban méretre vágott - laminált bútorlapokból állították össze. A
pontos tervezésüknek köszönhetően nem volt nehéz a csapozott kötésű kávák
összeállítása, és az ajtók felszerelése sem. Előbb a 2200 mm magas és 600 mm
mély ágyszekrényt állították össze, és a belsejébe erősítették a lakatos mester
által elkészített 900x2100 mm-es ágyak vázát. Az ágyszekrényt a mellé állított
akasztós szekrény kávájának összecsavarozásával, valamint az oldalfalhoz fogatva
rögzítették. Ezután következett a felső 800 mm magas rakodószekrények
összerakása és helyükre állítása. Az ágyszekrény tetejét azonban alulról jónak
látták két utólag beerősített 120 mm széles támhevederrel is megerősíteni.
A szélső térosztó szekrények 1040 mm szélesek, 2900 mm magasak és
520 mm mélyek,
az asztallap 1040x1400 mm nagyságú. A 700 mm magasságban szilárdan az oldallapok
közé erősített polclaphoz bukópántok, felül pedig az asztallap süllyesztékébe
csavarozott rugós csappantyú rögzíti. A lehajtható lábkeret 30x30 mm-es
zártszelvényű acélidomból összehegesztett darab, amelyet rezezett zongorapánt
kapcsol az asztallaphoz. Az üveges szekrény egyik élén hornyolt szekrényajtó
idomból kialakított, üvegezett a keret. Ez a szekrényrész mindkét oldal felől
nyitható. A polcok konzolcsapokra ülnek fel, és az öszszes ajtó a
szekrénykávákra csukódik.
Az ötletesen megszerkesztett, félig saját készítésű berendezés elemei
harmonikusan illeszkednek egymáshoz, kettéosztják a teret, ám átláthatóságuk
miatt mégsem változtatják egyik térfelet sem szűk, sötét lyukká. Két fiatal
ember pedig, egyelőre nagyon is jól érzi magát e megosztott térben, már csak
azért is, mert saját maguk formálták ilyenné.
Szoba megosztása
Nem mindenkinek telik új, magas komfortfokozatú otthonra, számosan laknak még
szobakonyhás lakásban. A fiatalok sokszor még az ilyen szerény adottságú lakásba
is szívesen beköltöznek, bízva saját erejükben, ötletességükben. Ha pedig a
lakószoba elég nagy alapterületű, akkor még az általános felújítást, némi
korszerűsítést követően - ötletes bútor-kiegészítéssel - akár kétterűvé is
változtathatják. Ehhez - mint képünkön látható - nem is kell túl nagy szoba,
elég egy 4,5x5 m alapterületű is.
További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!
Szólj hozzá a cikkhez!
Be kell jelentkezned,
hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.
Pórusbeton az otthonbővítésben
A családtámogatási programok már nem csak az új lakások építését, hanem az épület-felújítást, bővítést, tetőtérbeépítést, emeletráépítést is segítik. Minden olyat, ami a növekvő családot plusz...
Miért válasszunk gipszkartont?
A gipszkartonok és építőlemezek használatával széleskörű belsőépítészeti funkciókat valósíthatunk meg úgy, hogy az esztétikai igényeinket is teljes körűen kielégítik. Alkalmazásuk felújítás...