Az irattáskáknak számtalan változata van (1), melyek főként kisebb szerelőszerszámaink, fogók, csavarhúzók, reszelők, ezek készleteinek elhelyezésére adnak lehetőséget. A különféle szerszámok táskába rögzítését a belsejükbe utólag beragasztott hevederes tartókkal oldhatjuk meg. Hogy melyik táskában milyen szerszámokat helyezhetünk el, azt a táska oldalmagassága alapján döntsük el. A húzózáras, kisebb méretű, kétfelé nyitható irattáskákba műszerész csavarhúzó-, tűreszelő-készletek, kis fogók, és más finomabb munkákhoz való szerszámok valók. Lényeges, hogy a kétfelé nyitható fedélre erősített szerszámok a táska becsukásakor ne feszítsék túlságosan szét a táska két oldalát, mert ez a húzózárat túlságosan igénybe venné, idő előtt tönkretenné.
Ha a táska fedelek túl puhák, és nem tartanák meg a formájukat, akkor középen hasítsuk fel a bélést, és csúsztassunk alájuk egy-egy kemény kartonlemezt, vagy 1-1,5 mm vastag műanyaglapot. A felvágott bélés széleit oldószeres ragasztóval ragasszuk vissza a táska középső gerinclapjára, majd műanyag hevederből szegecselve, vagy leöltve készítsük el a szerszámokat rögzítő hevedereket. A kész füles hevedereket a szerszámokhoz igazított helyzetben ragasszuk a táska belsejébe, és egy-két bőrszegeccsel is fogassuk a táska fedeléhez. Ha a nagyobb füles táskákba nehezebb szerszám, pl. elektromos szerszámgép is kerül, akkor a táska aljára szegecseljünk 3-5mm vastag rétegeltlemezből levágott erősítőlapot, és a táska hordfogantyúit is erősítsük meg néhány széles fejű bőrszegeccsel.
A hosszúkás műbőr táskákat (2) is alkalmassá tehetjük szerszámaink tárolására, ha azokat jól csoportosítjuk, és a középső válaszfalára, vagy a két oldalára is erős vászonból kiszabott és leöltött zsebeket, hevederfüleket erősítünk. Egy ilyen táskában bizony sok szerszám elfér, de a kiálló szerszámnyelek gátolhatják a húzózár használatát, ezért ezt igyekezzünk jó elrendezéssel elkerülni, és akkor a táska mélyére került szerszámot is különösebb rakosgatás nélkül vehetjük ki. A merevítő tartóbetéteket ragasztva, a sarkokban néhány bőrszegeccsel is megerősítve rögzítsük a táska belsejébe.
A régi válltáskákat is felhasználhatjuk ilyen célokra, ha anyaguk egyébként erős, varrásaik pedig nem sok helyen feslettek fel. Ezeket egyébként kézzel is átvarrhatjuk, ha a tűhelyeket előbb nyeles szorítóba fogott zsákvarró tűvel kilyuggatjuk. Az ilyen táskák általában puha anyagból készültek, nincs tartásuk, ezért a feneküket merevítsük ki. Így fúró-, vagy más elektromos szerszámgépet is a táskában tarthatunk, a kisebb szerszámok tárolására pedig a külső oldalzsebeket használjuk (3). A régi vállszíjat érdemes erős műanyaghevederre cserélni, és ugyanebből az anyagból ragaszszunk rá két oldalsó hordfogantyút is, amelyet a fenékrészen szegecsekkel, felül pedig az oldalak anyaggát is átöltve varrjunk fel (4). A külső zsebeket azonban ne tömjük ki túlságosan, mert ezzel erősen igénybe vesszük a zsebek tűzéseit és az anyagát is, amely hamar szakadást okozhat.
A régi bugyros női táskák is alkalmasak szerszámtáskának, de ezekbe csak könnyű szerszámokat célszerű tárolni. Ezek ugyanis finomabb anyagból készültek, tűzéseikhez pedig vékony cérnát használtak fel. A pillanatforrasztó páka, s általában a kisebb műszerész szerszámok kényelmesen és főként jól védetten elférnek a belsejükben, valamint az esetleges külső zsebeikben (5). Bélésanyaguk általában könnyű viszkóz textília, ezért lehetőleg ne ezt az anyagot varrjuk hosszanti irányban a külső műbőrhöz, inkább a belsejükbe helyezett műanyag hullámlemezből kialakított, U-alakban meghajlított betéttel merevítsük ki az oldalukat, aljukat. Az igényesebbek vászonból varrt béléssel is elláthatják, és akkor a belső zsebeket az igényeinknek megfelelő méretben és nagyságban alakíthatjuk ki. Az új bélést a szélei mentén, erős zsineggel, két tűt használva, ritka tűzéssel varrjuk a táska műbőr huzatához.
Az éltes bevásárló kulikat szerszámos kocsivá alakíthatjuk. Ezek általában görgős vázra erősített zsákok. Ha a váz ép, arra egy 10 mm-es MDF lemezből készült dobozt nem nehéz összeütnünk. Mérete kb. 400x400x300 mm-es legyen, s a dobozt a vázhoz és a zsák tartójához erősítsük fel. Az eredeti bevásárló zsákot úgy alakítsuk át, hogy a doboz belsejébe helyezve rögzíthessük a fenéklapjához, oldalt pedig hajtsuk vissza. E részre erős vászonból, rossz farmernadrágból levágott darabokból készítsünk zsebeket, és ezeket varrjuk a külső oldalvászonra. A doboz belsejét is elláthatjuk különféle zsebekkel, melyeket ragasztva és szegekkel a dobozhoz is fogassunk oda. A zsebek nagyságát természetesen a tárolandó szerszámokhoz igazodva határozzuk meg, és széleiket ragasztva szegjük be. E célra használhatjuk a ragasztópisztolyt is, mert a kinyomott ragasztóanyag nemcsak rögzíti, de meg is erősíti, alaktartóbbá teszi az oldalzsebeket. A felerősítésüket is hasonlóan oldhatjuk meg, de két-három szeggel a dobozhoz is célszerű hozzáerősítenünk mindegyiket. Kiselejtezett övtáskákkal is felövezhetjük az ilyen szerszámos kulikat, így ezeket is újból hasznosíthatjuk. Az ilyen kuli különösen a ház körüli munkáknál hasznos, hiszen segítségével szinte az egész szerszámkészletünket könnyen a "tetthelyre" szállíthatjuk (6).
Az átalakításra alkalmasnak tartott táskákat először alaposan vizsgáljuk át, felfeslett varrásaikat javítsuk ki. Lehetőleg használjuk ki a meglevő lyukakat, de öltéseink lehetnek nagyok is. Most már nem a szépség, a fontos, hanem a tartósság. A műbőrből készült táskák a tárolás során eldeformálódhattak, amit úgy korrigálhatunk, hogy a belsejükbe zárt hajszárítóval felpuhítjuk az anyagukat, majd ezt követően újságpapírral kitömve hagyjuk lassan kihűlni. A felületüket pedig még melegen dörzsöljük át glicerin olajjal, vagy fújjuk be többször szilikonnal.
A rossz, kopott húzózárat csak akkor pótoljuk újjal, ha a táska zárásához erre szükségünk van. A varrást kézzel elég nehéz elvégezni, de nagyobb öltéseket ejtve gyorsan túl lehetünk ezen a javításon is. A zsebek szegéséhez, továbbá a kartonlapok beragasztásához oldószeres ragasztót vagy ragasztópisztolyt használjunk, mert ezzel is gyorsabbá tehetjük az átalakítási munkát. A varráshoz mindig erős varrófonalat fűzzünk be a közepes hímzőtűbe. Ezzel könnyebb a varrás, de csak akkor, ha a keményebb anyagokat előlyukasztjuk árral, vagy zsákvarró tűvel. A műanyag hevederekből kialakított füleket is célszerű varrni, ám a kész tartósort már ragasztva erősítsük a táskák belsejébe. A ragasztópisztoly most is jó szolgálatot tesz majd, ha a darabokat jól a helyükre illesztjük. Ha e szempontokat betartjuk, a táskák átalakítása nem okoz majd számottevő nehézséget.
Szerszámok kiszuperált táskákban
Egy családban számos táska, szatyor van, hogy ki mit használ, azt sok esetben a divat is meghatározza. Sokszor még egészen jó állapotú "egyedek" is szekrény mélyére kerülhetnek, mert kifeslett a varrásuk, nem divatos az anyaguk, vagy használatuk közben kissé viseltesek lettek. Kidobni persze sajnáljuk, hordani azonban már nem szeretnénk őket. Ezért kerülnek azután a gardróbszekrények, utazó bőröndök mélyére, majd évek múlva valamelyik lomtalanításkor megszabadulunk tőlük. Kevesen gondolnak viszont arra, hogy ezek a táskák még jó esetben helyettesíthetik az otthoni szerszámos fiókot, vagy ládát. Még olyan áron is érdemes ilyen célra használni őket, hogy ehhez kissé magunknak kell átalakítanunk a táskákat. Nos, ötletadóként bemutatunk néhány szerszámossá változtatott táskát, és az átalakításukhoz is adunk néhány tippet.
További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!
Szólj hozzá a cikkhez!
Be kell jelentkezned,
hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.
Világelső felsőmaró a HiKOKI-tól
Természetes anyagokkal dolgozni, mindig csodálatos. Nekem ilyen, ha fával dolgozhatok. Persze aszép munkához elengedhetetlen a jó szerszámgép. Hát a HiKOKI új M3612DA típusú hibrid felsőmarója...
Kreatív ötletek a szabadban
Otthon, a szabadban töltött idő nem csak akkor lehet hasznos, ha a kert gondozásával töltjük. A barkácsolás igazi kikapcsolódást, feltöltődést jelenthet, akár egyedül végezzük, akár a gyerekeket...