Fóliázott krómozások

Előre kívánom bocsátani, hogy a méretek most sem mellékesek, és a siker sem garantálható azonnal. A parányi részletek mindig nehezebben megoldhatók, több problémát okoznak, mint a nagyobbak. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem érdemes ilyen megoldásokkal kísérletezni. Az is előnyös persze, ha sikertelen kísérleteink nem teszik tönkre magát a modellt. Főként az első próbálgatások alkalmával kell erre jobban ügyelnünk, később viszont a gyakorlottság már átsegít mindenkit a dolgok nehezén.
A gépkocsi modellek többségén van néhány keskeny díszléc, fémkeret, vagy embléma, amelyeket általában fényezés után vékony hegyes ecsettel és ezüst festékkel lehet láthatóvá tenni. Az ezüst festékek viszont - még a króm-effekt jellegűek is - csak ideig-óráig maradnak fényesek, és ezek sem meggyőző hatásúak, különösen a többi csillogó fémbevonatú alkatrész mellett. Ráadásul a vékony díszlécek festése rettentően nyugodt és biztos kezet igényel. Meggyőzőbb megoldást az öntapadó króm, de még inkább a könnyen beszerezhető sima háztartási alufólia jelenti. Tévedés ne essék, nem a régebben ajánlott vékony műanyag krómfóliára utaltam, mert az a rugalmas hordozóanyag miatt csak a nagyobb, és jobbára sík felületeken használható előnyösen. Tőlünk nyugatra azonban már kapható olyan öntapadó-réteggel ellátott fényes alufólia, amely leheletvékony, és ugyanolyan fényes, mint a mi háztartási alufóliánk. Kisebb mértékben még nyújtható is, formakövetése pedig kiváló. Mint említettem, ez az anyag külsőleg nagyon hasonló az alufóliához, csak ez utóbbin sajnos nincs ragasztóréteg. Ez viszont pótolható, ha vízzel oldható ragasztórudat használunk a felragasztásukhoz. Ezt természetesen zsírmentesített felületű fóliára kell vékonyan felteríteni, és a jobb tapadás érdekében nem árt a modellre is felhordani. A festékréteget is zsírtalanítani kell, pl. mosogatószerrel, de jobb lesz a ragasztó tapadása, ha a bevonandó helyekre nem is kerül festék, vagy annak felületét óvatos csiszolással felborzoljuk.
A két fóliaanyag teljesen azonos módon használható fel, mármint a felsimítását illetően. Mivel ezek az anyagok csak kissé nyújthatók, síkban nem fejthető, azaz két irányban erősen domborodó felületek, pl. sárvédők, pótkeréktartók, domború dísztárcsák bevonására egyáltalán nem alkalmas. A vékony fóliákat ugyanis látható nyom nélkül még összevágott éllel sem lehet úgy felragasztani, hogy az illesztési vonalak ne látszódjanak meg az alkatrészen. Az egymásra lapoltan felsimított fóliákon pedig a lapolás sávja lesz nagyon szembetűnő. Ezzel szemben viszont enyhén domború, az anyagba mélyített kontúrú, esetleg különféle mintázatokat is tartalmazó darabokra, emblémákra, díszlécekre már jól felsimíthatók, ha a mintázatok a síkból nem emelkednek túlságosan ki, vagy nincsenek túl mélyen.
Keskeny ablakkereteknél először lágyan a darabra illesztem a ráhagyással kivágott fólia darabot, majd azt először óvatosan, pálcás vattatamponnal lenyomkodva simítom a mélyedések aljára. Esetenként e célra puha balsafából simára koptatott idomfákat is használok. Ezt követően pedig az oldalak felé simítom rá a fóliát az alkatrész felső oldalára. Az ablaknyílásoknál, azok belső oldalára csak a középső, felesleges rész kivágása után nyomkodom fel a széleket, és elsimítás után vágom le éles késsel a kontúrok mentén feleslegessé vált fémanyagot. Ha a belső oldal felől is be kell vonni a keretet, akkor a fólia széleit a keret élén áthajtva, a belső oldalra is felragasztva vágom méretre, majd erre ragasztom fel a belső oldali fólialapot, és ezt is a darabon vágom méretre. A széleit pedig puha ronggyal alaposan a már fent levő fóliára nyomkodom. Lehetőség szerint kerülöm a ráncosodást, mert ez a vékony anyag miatt ugyan alig, de azért látszik, ráadásul a lepréselt ráncok könnyen a bevonat kiszakadását okozhatják a simítások alkalmával.
Egyenes díszléceknél viszonylag könnyebb a helyzet, itt megfelelő szélességűre vágott fóliacsíkot feszítek enyhén a léc hosszfelezőjére, majd a bevonóanyagot rongydarabbal lenyomva, húzva simítom a léc két oldalára. Szélvédők szélesebb keretét, mint pl. az 57-es Bel-Air-ét, több darabból, egymásra lapolt szélekkel vonom be. Az ilyen kereteknél nincs szükség a belső oldal krómozására, ám a fólia széleket e belső oldalra is áthajtva vágom méretre. Az üveg és a keret belső burkolata elfedi e részeket, és a fóliaszélek sérülésétől sem kell tartanom.
A Bel-Air oldalát, pl. ívelt díszlécek, hátul pedig mattra galvanizált, bordázott karosszéria burkolatok díszítik. Meggyőződésem, hogy ezeket a díszítményeket csak alufóliával lehet igazán valószerűvé tenni. Az ívelt díszlécek ez esetben elég szélesek is voltak, és ívük miatt a kelleténél szélesebb alucsíkot ragasztottam a kiemelkedő lécekre, majd elsimításukat követően borotvaéles késsel magán a karosszérián vágtam le a feleslegüket. A hátsó bordázott fémbetéteket csak ezt követően, nagyoltan kiszabva ragasztottam a helyükre. A bordázottságuk miatt azonban a fóliát középről a szélek felé, bordáról bordára haladva fokozatosan nyomkodtam a díszlécekkel határolt felületre. Még azt is sikerült elérnem, hogy a karosszéria síkjából kiemelkedő típusnév és márkacímer kontúrjai is kidomboríthatók voltak, és bevonatuknak köszönhetően valóban fémből készültnek látszanak. E részleteknél jól kihasználhattam a fólia eltérő, fényes és félmatt oldalait. A díszlécek így krómosan csillogóak lettek, amelyek hangsúlyosabbá teszik a tompán fénylő fém díszbetéteket, amelyek ez esetben ugyanúgy valódiak, mint az eredeti autón.
A fóliának jó hasznát vettem a műszerfal középső részén is. Itt is elég jó munkát végzett a mintagravírozó, és a finomrajzú, felületnyomott műszerfal fémburkolata hűen lekövette a mintázatot, ennek köszönhetően szinte az eredetivel azonos, hálós mintázatú igazi fémbevonattal láthattam el. Sőt, még a három nagy műszer kerete és számlapja is fólia bevonatot kapott. Csőlyukasztóval egy milliméterrel nagyobb átmérőjű korongokat szabtam ki, és ezeket úgy ragasztottam a műszerekre, hogy a széleiken túlnyúló fémfólia a peremre simítva krómkeretként hat. A műszerlapok feketére festése után az egész műszerfal nagyon attraktív hatású lett, hála az alumínium borításoknak. Nagyobb márkacímerek "krómozását" is sikerült már több modellen megoldanom, ám önálló, kidomborodó típusnevek fémbevonása még a legvékonyabb alufólia alkalmazásával sem megoldható a körülvágás körülményessége miatt.
Öntapadó fólia híján tehát a háztartási alufólia, vagy esetleg az ennél vastagabb, de 0,1 mm-nél nem vastagabb fényes alufóliák is használhatók erre a célra. A vastagabbak felületét még a zsírtalanításuk előtt polírpapírral ajánlatos felborzolni. Eközben azonban ne sérüljön meg a lágy anyag felülete, mert a koptatással könnyű "dombornyomottá", és egyben használhatatlanná tenni fóliaanyagot. A ragasztót egyenletes rétegben egyenes, lekerekített élű balsafa lappal kenjük fel a fóliára, mégpedig tisztára törölt üveglapra fektetve.
A fóliák kiszabásához szinte sebészi élességű, hegyes kés kell. Tapasztalataim szerint minden egyes hosszabb vágás után meg kell fenni a kés élét, különösen a hegyénél. A vágóél fenéséhez finom "oklahoma" követ használok, de a legfinomabb polírpapír is megteszi. A lehúzás iránya mindig azonos legyen a vágáséval, különben a vékony fóliák széle vágás közben könnyen beszakadhat. A fóliák vágását mindig lapos szögben, kis erőráhatással végzem el, mert ezzel csökkentem az anyagszélek beszakadását. Ezt egyébként a nem jól megfent késél is könnyen előidézheti. A modellen végzett beszabásoknál lassan, a kidomborodó rész alsó kontúrja mellett vezetett késsel vágom át a fóliát. Ha vágás közben a kés éle apró gyűrődéseket okoz, azonnal megállok, és élesre fenése után kisebb erővel próbálom átvágni az anyagot. A kiszakadt szélű darabot természetesen hibátlan fóliára cserélem. A vágás következtében a fólia széle kissé felhajlik, amit puha rongyba csavart vékony faléccel azonnal lenyomkodok. A díszlécek kifutó végein a fóliacsíkot egymásra préselem, leperemezem, majd ezt a peremet is a léc oldalára ragasztva lenyomva rögzítem. A vékony anyagon ez alig látszik meg, ám a felválásukat megakadályozza.
Végül a felületeket keményviasszal bekenve fényesre polírozom. Így ezek a bevonatok mindig csillogóak maradnak, szemben az ezüst festékekkel, amelyek egy idő múlva megszürkülnek, elmattulnak, csekélyke fémes hatásuk pedig hamar semmivé válik.