Automobil matuzsálemek

A gépkocsinak alig több mint százéves a történelme. E rövid idő alatt szerkezetük szinte elképzelhetetlenül sok változáson ment keresztül, a mai autók már szinte csak annyiban hasonlítanak elődeikhez, hogy mindegyiket motor hajtja, általában négy kerekük van. Érthető tehát, hogy egy mai ember megmosolyogja a régi kezdetleges autóősöket, amelyekkel többnyire csak könyvekben, vagy múzeumokban találkozhat. Kezdetlegességük ellenére mégis sokan vonzódnak az öreg járgányokhoz. Ez érthető, hiszen némelyikük még mai szemmel is csodaszép, és egykori teljesítményük is elismerésre méltó. A legendás kocsik tagadhatatlanul az autózás mérföldkövei, gyűjtésük pedig rendkívül drága passzió. Az autómodellezők azonban e téren szerencsés helyzetben vannak, mivel ők a klasszikusoknak mondható igazi kocsik kis másolatait, modelljeit gyűjtögetik. A modellgyártók számtalan apró másolatot készítettek a hírességekről, ritkaságokról. A modellek léptéke azonban a részletesség szempontjából fontos tényező, s e téren sajnos csak az apró, 1/43-as fémautók választéka az igazán bőséges. Ezért is méltányolandó az Akademy /Minicraft cég 1/16-os szériája, amely az 1890-től az 1950-es évekig gyártott autók közül vonultat fel ismert és ritkaságszámba menő márkatípusokat. A mezőny nemzetközi; neves francia, német, angol és amerikai kocsik – Mercedes, Cadillac, Jaguár, hogy csak a nagyágyúkat említsük – másolatait vonultatja fel. Mi most e sorozat első három modelljét teszteljük, és adunk tanácsokat a megépítésükhöz, feljavításukhoz.

De Dion Button 1901

Ez a jármű még félig magán viseli hintó ősének jellegzetességeit, hiszen a vezető és az utasok egymással szemben ültek. Az egyhengeres, hátsó ülés alá rejtett motor teljesítménye 4,5 lóerő volt, amely 26 mérföldes, azaz közel 42 km/órás végsebességet biztosított ennek az egykoron kis szériában készült autókülönlegességnek. Nem volt könnyű vezetni, hiszen a sofőr kormánykerék helyett egy függőleges tengelyre szerelt kurblival irányította a járművet, és a motort is e kormányoszlopra szerelt emeltyűkkel, karokkal kellett kezelni. Hátsóhíd megoldása még ma is ismert, és bár e márkának a későbbi kocsijai nevesebbek, az autózásnak mégis ez a kezdetleges négykerekű volt az egyik jelentős mérföldköve.
A modell részletesség szempontjából sajnos igen szerény adottságú. Mindössze 68 alkatrészből lehet összeállítani, építési leírása sem kifogástalan, mivel fázisrajzai kezdetlegesek, csak néhol tartalmazzák a festéséhez szükséges színeket. Az alkatrészek is eléggé nagyoltan megformáltak, sorjásak. Végső soron sziluett modellnek tekinthető, hiszen hiányzik belőle a motorikus részek minden lényeges eleme. Ezzel szemben viszont az is igaz, hogy az ára igen előnyösnek mondható, hiszen 2500 forint körüli, és ezért az összegért egy nagy léptékű modellt kapunk kézhez. Viszont könnyen szemre igényesebbé tehető, részleteiben feljavítható.
A modell finomítását a kerekekkel érdemes elkezdeni. Az eredeti De Dion kocsik e típusai fűzött küllősek voltak, a modellen azonban a küllők vaskos trapéz szelvényűvé torzultak. Türelmes munkával érdemes lemunkálni a felesleget; amint vékonyabbá és közel hengeressé válnak a küllők, a kerekek is jobban hasonlítanak majd az eredetihez. Eközben persze eltűnik a krómbevonat jó része is, de ezen ne bánkódjunk, ugyanis eredetileg a kerekek fényes feketére voltak festve. A sűrű küllőzést a tárcsák küllőköznyi elforgatásával oldhatjuk meg. A műanyagból készített gumikat is ajánlatos utánmunkálni. Oldalukon az anyag zsugorodása miatt beszívódások és kinyomótüske nyomok találhatók, futófelületük meg nem domború, hanem egyenes felületű. E hibák tapaszolással és a futófelületek domborúra csiszolásával korrigálhatók.
Az alvázlemezre szerelendő darabokat fényes feketére kell festeni, kivéve a központi féktárcsát, amelyet érdemes kiegészíteni a fékszalaggal is, amit vastagabb alumínium fóliából, vékony bőrcsíkkal alábélelve tehetünk élethűbbé.
Az ülések kárpitja nemesebbé, valószerűbbé válik, ha vékony bőrrel vonjuk be. (Modellkárpitozásról lapunk 98/5-6. számában közöltünk részletes leírást.) A kárpit színe vörösesbarna, fekete, illetve sötét barna, attól függően, hogy a kocsiszekrényt világos okkersárga, vagy pasztellzöld, illetve őzbarna színűre kívánjuk majd festeni. A festéshez selyemfényű festéket használjunk.
A hátsó ülés külső burkolata több De Dion modellen natúr, lakkozott fából készült, némelyeken meg angol vörösre festett felületű volt. Ezt modellünkön is érdemes követni. Az elülső ülés korlátai és a hátsó ülés kapaszkodói többnyire feketére voltak festve, csak a drágább kocsikon volt fényesre polírozott sárgaréz. A kormányoszlop függőleges rudazatait és az első ülés korlátait 1,5 mm vastag sárgarézhuzalból leszabott, fényesre polírozott huzalból érdemes meghajlítani, mert ezek tartósabbak, mint az eredeti, fémbevonatú műanyagból készültek. Hajlítási mintaként az eredeti korlátokat használjuk fel, és a huzalkorlátokat pillanatragasztóval rögzítsük az ülésekre.
A kerekek műanyag sárvédőit is felhasználhatjuk, ám ezek valójában alakra hajlított falemezből készültek, és alakjuk is eltérő volt a mellékelt darabokétól. A sárvédők módosított formája kövesse a kerekek görbületét, és elől vízszintesen nyúljon előre. Az eredeti műanyag sárvédőket mindenképpen ajánlatos erre az alakra formálni, mert már az 1883-as évjáratú kocsin is hasonlóak voltak. A vékony műanyagalkatrészeket melegítés nélkül, óvatosan, farúd segítségével hajlítsuk a kívánt alakra, majd fessük a kocsiszekrény színére, vagy ragasszunk rá vékony, fautánzatú öntapadó tapétát. A módosított sárvédőtartók csapjai közül a két középsőt ragasszuk az eredeti helyére, a másik kettőnek fúrjunk új helyezőlyukakat a kocsiszekrény oldalába. A csíkozás minden esetben fekete; ezt tusos csőtollal a legkönnyebb szabályosan a sárvédőkre rajzolni. Ha e finomításokat elvégezzük a kis négykerekű motoros hintón, akkor a modell egyszerűsége ellenére is mutatós lesz.

1919-es Hispano Suiza „Alfonso”

A világhírű autómárka e korai típusa mai szemmel nézve inkább érdekesnek, mint szépnek mondható. A kétüléses, eredetileg 37 LE-s sportkocsi Minicraft replikája sajátosan részletes. A motorja ugyanis csak félig megoldott, felül többé-kevésbé mindene megvan, alul viszont egy elnagyoltan megformált lemezidom zárja le. Az alváza is elnagyolt, viszont mintázottak a gumiköpenyek, és elfordítható az első kereke. A karosszéria elemek vaskosak, ez szinte uralja az egész modell összhatását.
Ennek ellensúlyozásaként a modell megérdemel néhány igényesebb feljavítást. Például a motorteret, a blokk alaplapján megmintázott kábeleket a tetejükre ragasztott vékony műanyagcsövekkel és a gyertyakábelek bekötésével érdemes valószerűbbé tenni. A motorháztetőt most már érdemes apró fémpántokkal nyithatóvá tenni, és a lámpatesteket sem áll semmiből bekötni egy vékony kábeldarabbal. Az első kerekek összekötő rúdját 1 mm-es huzalcsapokkal szerelve tegyük a kerekeket elfordíthatóvá. A sárvédők pedig 1,5 mm vastag rétegeltlemezből kialakítottak legyenek. Ezek szögbe hajlításához a lemezt az alsó oldalán ék alakban vágjuk be, de csak a legfelső réteg aljáig, majd a törésvonalat benedvesítve, már könnyen a kívánt szögbe hajlíthatókká válnak. Az illesztett éleket pillanatragasztóval egymáshoz rögzítve kellő szilárdságú sárvédőket kapunk, és még az anyaguk is valódi lesz. A műanyag tartók helyett azonban rézhuzalból hajlított új elemeket használjunk, de ne csak a sárvédőkhöz, hanem a pótkerék tartóbakjához is. Az ülések bőrözése most is sokat emel a modell összhatásán, sőt a hátsó takaróponyvát is ajánlatos finomszövésű, vékony vászonból kiszabottra cserélni, vagy a textíliát az eredeti műanyag darabra ragasztani. Munkánk eredménye az ún. dobozváltozatnál szemmel láthatóan igényesebb makett lesz.

1931-es Ford pickup

Ez az amerikaik farmerek körében gyorsan népszerűvé vált kis teherjármű a Minicraft sorozatának új tagja. Az igazat megvallva ez sem mondható minőségileg kiválónak, viszont részletességét tekintve jók az adottságai. Részletes motor, nyitható, áttört bordázatú motorházfedél, nyitható kabinajtók és a raktér hátsó oldala is lenyitható. A részletességre tehát nem lehet panasz, az alkatrészek viszont néhol durván sorjásak, utánmunkálást igényelnek. Ezt tükrözi a makett szolidnak mondható 4500 Ft körüli ára is. No, de nézzük milyen feljavításokat igényel maga a makett.
A Ford pickup-motorja, alváza és futóművei meglepően részletesek és jó minőségűek. A meglévő támrudazatokat azonban – a szilárdság növelése érdekében – ajánlott 1,5, és 2 mm vastag rézhuzalból készítettekre cserélni. A rudazatok felfogószemei a végek ellapításával alakíthatók ki, és apró szegecsekkel foghatók az elsőhídra, illetve a sebességváltó blokkjára. Az első futómű csuklókarjait most sem célszerű a vékonyka műanyagcsapokra bízni, helyettük iratkapcsokból leszabott fémcsapokkal fogassuk az első hídra. Gyújtáselosztó híján a gyertyakábeleket a hengerblokk mögé vezetve rejtsük el, és amit lehet – lámpákat, akkut, gyújtótekercset – kössünk be. E kábelekkel kiegészítve, a motortér valóságosabb látványt nyújt majd.
A motorháztető pántjait is ajánlatos iratkapocsból hajlított tengelyre fűzni, ez vonatkozik az összes nyitható ajtóra, beleértve a raktér hátsó, lenyitható ajtaját is. A dolgunk csak annyi, hogy a pántszárakat átfúrva, huzalcsapokkal fogjuk össze mindegyiket, és így ragasszuk majd a helyükre. A belső kárpitot és az ülést aki csak teheti vékony bőrrel vonja be, mert az eredeti darabok felületi mintázata elég durva. Ezeket csiszolással lehet ragasztásra alkalmassá, simává tenni. A sötétszürke tetőkárpitot se feledjük el a kabin belsejébe ragasztani, a külsejére pedig vásznat ragasszunk, amelyet selymes fekete festékkel tegyünk „vízhatlanná”. A küllőzött keréktárcsákat festhetjük más színűre, pl. világos bordóra, vagy feketére is. A vékony küllők egyébként csak kevés helyen sorjásak, ám ezeket óvatosan sorjátlanítsuk, mert könnyen elpattannak.
Ez egy jól részletezett modell, amely feltétlenül megérdemli a tuningolást, bár még dobozváltozatként is jól mutat. Az ügyes modellezők még zártszekrényes változatát is kialakíthatják, ha a kabin hátfalát az ajtók hátsó vonalában levágják, majd oldallemezekkel és tetőtoldattal kiegészítve a raktér helyére illesztik. A középen osztott hátsó ajtók kivágása azonban már fogós feladat. Előtte a hátsó ablakot középen belülről függőleges oszloppal kell megerősíteni, majd oldalirányban megnövelni 8-8 mm-rel.
A Ford pickup további változat kialakítására is kiválóan alkalmas, ugyanis ez a típus az Egyesült Államokban postaautóként is szolgált. Ennek a kialakítása azonban nagy elhivatottságot és rengeteg munkát igényel, hiszen ehhez új karosszériát kell építeni, mégpedig az eredetihez hasonlóan fából. Ha elkészül, rovatunkban részletesen, rajzokkal kiegészítve ezt is bemutatjuk a különleges megoldások iránt érdeklődőknek.

A De Dijon ős ún. dobozváltozata vaskos küllőjű kerekeivel, felfelé kunkorodó sárvédőivel kissé furcsa látványt nyújt
A keréktárcsák küllőinek finomítása kissé hosszadalmas munka, de a küllők csak így lesznek hasonlóak az eredeti autó kerekeihez
Az ülések is jobban mutatnak vékony bőrrel bevonva, mint egyszerűen lefestve
A sárvédők hajlítással átformálhatók, ehhez csupán egy farúdra van szükség
A módosított sárvédők felragasztása sem
nehéz, két új furat és egy-egy cseppnyi
pillanatragasztó szilárdan a karosszériára fogja
A kis kétüléses Hispano Suiza sportkocsin is van mit javítani
A ‘31-es Ford A tipus pickup-ja igazán ígéretes járgány
A részletes, szépen kimunkált motortér figyelemre és tuningolásra méltó
A ‘31-es Ford pickup alvázára épített fakarosszériás postaautó modelljének az újra építése igazi modellezői feladat, amelyhez az eredeti makett szerelt alváza a motorházzal együtt alapvetően szükséges