Tavaszi vetések

A talaj állapota helybevetéshez akkor megfelelő, ha laza és jó vízáteresztő-képességű, amellett enyhén nyirkos és a szükséges tápanyagokat is tartalmazza. Fontos, hogy a vetni kívánt növény igényeinek megfeleljen egyéb tulajdonságaiban is, mint kémhatás, felmelegedő képesség, stb. Ennek megfelelően szükséges előkészíteni a talajt a helybevetéshez.
A talaj-előkészítés hagyományosan a vetést megelőző 14-21 nappal átforgatással kezdődjön, melyhez bármilyen kézi ásó megfelelő. Ásáskor annyi egészséges növény, annak maradványa, valamint elterített trágya is lehet a talajon, amenynyi a sorra kerülő ásással tökéletesen aláforgatható. A bőséges levegőtartalom pedig azáltal érhető el, hogy mindig csak vékony talajszeleteket fogva történik az ásás (1). A mélység taposóvassal ellátott vagy rugós ásó használatával növelhető jól meg. Az ásás után a talajt gereblyével kell elsimítani. Ha időközben, valamilyen oknál fogva megtömörödött, akkor újabb sekély ásással vagy mély felkapálással ismét meg kell lazítani az átgereblyézés előtt. A vízvesztéssel járó párologtatásnak a mérséklése érdekében szakaszonként kerüljön sor az újra lazító ásásra, amit mindjárt kövessen a felszínt egyengető átgereblyézést. Ha porhanyóssá vált és kellően nyirkos a talaj, kezdődhet a vetés.
A vetésidőt a növények csírázáskori hőigénye, a tenyészidő alatti hőigénye, illetve a termesztésük módja és célja határozza meg leginkább. A kora tavaszi vetések ideje akkor van, amikor a talajra már rá lehet menni, vagyis nem tapad túlságosan a cipőre és a szerszámokra sem. Ez azután március végéig tart. Ilyenkor vethetők a hidegtűrők; a zöldségfélék, a sárgarépa, a petrezselyem, március elejétől a borsó, a fejessaláta, a spenót, a sóska, a hagyma, a gyöngyhagyma. A vetés mélysége apró magoknál 1-3 cm (sárgarépa, petrezselyem, hagyma, saláta), közepes magoknál 2-4 cm (uborka, retek, cékla, tök), nagy magvúaknál 4-6-7 cm (borsó, bab) legyen. A vörös- és lilahagyma valamint a fokhagyma „tavaszi” gerezdjei 4-6 cm mélyre duggathatók. A gyöngyhagyma vetésmélysége 5-7 cm és kissé sűrű legyen, mert így kapunk egyenletes nagyságú „gyöngy méretet.”
A késő tavaszi vetések ideje a léghőmérséklet és egyben a talaj hőmérsékletének emelkedésével érkezik el. Ez általában április elejétől május elejéig tart. Ha nem nevelünk cserépben (tejfölös pohárban) tököt, dinnyét, uborkát, úgy április 10 körül, amikor a talajhőmérséklet eléri a 10-12 °C-ot, vethetjük őket szabad földbe. Paprika, paradicsom, bab, csemegekukorica vetését április közepén végezzük, amikor a talaj hőmérséklete tartósan 12-14 °C. Ilyenkor vethetők a melegigényes zöldségfélék, a dinnye, a tökfélék, az uborka, a paradicsom, a paprika, a bab és a csemegekukorica. Ebben az időben szokás még vetni a céklát, a nyári retket, a káposztaféléket, a cikóriát és a spenótot, valamint a sóskát. Ugyanígy az egynyári virágokat; többek között a csodatölcsért, a díszbabot, a dísznapraforgót, a kínai szegfűt, a legényrózsát, a pillangóvirágot, a porcsinrózsát, a seprűfűt valamint az egynyári krizantémot és a mályvarózsát is.
A pontos vetésidő meghatározásához vetési naptárak is segítséget adnak, ezen kívül a vásárolt magvak csomagolóanyagán is feltüntetik a kedvező vetésidőt. A többnyire meglehetősen tág időtartománnyal kapcsolatban csak azt kell szigorúan venni, hogy előtte még ne és utána már ne kerüljön sor vetésre. Napos helyen választható korábbi időpont, a rossz adottságú, zord időjárású, kötött talajú területen érdemesebb a megadott időszak vége felé vetni.
A vetőmagvak vizsgálata és felkészítése nagyon indokolt, ez sohase maradjon el. Ha a vetés előtt, a magvak csírázóképességével kapcsolatosan kétségek merülnének fel, próbacsíráztatás szükséges. Lapos kis tálkába, átnedvesített szűrő- vagy itatóspapírra kell elhelyezni a kétes magból legalább tíz szemet, és a csíráztatási hőmérsékletüknek megfelelő helyen kerüljenek kicsíráztatásra (2). Nagyobb szemű magvak nyirkos homokban is csíráztathatók. Mivel a megfelelő hőmérséklet és a nedvesség mellett, levegő is szükséges a kicsírázáshoz, nem szabad túlöntözni a magvakat. A csírázási százalék ismeretében dönthető el, hogy a kétes értékű magot érdemes-e elvetni, akár megfelelő rátartással. Legjobb mindig friss magot vetni, viszont a második évben csíráznak a legkedvezőbben a kabakosok (dinnyék, tökfélék, uborkák).
Áztatás vagy előcsíráztatás akkor célszerű, ha siettetni kell a kelést, például megkésett vetéskor, az elgyomosodás elkerülésére vagy korán támadó károsítók támadási idejének lerövidítésére. A vetés előtt a magvakat, 6-8 órán át kell vízben tartani, a csíráztatási hőmérsékleten.
Az előcsíráztatáshoz magvakat a legjobb kis vászon- vagy tüllzacskóba tölteni, bekötni, esetleg nedves homok közé rétegezni és a csírázáshoz kedvező hőmérsékleten tartani. Amint a fölrepedő héjú magvak egy-két százalékánál megjelennek az első kis, fehéres színű csírakezdemények, azonnal el kell kezdeni a vetés. Mindig nedves földdel kell takarni őket a kiszáradás ellen. Az így vetett magok (pl. uborka, tök) fokozottan érzékenyek a szárazságra és ezért rendszeres öntözéssel kell a nedvességet biztosítani.
A vetés módja többféle is lehet. Közülük mindig a legcélravezetőbbre essen a választás. A sorba vetés egyik legfőbb előnye, hogy a vetett mag mennyisége ilyenkor jól ellenőrizhető. A takarás, vagyis a takaróföld vastagsága pedig a kellő sortávolságokban húzott vetőbarázdák mélységével jól szabályozható. Keléskor, az egymás szomszédságában kelő magvak, egyesült erővel emelik a rájuk nehezedő takaróföldet, ezért kevesebb csíra pusztul el a befulladástól. A gyorsan csírázó, kelő saláta vagy retek vetőmagjához más ilyen növény magjából is bekeverve sorjelzőnek (3), a talajporhanyítás is könnyen elvégezhető és a kelés utáni gyomtalanítás is egyszerű. A sorba vetésnél a helyes sortávolságra és jó mélységben kihúzható vetőbarázdákba morzsolva szórhatók el a magvak, a szóródásuk egyenletességét és sűrűségét folyamatosan ellenőrizve (4).
A fészekbe vetés akkor indokolt, ha nagy tőtávolság szükséges; a babon kívül, a kabakosoknál, vagyis a tökféléknél, a dinynyéknél és esetenként az uborkánál, valamint a csemegekukoricánál. A megfelelő sor- és tőtávolságok szerint hosszában és keresztben bevonalazott területen kellő mélységben kimélyített fészkek mindegyikébe több (2-5 szem) mag kerül, és majd kelés után ritkíthatók. Ilyen módon vethető fészekbe a dísztök, a díszbab és a hajnalka.
A vetés mélysége általában a mag átmérőjének a négy-ötszöröse is lehet. Száraz időjárásnál vagy nagyon laza talajba ennél sokkal mélyebben, csapadékos időben vagy erősen kötött talajon viszont ennél jóval sekélyesebben is lehet vetni. A tényleges vetési mélység tehát a vetőmag nagysága, a talaj kötöttsége és nedvességtartalma szerint határozható meg helyesen.
A vetés sűrűsége általános érvényűen aligha határozható meg. Arra kell ügyelni, hogy a kikelő növények ne gátolják egymás fejlődését. Sűrűbben vethetők a kelésük után még ritkítandó növények (paradicsom, paprika illetve sárgarépa, petrezselyem, valamint legényrózsa, mályvarózsa az egynyári virágok közül). A végleges tenyészterületükre kell vetni azokat a helybe vetendő növényeket, amelyeket nem szokás ritkítani (bab, borsó, illetve porcsinrózsa, nebáncsvirág). Azzal is számolni kell, hogy szinte sohasem kelnek ki teljes számban az elvetett magvak.
A vetés takarása sorba vetéskor gereblye hátával a legegyszerűbb úgy, hogy utána ezzel le is kell nyomkodni a földet. Nehéz, durva rögű talajon az elvetett magvakra finoman morzsolt nyirkos kerti földet vagy komposztkeveréket érdemes elszórni takaróként. Fészekbe vetéskor a takarás kapával a legkönnyebb (5). Utána a kapa lemezével ugyancsak enyhén lenyomkodható a takaróföld. Kabakosok vetését követően a fészket tányér alakúra szokás eligazítani, a jobb vízmegfogás érdekében.
A takaróföld tömörítése nyomja a magvakhoz az enyhén nyirkos földet. A nagyobb üregek megszüntetésével elősegíti a folyamatos nedvességáramlást az alsóbb talajrétegekből, a magvetés szintjébe. A tömörített földréteg fölé vékony rétegben száraz föld is szórható, a párologtatás csökkentésére.
A vetés ápolása nem szokott különösebb munkát jelenteni. Legjobb, ha a vetés előtt annyira nedves, illetve beöntözött a talaj, hogy az a kelésig megfelelő nedvességet tartalmazzon. A vetés utáni öntözés azért nemegyszer szükséges, amikor viszont törekedni kell, hogy ne alakuljon ki a felszínen száraz, cserepes réteg. Elkerülhető az öntözés miatti talajcserepesedés, ha a talajt a kelésig nedvesen tartjuk, esetleg eleve árnyékolt helyre ültetünk vagy nedves papírral, zsákvászonnal, műanyag fóliával, illetve jó nedvességtartó komposztréteggel, homokos földdel fedjük a vetés helyét (6).
A vetési hibák egyike, hogy nem kelnek ki jól a magvak, ami túl nedves – ragadós, szalonnás talajok esetében bizony könynyen bekövetkezik a levegőhiány miatt. Ha drazsírozott magot vetettünk (7), akkor fokozottan ügyeljünk a talaj nedvességre, mert először a drazsírozás anyaga szívja magába a vizet és csak utána a mag. Ha ez a nedvesség kevés a magvak megduzzadnak, nem csíráznak, hanem előbb-utóbb elrohadnak. Ez előfordulhat túl mély vetést követően is, főleg kötött talajon.
A túl korai magvetés, vagy erősen hűvös, csapadékos időben történő vetés szintén a vetési hibák egyike. Főleg borsó, uborka, tök és bab esetén veszélyes.