A legegyszerűbb persze a baleset elkerülése, amire nincs mindig lehetőség, de erdős területeken, illetve ha a KRESZ tábla erre külön felhívja a figyelmünket, érdemes a szokásosnál is nagyobb figyelemmel vezetni. Használjunk távolsági fényszórót, így korábban észrevehetjük az úton bóklászó, vagy azt megközelítő vadat. Sok helyen kapható ultrahangos vadriasztó síp, amit a menetszél működtet, ez is egy lehetőség a baleset esélyének csökkentésére.
Nem egyforma az egyes állatok viselkedése: a macska vagy a nyúl gyakran visszafordulnak, miután átszaladtak az úton, a kutya vagy a vaddisznó nem tesz ilyet. Bár sokan azt gondolják, hogy a kisebb testű állatok, csak magukra veszélyesek, érdemes megemlíteni, hogy egy nyúl is komoly kárt tud okozni a kocsi futóművében. Nem is beszélve egy őzről vagy szarvasról, mert magas súlypontjuk révén nem csak magukban és a járműben, hanem a benne ülőkben is súlyos sérüléseket okozhatnak a szélvédőn berepülve.
Ha bekövetkezik a baleset, és akár a vad, akár a gépjármű megsérül, célszerű rendőrt hívni, aki a nyomokat rögzíti. Ezt még akkor is hasznos megtenni, ha személyi sérülés nem történt, hiszen a későbbi, esetleges vitás ügyekben fontos szerepet játszhat a rendőri szakvélemény. Az autótulajdonos kárát casco biztosítása térítheti meg. Amennyiben a vadásztársaság bizonyul vétkesnek a balesetben, úgy minden felmerült kárt neki kell megtérítenie.
Bárkivel megtörténhet
Vadbaleset
2011-03-15 23:49:50 | Módosítva: 2011-03-27 20:44:31
Bár az állatok nappal többnyire kerülik a forgalmas utakat, éjjel és csekély forgalmú területeken bármikor találkozhatunk az utat keresztező vadakkal. Internetes fórumokon rémtörténetek tucatjait hallani elütött őzekről, totálkáros autókról és nem fizető biztosítókról.
További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!
Szólj hozzá a cikkhez!
Be kell jelentkezned,
hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.
A megunhatatlan lugas
Nyáron nagy kincs az árnyék a kertben. A növények árnyéka attól függ hová vetül, hogy épp milyen napszak van, tehát ahhoz, hogy hosszabb ideig árnyékban legyünk, folyamatosan költözködnünk kell....
Feketecsalán
Sok magyar neve van, mégsem ismert kertjeinkben a feketecsalán, vadszezám, kínai bazsalikom vagy cserjés perilla. Érdemes lenne többeknek termeszteni, mert sok felhasználási módja lehetséges,...