Klímát, de milyet?

2015-06-25 11:12:59 | Módosítva: 2015-06-25 11:51:27

Talán még nem késő, de sürgető, hogy a tavalyi tapasztalatok alapján idén időben gondoskodjunk lakásunk hűtéséről. Merthogy a kánikulát még meg tudjuk előzni, de a klímatechnikával foglalkozó cégek egyre leterheltebbek, és ilyenkor már mi állunk sorba a szerelésért, és nem ők a munkáért. Gyors döntést kell tehát hoznunk! De nézzük, mi alapján.


Klímaberendezést hosszú távra tervezünk

Mielőtt megvásárolnánk az új klímaberendezést, mindenképp járjunk el körültekintően a kültéri egység felhelyezését illetően! Feltétlen egyeztessünk a közös képviselővel és a szomszédokkal, mert ugyan létezik egy központi rendelet, mely szerint az utcakép egységessége miatt nem lehet homlokzaton kültéri egységet elhelyezni, ezt azonban senki sem veszi komolyan... Amíg egy rosszakaró bejelentést nem tesz az Önkormányzatnál, addig is nincs baj, de ezt követően akár le is szedethetik a kültéri egységet a falról.


A műemlékvédelem alatt álló házak homlokzatára szinte biztosan nem fogjuk tudni elhelyezni a kültéri egységet, ezért érdemes alternatív helyet találni; ilyen lehet pl. az erkély, a körfolyosó, a padlás vagy a lihthof. Vegyük figyelembe, hogy minél messzebb kerül egymástól a kültéri és beltéri egység, annál magasabb lesz a szerelés költsége.


A beltéri egység elhelyezésénél már nagyobb a mozgásterünk. Ha lehet a helyiség bejárata fölé helyezzük a beltéri egységet, és legyen a közelben áramforrás. Ne legyen a kanapéval szemben, sokkal inkább a háta mögött, fent.

Nem mindegy, hogy egy klímaberendezés mennyit fog fogyasztani a legforróbb nyári napokon. Fontos, hogy vásárlás előtt győződjünk meg arról, hogy az a berendezés, amit meg szeretnénk vásárolni, milyen energiahatékonysági mutatók mellett képes majd üzemelni.


Az Európai Unióban a háztartási berendezések, köztük a klímaberendezések is, egy úgynevezett energiahatékonysági mutató szerint csoportosítva vannak. A csoportok betűjellel vannak ellátva; a legjobb „A” jelzéstől a legrosszabb „F” jelzésig. Könnyen előfordulhat, hogy két „A” kategóriába sorolt berendezés között energiafogyasztásban több nagyságrendnyi eltérés is lehet, magyarul az egyik dupla annyit fog fogyasztani. Ezért ne elégedjünk meg azzal, hogy a készülék besorolását megvizsgáljuk. Ellenőrizzük le a készülékek EER (hűtés) és COP (fűtés) mutatóit is. Ezeket az értékeket megtalálhatjuk valamennyi készülék katalógusában. Ezek a számok utalnak a készülék energia felhasználására, minél magasabb az érték annál jobb a készülék energiafelhasználása.

Energia felhasználás szempontjából a lakossági klímaberendezéseket 2 nagy csoportra oszthatjuk. Vannak az úgynevezett ON/OFF készülékek, és vannak a magasabb hatékonyságú inverteres készülékek. Az ON/OFF készülékek szabályozása lényegében a ki/be kapcsolásokból áll, és a részterheléses időszakokban ez bizony nagyon energiapazarló megoldás. Az inverteres készülékek a magasabb hatékonyság és kisebb fogyasztás mellett jelentősen halkabb működésre képesek, hiszen ezeknél a kompresszor folyamatos fordulatszám-szabályozásával érik el a teljesítmény-szabályozást.


Teljesítmény tekintetében általánosságban elmondható, hogy egy átlagos nappaliba (20-45 m2) 3,5 kW-os berendezést érdemes választani, egy kisebb hálószobába pedig (10-30 m2) elég a 2,5 kW-os teljesítmény is. Egy kisebb lakás egészében lehűthető egy 3,5 kW-os klímával, de ezt több minden befolyásolja; a beltéri egység elhelyezése, a helyiségek elhelyezkedése, egybe nyílása, valamint a lakás fekvése és szigetelése is.

Nagyon fontos, hogy az adott helyiségnek megfelelő teljesítményű készüléket szereltessünk be. Természetes, hogyha a teljesítmény kicsi, akkor nem lesz képes lehűteni a helyiséget. Azonban – és ezt kevesebben tudják – az is kellemetlenséget okozhat, hogyha a berendezés túl van méretezve. Ilyen esetekben – első sorban az On/Off készülékeknél – indokolatlanul sok lesz a készülék ki-be kapcsolása, ami a berendezés élettartamát csökkentheti. A nagyobb berendezés többet fog fogyasztani.

Inverteres berendezés esetén a megfelelő teljesítmény leadása nem jelent problémát. Itt a fordulatszám szabályozás miatt a berendezés leadott teljesítménye a belső hőterheléshez igazodik. Itt „csupán” a nagyobb készülék plusz költsége, illetve a nagyobb készülék nagyobb légszállítása (erősebben fúj) és nagyobb zajszintje (hangosabb a beltéri és a kültéri egység is) okozhat kellemetlenséget.


A folyamatos zaj egyes embereknek hallhatatlan, másoknak idegesítő és zavaró is lehet. Minél halkabb egy berendezés, annál könnyebben fog illeszkedni az eltérő igényekhez. Fontos, hogy munkavégzés vagy pihenés közben se legyen zavaró számunkra a klímaberendezés hangja. A korszerű berendezések gyártóinak egyik fontos fejlesztési szempontja, hogy a zajszintet minél alacsonyabban tudják tartani, a mai beltéri egységeknél nem ritka a 20 dBA zajszint sem. Fontos azonban a kültéri egység zajszintje is, nem csak magunk miatt, hanem környezetünk, más lakók miatt is. Amennyiben a berendezésünk kültéri egysége zajosabb a megengedettnél, akkor egy feljelentést követően akár a készülék leszerelését is elrendelheti a hatóság. Tartsuk tisztán illetve cseréljük a légszűrőket rendszeresen. A kültéri egységet ne takarjuk le, a kültéri egységből kiáramló levegő útját ne gátoljuk semmilyen tárggyal.

Használjuk ésszerűen

Akár energia-megtakarítási okokból, akár egészségügyi, élettani megfontolásokból a klímaberendezést is ésszerűen kell használni. Ez sokszor csak szokásaink, programunk hozzáillesztését jelenti a kánikulához. Tervezzük meg előre azokat a munkákat, amelyek hőtermeléssel járnak (mosás és szárítás, főzés, sütés). Ezeket célszerű a hűvösebb reggeleken vagy az esti órákban végezni. Zárjuk el az összes olyan rést, amin keresztül a külső meleg levegő a klimatizált helyiségbe juthat, szigeteljük az ablakokat. Húzzuk be a függönyt vagy engedjük le a redőnyt azokon az ablakokon, melyeket a Nap süt.

Az ajtókat és az ablakokat zárjuk be, amikor a helyiségben a klímát működtetjük. A készülék szabályzóját automatikus üzemmódban használjuk, így a berendezés a napszaknak megfelelően növelheti vagy csökkentheti a hőmérsékletet automatikusan. A klíma távvezérlőjén a komfortérzetünknek legmegfelelőbb értéket állítsuk be, ne hűtsük túl a lakást. Ha megfelelően állítjuk be a hőmérsékletet, 3-4 %-kal kevesebb energiát fog a készülék fogyasztani.


A nyári időszakban komfortosnak érezzük a lakás hőmérsékletét, ha az a kinti hőmérsékletnél 5-7°C-l alacsonyabb. Általában elmondható, hogy nyáron a 27°C, 50%-os páratartalom és 0,2 m/s levegőmozgás az, ami megfelelő komfort érzetet nyújt. Ilyen hőmérséklet mellet tudjuk elérni, hogy egészségi állapotunk nem károsodik. Ha túl nagy és hirtelen hőmérsékletváltozás éri testünket, akkor rosszullét, hosszú távon pedig komoly betegség is kialakulhat.

A gyártók mindent megtesznek, hogy ellássák a háztartásokat olyan készülékekkel melyek a belső levegő tisztaságát nagyban javítják. A légkondicionáló berendezések rendelkeznek légtisztító funkciókkal, de nem helyettesítenek olyan készülékeket, amelyek a légtisztításra lettek kifejlesztve. Azonban a friss levegő igényt egyikkel sem oldjuk meg, szellőztetni vagy valamilyen légtechnikai rendszeren keresztül a helyiségbe friss levegőt juttatni időközönként mindenképpen kell. Ha a külső levegő minősége nem megfelelő, mindenképpen légtisztító berendezést kell alkalmazni, az ilyen berendezések a levegőben lévő legkisebb – szemmel nem látható – szennyeződéseket is nagyon hatékonyan képesek kiszűrni.                           

Ne menjen egész nap

Ha reggel elmegyünk otthonról, és csak este térünk haza, akkor nem gazdaságos folyamatosan üzemeltetni a klímaberendezést az alatt az idő alatt, amíg nem tartózkodunk otthon. Mielőtt elmegyünk, a készülék szabályzóján be kell állítani, hogy mikor kapcsoljon be újra, ezt állítsuk be úgy, hogy a hazaérkezésünk előtt egy órával kapcsoljon be a berendezés. Így amikor megérkezünk, már egy klimatizált lakásba léphetünk be, és energiát, költséget takaríthatunk meg azzal, hogy a berendezés nem működött feleslegesen.

Klíma tisztítása

Nagyobb áruházakban, barkácsboltokban, háztartásigép-üzletekben (ahol klímát is kapni) árulnak speciálisan légkondi-tisztító spray-t, az ablakpucolóhoz hasonló szórófejes flakonban. Ezen rajta van, hogy kell használni, de röviden a következő.

A beltéri egységen találni egy nyitható fedőt (előlapot, ahol a levegőt kifújja). Azt kinyitjuk, mögötte általában van porszűrő (szivacs vagy szövet), ezt kivesszük, és kompresszorral kifújjuk, vagy kiszívjuk porszívóval. Esetleg langyos vízben kicsit áztassuk, majd egy szappanos kefével sikáljuk tisztára, aztán öblítsük és rázzuk le a fölösleges vizet, majd hagyjuk száradni. A lényeg, hogy legyen tiszta. Egyelőre még ne tegyük vissza, hanem a légkondi pucoló spray-vel fújjuk be a szűrő mögötti hűtőbordákat (a sűrű lamellás részt). Egy kicsit hagyjuk állni, lecsurogni, majd tegyük vissza a szűrőt, csukjuk vissza a fedelét és indíthatjuk a készüléket.




Eleinte lesz egy kis szaga a spray-től, de ez hamar elmúlik. A kondenzvíz elvezetőt is ellenőrizzük, ha kell tisztítsuk, mert ha nem tud távozni a beltéri egységből a víz, abban meggyűlve egyrészt kifolyhat a falra, szobába, másrészt bent rekedve elszaporodnak benne a legionella baktériumok.

A kültéri egységet először feszültségmentesíteni kell a hálózati dugó kihúzásával. Ezután vegyük ki a tetejét rögzítő csavarokat és vegyük le a fedelet, távolítsuk el az előlapot.

Nézzük meg, hogy a kondenzátor fal felőli oldalán van-e egybefüggő porszőnyeg. Mindenképpen érdemes a kondenzátor lemezei közül kislagozni a lerakódásokat. Vigyázzunk, hogy a kompresszort lehetőleg ne áztassuk el. Miután kész vagyunk, a szétszedéssel ellentétes sorrendben összerakhatjuk a készüléket.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Klíma beltéri egység elhelyezése

A hideg levegő a fizika törvényei szerint lefelé törekszik, tehát logikus, hogy a klímakészülék beltéri egységét a lehető legmagasabbra szereltessük fel. Ugyanakkor a készülék szerelési...


Fisher ART klíma

Egy klímától elsősorban azt várjuk el, hogy kellemes levegőt biztosítson: nyáron hideget, télen meleget. Egy élvonalbeli berendezéssel szemben nyilván további elvárásaink lesznek, például az...