Épületszárítás

Az új építésű házakban a teljes épületszerkezetben – a falakban, az aljzatbetonban – magasabb a víz tartalma a megengedett értéknél, azaz nem száradt még ki az épület, akkor a burkolási munkák még nem végezhetők el. Ebben az esetben segít a mesterséges szárítás. A nedvességelvonó berendezések technikája meggyorsítja a száradás folyamatát, ezáltal jelentősen csökkenti a száradási időt, így a befejező munkálatokhoz korábban hozzá lehet kezdeni, illetve újra lehet lakni a lakást. A legolcsóbb megoldás persze kivárni a természetes száradási időt, de ez 6-12 hónapot is igénybe vehet az időjárástól függően.

A levegő páratartalma relatív: a hőmérséklettől függ, hogy az adott hőmérséklet mellett hány gramm vizet tud magában tartani. A relatív páratartalom azt adja meg, hogy az adott hőmérsékletű levegő a telített állapothoz képest hány százalék vizet tartalmaz. 100%-nak felel meg, ha a maximális vízmennyiséget tartja magában, ez a telített levegő. A telített levegő tehát pára formájában több vizet már nem tud befogadni. Ha növelni próbálnánk a páratartalmat, akkor a többlet már cseppfolyós halmazállapotban kiválna. A hőmérséklet csökkenésével egyre kevesebb víz lehet a levegőben, ha relatív értelemben elérjük a 100%-ot, a felesleg kicsapódik. Ekkor már nincs száradás.

A korszerű építkezés, jól szigetelő ablakok, a ház falazatának vastag külső szigetelése gazdaságosabbá teszi a fűtést, ugyanakkor az egész épületet párazáró felületek határolják és a pára nem tud távozni. A nedves falakon a penész hamar megtelepszik, ezért a probléma okát a leghamarább meg kell szüntetni.

Egy új építésnél nem szabad elkezdeni burkolni sem előzetes nedvességmérés nélkül, melynek egyetlen megbízható módja a CM mérés. Ennek során az aljzat alsó harmadából vett minta nedvességtartalmát mérik (általában a parkettások rendelkeznek ilyen mérő készülékkel). Ha 2 CM%-nál (padlófűtés esetén 1,8%) magasabb maradék nedvességtartalmú aljzatra fektetjük a burkolatot, az károsodni fog.

Az aljzat kiszáradásának gyorsasága függ a hőmérséklettől és a levegő nedvességtartalmától. Mivel az építkezés során ritkán adottak a száradáshoz ideális feltételek, ez a folyamat nagyon sokáig, több hónapig elhúzódhat. Egy új építésű ház – amíg még nincsenek bent a nyílászárók – egész nap szellőzik, gondolhatnánk… Igen, csakhogy a napi hőmérsékletingadozás 15-20 fok is lehet, és a hajnali hidegben a levegőből kicsapódik a pára, így a beton újra és újra visszanedvesedik.

Pincék esetében már eleve magasabb páratartalommal szembesülünk a nem megfelelő szellőzés, illetve a terepszint alatti elhelyezkedés miatt. A levegő gyakran dohos is. Ezt fokozza az esetleg nedves falszerkezetek kipárolgása. A föld masszív hőtartása miatt a földdel érintkező, nem hőszigetelt falszerkezetek hőmérséklete csak nehezen változtatható, ezért a falazaton a nyári időszakban a külső meleg és párás levegő beáramlása miatt gyakori a páralecsapódás. Egy esetleges beázás kiszárítása emiatt a pincékben segítség nélkül szinte lehetetlen.

Beázás, vízkár számos forrásból keletkezhet: árvíz, talajvíz, belvíz, csőrepedés, központi fűtéscső törése, tömítés meghibásodása, szennyvízcsatorna vagy lefolyó vezeték törése, bojler, kazán meghibásodása, vihar, eső utáni beázás, de a meghibásodott mosógép is eláraszthatja a lakást. Egy alapos elázás, elárasztás természetes száradása akár éveket is igénybe vehet. A nedvszívó burkolatok (parketta, faburkolat, gipszkarton) és válaszfalak oly mértékben felszívják a vizet, hogy tönkremennek. A rejtett résekből a nedvesség nem tud semerre eltávozni, a hang- és hőszigetelő anyagok a nedvesség hatására rohadásnak indulnak, és a penészedés állandó jelenség lesz, mivel a természetes száradásra nincs mód.

Mivel tudjuk kivonni a páratartalmat a lakásból? Szellőztetéssel – adódik a válasz. De ha az időjárási körülmények nem adottak, akkor ez sem célravezető. Téli időszakban viszonylag jól elősegíthetjük a kiszáradást, ha a helyiségeket erőteljesen fűteni tudjuk, és van módunk a fűtési energiát folyamatosan pazarolva szellőztetni. Ilyenkor a belső, meleg, páradús levegőt állandóan hidegre cseréljük, melynek relatív páratartalma felmelegítve lecsökken, tehát szívja magába az átázott falazat nedvességét. Ha azonban nincs módunk egyszerre fűteni és szellőztetni, akkor a száradás nem nagyon következik be.

Nyáron annyival jobb a helyzet, hogy az állandó szellőztetés könnyebben megoldható. Ekkor viszont nem jelentkezik az a szárító hatás, hogy a kinti levegőt állandóan felmelegítjük, sőt a páradús külső levegő (nedves, párás, esős időszakban) egyáltalán nem fog belül száradást eredményezni.

Ha a probléma súlyos, akkor kénytelenek vagyunk elektromos páramentesítőhöz folyamodni. Az elektromos páramentesítők a hűtve szárítás elvén működnek: a nedves levegőből kicsapatják a vizet, és tartályban gyűjtik össze, száraz levegőt fújnak vissza. Ez a jelenség tulajdonképpen egy split klímakészüléknél is lezajlik – ez esetben kellemes mellékhatásként –, hiszen a hűtőfelületen lecsapódó, és a szabadba vezetett nedvesség szárítja a helyiséget. A split klímáknak általában van is kifejezetten légszárító funkciója. A speciálisan épületszárításra kifejlesztett készülékek azonban lényegesen több nedvességet képesek kivonni a helyiségekből. Ilyen készülékeket egy pince elázásához, vagy egy új épület szárításához nem érdemes megvenni, igen drága is lenne. Lehet azonban szakcégektől bérelni, nem is olyan horrorisztikus áron – teljesítménytől függően pár ezer forintos napidíjért. Ezeknek a napi vízkivonó teljesítményük 20-100 liter körül van, ezzel 1-2 hét alatt képesek kiszárítani egy lakást, ha a nedvesség utánpótlását már sikerült megszüntetnünk. A készülékek névleges teljesítménye 30 fok és 80%-os relatív páratartalom esetén érhető el. A valóságban a lakásban ilyen levegő ritkán fordul elő, a tapasztalatok szerint mondjuk egy 20 l/nap névleges teljesítményű készülékkel inkább csak 5-10, esetleg 15 liter víz nyerhető ki naponta. Ahogyan a kiszárítandó lakás mérete növekszik, egyre nagyobb teljesítményű páramentesítő készüléket érdemes bérelni, még nagyobb lakásméret esetén esetleg kettőt. Erre lehet szükség akkor is, ha fontos a gyors kiszárítás. Normál körülmények között 2-3 hét használat elegendő szokott lenni egy lakás kiszárításához, utána már nem tér vissza annyi pára, amit a szellőztetés ne tudna megoldani. Egyszerűen használható készülékről van szó, melyeknek beüzemelése nem igényel szakembert. Be kell állítani a lakásba és bekapcsolni.

Szárítás melegítéssel

A meleggel történő szárítás tekinthető a leghagyományosabb eljárásnak. Ez a módszer csak viszonylag alacsony külső hőmérséklet esetén alkalmas a szerkezetek szárítására. Magasabb külső hőmérsékletnél a hatásfoka nem lesz megfelelő, a felfűtött épületben túl magas lesz a hőmérséklet a munkavégzéshez, a fűtés költsége jelentősen nő. Egyszerű fűtéssel vagy például hőlégbefúvókkal végezhető, melyeket bérelni is lehet, ha nem szeretnénk beruházni rá.

Hűtve szárítás

Az elv nagyon egyszerű: a levegő nedvességtartalma a hideg felületen lecsapódik. A gép tulajdonképpen egy hűtőgép, aminek a hűtőtestén egy ventilátor szívja át a párátlanítandó levegőt. Ebből a pára cseppek formájában kicsapódik, és egy szintjelzővel és biztonsági kapcsolóval ellátott tartályba folyik. A biztonsági kapcsoló a tartály telítődésekor a készüléket kikapcsolja; ekkor ugyan a párátlanítás abbamarad, de a víz nem folyik szét a helyiségben, és nem okoz károsodást a berendezési tárgyakban.

Szorpciós szárítás

Sokfelé találkozni a vízmegkötő tablettával működő párátlanítóval. Ennek lényege, hogy egy jó vízmegkötő tulajdonságokkal rendelkező, ún. higroszkópikus anyaggal csaljuk csapdába a levegő nedvességtartalmát. Ez a legtöbb esetben használható módszer, mivel a gép működését nem befolyásolja jelentősen a szárítandó helyiség hőmérséklete, sem páratartalma. A szorpciós eljárásnál nincs jobb 5-10% relatív páratartalom elérésére. Az eljárás a hatékonysága mellett nagyon rugalmas is; az eltávolított nedvességet akár a szabadba is ki lehet fúvatni, vagy folyékony állapotban össze lehet gyűjteni.