Előre gyártott családi ház

2022-05-22 19:12:39 | Módosítva: 2022-05-22 19:17:18

Korábbi lapszámunkban írtunk már a készházakkal kapcsolatos fogalmakról. A köznyelvben gyakori, hogy a készház kifejezés alatt elkészült, kulcsrakészen átadott, bármilyen anyagú falazattal megvalósított épületet ért. Az építész szakma készházak alatt az ipari körülmények között elkészített, teljes szint magasságú fal elemekből álló épületet érti, melynél a tetőelemek és a födém is azonos eljárással készülnek. Az elkészült elemeket ezután a helyszínre szállítják, és ott állítják össze.


Az Ytong Kész-Ház program az első kategóriába tartozik, kifejezetten a leendő családi ház építőinek készült, kezdettől fogva segítséget nyújt, hogy az új otthon megteremtése minél kevesebb fejtörést okozzon. A kijelölt partnerek a tervezést, a kivitelezést, az építőanyagok beszerzését és az építkezés bonyolítását is összefogják, kezelik a helyi adottságnak és az építtetői igényeknek megfelelően. Ez tehát egy komplex, az építés teljes folyamatát lefedő gyors és költséghatékony megoldás. Az építtetők megkímélhetik magukat a házépítéssel járó gondoktól. A szerződött partnerekkel megvalósuló rendszert azért találták ki, hogy segítsenek egy kézben tartani az építkezés összes lépését. Az építtetőknek nincs más feladatuk, mint a mintatervek közül kiválasztani a számukra szimpatikus egyszintes ház típustervét, amit igény esetén akár egyedi elképzelésükre formálnak a szakemberek. Ezután a kiválasztott mintatervet a partnerek az adott helyszínre adaptálják, majd az árkalkuláció kidolgozásával és az építési idő meghatározásával könnyítik meg az építtető dolgát.

Ház előre gyártott falelemekből

Az előre gyártott ház tulajdonképpen ugyanúgy egy házgyárban készül el, mint annak idején a panelházak falai. Legnagyobb előnye, hogy rendelkezik a készházépítés előnyeivel, azaz gyorsan készül el. Ugyanakkor rendelkezik a masszívházak előnyeivel is, időtálló, tartós, állandó karbantartást nem igényel.

Az ún. „kerámiaház” tartóssága pl. felülmúlja a téglaházakét, mert ez fagyálló is, és a vizet kevésbé szívja. Az alapanyag duzzasztott agyagkavics, harmadkori agyagból készül, és hazánkban keramzit néven is ismert. A duzzasztott agyagkavicsot duzzadóképes, finom eloszlásban szerves anyagot tartalmazó, leginkább jura-kori agyagok felhasználásával gyártják. Az agyagot finomra őrlik, granulálják, majd forgódobos kemencében 1200 °C feletti hőmérsékleten kiégetik. Az égetés során az agyag szerves anyag tartalma elég, a szemek megduzzadnak, felületüket megolvadt és szinterezett burok képezi. A duzzasztott agyagkavicsból könnyűbeton falazóelemek, födémelemek, falazó habarcsok, feltöltések készíthetők.


A készházak falai tartalmaznak még cementet. A cement a kötőanyagot képezi az egyes komponensek között, és ezért nagyobb szilárdságú cementeket használnak, hogy e kompozíció tökéletes kötését érjék el. A gyártáshoz használnak még különböző speciális adalékanyagokat is; természetes komponenseket a készházak hőszigetelési, hangszigetelési és statikai tulajdonságainak tökéletesítéséhez. Elsősorban lágyítókról van szó, amelyek módosítják a kompozit feldolgozási lehetőségét és kikeményedési idejét, illetve növelik a szilárdságát. Fontos összetevő a levegőztető adalékanyag is, amely javítja a kompozit szigetelő paramétereit, és csökkenti a súlyát.

A készházak falazatához a falak gyártási dokumentációi szerint öntőformák készülnek. A könnyű falak öntésénél a villamos vezetékek csövei, dobozai, a vízszerelés csövezései, klímák csövezései stb. figyelembe vannak véve, és előre a falakba kerülnek. A szerkezetkész épületben nincs szükség a falak vésésére, különböző csövezésekre, ami kétségtelenül hatalmas előny. Később az esetleges módosításoknál azonban a falak véshetők, fúrhatók, faraghatók, vághatók. Az előkészített formákba a kiválasztott ház tervei szerint öntik ki az alapanyagokat. A gyárban a falelemeket egy 10x3 m-es asztalon készítik, 5 mm-es pontossággal. A kész falaknál már csak egy vékony réteg glettelésre lesz szükség a falak belső festése előtt.







Az előre elkészített alapra daruval emelik rá a falelemeket. A ház alapozása kétszintes épületnél szinte azonos a hagyományos épületével. Egyszintes épületnél szigetelt lemez alap vagy normál sávalap szükséges, kétszintesnél sávalap. Amikor minden elem a helyére került, a csomópontokba elhelyezik a kötőanyagokat, és ezt követően kiöntik a nyílásokat töltőanyaggal. A következő hét végére már a külső nyílászárók is beépítésre kerülnek, plusz felkerül a külső szigetelés és a vakolat, valamint a ház megkapja a végső színét is.

A fal szilárdsága az előre gyártott készháznál szignifikánsan magasabb a hagyományos téglaházénál. Az előkészített csövezések (villany, víz stb.) miatt az építkezésen nincs szükség bontásra vagy vésésre. Ezáltal olcsóbb, gyorsabb – igaz, hogy előzetes tervezést igényel. A ház külső falait a gyárból már eleve szigeteléssel szállítják, melyek összetételük miatt kiváló hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkeznek. Általánosságban elmondható, hogy ez a technológia nem csak egyszerűbb és gyorsabb, de akár olcsóbb is a hagyományos téglaház építésnél. Természetesen a pontos ár megadásához vagy épp a korrekt összehasonlításhoz sok dolgot kell figyelembe vennünk (terepviszonyok, beépítendő terület, felhasznált burkolatok, beépített technika, felszereltség stb.).

Vasbeton falpanel

Más alapanyagból, de hasonlóan előre legyártott kész falazatokból készülnek a Leier készházai. Az előre gyártott kéregfal és kéregfödém elemek használata sok tervező számára negatív felhanggal bír, a hiedelmekkel ellentétben azonban társasházak és családi házak egyedi kivitelezéséhez is tökéletes választás lehet ez a technológia. A gyártó 12 különböző méretű és kialakítású szerkezetkész típusház modellt tervezett, hogy segítsen a költségkalkulációban, és alaptervként vagy inspirációként szolgáljon a tervezőknek.

Ezzel a technológiával a szerkezetkész épület garantáltan kis létszámú csapattal, gyorsan és pontosan készülhet. Az alapok elkészülte után határidőre érkeznek a helyszínre az igények szerint megtervezett és a gyárban előkészített kéregfalak. A beemelésükhöz és összeillesztésükhöz pedig mindössze egy munkavezetőre és néhány munkásra van szükség.

Ezután már gyorsan haladhat a folyamat, hiszen az elemekben a falakhoz hasonlóan már ott van a betonacél jelentős része, így az esetlegesen szükséges betonozás és kiegészítő vasalás elhelyezése után a födém szinte azonnal kész. A kéregfalak a nyílászárók helyének kihagyásával készülnek, a gépészeti munkákat pedig ennél a technológiánál is az előre megtervezett és kialakított áttörések segítik.

Emellett a sima pórusmentes betonfelületeket vakolni nem kell, elegendő csak glettelni, a későbbiekben az előre beépített szakipari szerelvényeknek köszönhetően pedig a gépészeti szerelések idején sem kell szétvésni a falat. Így valóban meglehetősen gyorsan, akár 2-3 nap alatt a következő munkafázisokhoz juthat az építkezés.


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

A legkényelmesebb építkezés

Kétféle embertípus van, ha az építkezés kerül szóba: az egyik szeret mindent maga intézni, szaladgálni a beszerzendő anyagok után, vásárolni, intézkedni, nyüzsögni. És vannak azok, akik a...


Készházak, az építési piac nyertesei

Korábban rendszeresen használta a köznyelv azt a kifejezést, hogy könnyűszerkezetes ház. Ma az építési szakemberek kifejezetten kerülik ezt az elnevezést, mert meglehetősen pejoratív értelmezés...