Természetes anyagunk: FA

Virágtartó 1.

Ahhoz, hogy egy már használaton kívülre került dézsát új funkcióval lássunk el, nem is kell nagy fantázia. Inkább egy kis szerencse, hogy találjunk ilyet, és az még elfogadható állapotban legyen. A pántokat ajánlatos óvatosan visszaverni, megerősíteni rajta, bár virágtartóként nincs szükség teljes vízzáróságra. Az új funkció viszont a faanyag tökéletesebb favédelmét igényli, hiszen a nedves föld hatására hamar korhadásnak indulna. Mindenképpen szükséges tehát kívül-belül alaposan átitatni fakonzerváló anyaggal (pl. Xylamonnal), ez az eredeti színét még nem változtatja meg. A konzerválás után hagyhatjuk a faanyagot az eredeti natúr színezetében (ez a természetesebb), de sötétebb árnyalatúra is pácolhatjuk.

Virágtartó 2.

A virágtartó rönk elkészítéséhez már több fantázia kell, bár nem elsősorban az effektív munkához, inkább a természet alkotta tárgy kiválasztásához. Fakivágások alkalmával gyakran láthatunk a képünkön láthatóhoz hasonló, vagy esetleg egyáltalán nem hasonló, de érdekes és szép rönköket, göcsörtös törzseket, furcsán elágazó ágakat. Ezekbe kell beleképzelni a virágtartót, majd első lépésként láncfűrésszel levágni a feleslegeket, és kialakítani a szükséges síkokat (a talprésznél, és esetleg a virágtartó edények alatti felületeknél).
Ezután el kell távolítanunk a kéregrészeket, mert ha rajta hagynánk a kérget, akkor az alatt hamar korhadni kezdene a fa. Ehhez hántolót, vésőt, éles kést, ügyes kis fejszét használjunk. A kéreg alatt sokszor olyan felületet találunk, amely úgy szép, ahogy van. Ezt nem kell feltétlenül simára csiszolni, viszont egy fúrógépbe fogott korongkefével, fazékkefével az elágazások hajlataiból is tökéletesen el kell távolítani a kéregmaradékokat. A hosszú élettartam záloga most is az alapos konzerválás. A farönk földön álló talprészét legjobb néhány napra beleállítani a fakonzerválóba, a többi felületet pedig alaposan átitatni. A színezéshez lazúrokat használhatunk, de nem muszáj.

Kerékpár tároló

A kerékpár tároló szépsége is a természetes fában rejlik. Elkészítéséhez 8-12 cm átmérőjű farudakat használhatunk, ezek még a faipar számára úgy sem számítanak értékes alapanyagnak; olcsón beszerezhetők, vagy fakivágások alkalmával hulladéknak minősülnek. Mérete természetesen attól függ, hogy hány kerékpár beállításával kalkulálunk, de az "alapkonstrukciót" ez egyáltalán nem befolyásolja.
A farudakból tulajdonképpen háromszögeket állítunk össze, kerékpár állásonként kettőt-kettőt. A köztük lévő távolság akkora legyen, hogy egy szélesebb mountain-bike kereke, ill. tengelye is átférjen, két állás között pedig érdemes kormányszélességnyi távolságot hagyni. A háromszögek azonban nem önmagukban állnak, hanem, a sarkaikban végigfutó három hossztartóhoz csavarozzuk le őket. Használhatunk hosszú pozdorjacsavarokat, de erősebb lesz a szerkezet, ha átmenő metrikus csavarokkal oldjuk meg a kötéseket. További merevítéseket is beiktathatunk, amire különösen akkor van szükség, ha a szerkezet önmagában áll. Ha viszont pl. egy fakerítés oldalához rögzíthető, akkor spórolósabban bánhatunk az anyaggal. A favédelmet az előbbiek szerint végezzük.

Kerti szemetes

Valljuk be, faluhelyen, üdülőterületen a szemétgyűjtés és szállítás néha elég kulturálatlanul történik. Elterjedt megoldás pl. a nylonzsák, melyet a szemétszállítótól veszünk, vagy az ő matricájával látunk el, ezzel róva le az elszállítás díját. A vékony zsák sérülékeny, és nem is szívderítő látvány. Viszont szinte a kert díszévé válik, ha fából egy kis tárolót készítünk számára. A farudak most valamivel vékonyabbak (6-8 cm-esek) lehetnek, melyeket két négyszögletes keretre csavarozunk le. A tárolót - két belső oldala felől - érdemes egy-egy átlós rúddal kimerevíteni.
Az egyszerű nyeregtető lehetőséget ad arra, hogy az apróbb szemeteket oldalról bedobhassuk a szemetesbe, de természetesen nyitható legyen. Ehhez nem szükséges csuklóspánt, legjobb, ha egyszerűen leemelhető a szemeteszsák ürítésekor. A zsák szájához 3-4 mm vastag acélhuzalból hajlítsunk egy karikát, és erre ráperemezve tegyük a tárolóba az új nylonzsákot.

Madáretető

A madáretető már szinte művészi munka, és egyértelműen felfedezhetők rajta a székely motívumok. A házikó alapja természetesen egyszerűen csak fél collos gyalult fenyődeszkából készül, stílusát a rá kerülő díszítések adják. A madárajtókat körkivágóval vágjuk ki, és a kieső tárcsákat használjuk fel kapaszkodóként. A díszítőelemekhez megfelelő 8-10 mm-es léc is, melyből szúrófűrésszel vághatjuk ki az ívelt vonalakat. Mintaként érdemes követni a képeinken láthatókat.
A madáretető teteje megegyezik a székely kapukon láthatóval, csak kisebb annál. A tetőhéjalás alapanyag 4-6 mm vastag fenyőléc. Készítsünk egy sablont, és annak mintájára szúrófűrésszel vágjuk ki a szükséges darabszámot. A tető tartóváza is az igazi tetőszerkezetekét mintázza, és az esetleges széllökések miatt szükség is van a megfelelő szilárdságra. Ugyanígy - mint a fentieknél - a jó favédelemre is. A madáretetőt egy szép formájú ágas fa tetejére erősítsük fel. Ássuk jó mélyen a földbe, esetleg betonba is önthetjük a talprészét.