Faanyagvédelem, felületkezelés

A farontó gombákról

A fát – mint a szerves anyagokat – különféle élőlények pusztítják, tulajdonképpen biológiailag lebontják, korhasztják. Ha korhadást látunk, az valamilyen farontó gomba tevékenységének következménye.

Hogyan állapíthatjuk meg a gombafertőzést?

Bemutatunk néhány egyszerű fizikai vizsgálati módszert, amelyek segítségével a fertőzés megállapítható.

• A gombafertőzött fa különösen nedvességszívó, ezért benedvesítéskor láthatóan másképp színeződik, mint az egészséges fa.
• Ha a fát lúggal, ammóniákkal vagy ezüstnitráttal kezeljük, a fertőzött részek másképp színeződnek, mint az egészségesek. A fertőzött részek megfeketednek.
• Az egészséges fa tisztán kong, a beteg tompán.
• A beteg fa nyomószilárdsága erősen csökken. Ezt vésővel, késsel, de körömmel is könnyen megállapíthatjuk.
• A gombafertőzés nem mindig ismerhető fel közvetlenül a fa felületének pusztulása által. A fenyő lemezestapló kezdetben nem pusztítja el a fa felületét, a korhadás a belsejéből indul. Ha a fa felülete érintetlen, belső korhadásról beszélünk.
• A fa gyakran elszíneződik. Ilyenkor nem kell azonnal farontó gombák általi fertőzésre gondolni, az elszíneződést okozhatják ártalmatlan penész vagy kékfestő gombák.

A gombák elleni védekezés

Korhasztó gombák esetén először meg kell szüntetni a gomba életlehetőségeit, majd a meggyengült fát – lehetőség szerint – el kell távolítani, vagy meg kell erősíteni. Ha gombafertőzést észlelünk, először mindig a gomba faját kell megállapítani. Nagyon fontos, hogy legelőször a gombafertőzés okát – a fa túl nagy víztartalmát – szüntessük meg. A fertőzött fát erősen szellőztetni kell, hogy kiszáradhasson: ez leginkább száraz, mozgó levegővel érhető el. Kültéri gombafertőzés esetén többnyire a helytelen konstrukcióban, vagy a faanyagvédelem elmulasztásában kell az okot keresni. Külső térben gyakran nem sikerül a gombafertőzést hosszú távon megakadályozni. Az épületekben a korhasztó gombák közül legveszélyesebb a könnyező házigomba. Fellépésekor nagyobb károk keletkezhetnek. Ha a nedvességet megvonjuk tőle, néha magától is elpusztul. Ennek ellenére éber szemmel kell figyelemmel kísérnünk a nedvesség okozta károkat.

Farontó rovarok és károsításuk

A fát a gombák mellett állati károsítók is veszélyeztetik. A kártétel általában a faanyagban készített menetek, üregek formájában jelentkezik. A rovarok a megtámadott faanyagot táplálékként vagy élőhelyként használják. Az okozott kár függ a rovar méretétől, a fejlődési időtől, az egyedszámtól, és attól, hogy a fát milyen mértékben károsította.
A károsított faanyag felhasználhatósága szempontjából teljesen mindegy, hogy milyen céllal történt a faanyag összefurkálása, a védekezés szempontjából azonban fontos a károsítók életmódjának pontos és részletes ismerete. A nem élő faanyagot az álszú félék, pl. a kopogóbogarak, vagy a cincérek csoportjába tartozók rongálják. Valódi szúval feldolgozott fagerendában nem találkozunk. A házi cincér a feldolgozott és beépített fenyőanyag leggyakoribb rovarkárosítója. Jelenlétéről a régebbi fertőzések után maradó ovális kirepülési nyílások, vagy a felszínre kerülő furatliszt árulkodik.
A kopogóbogarak apró testű, sötétbarna színű bogarak, a kopogást fejüknek az aljzathoz való verésével végzik. Több fajuk a már gombák által károsított fát kedveli. A feldolgozott, beépített faanyagnak gyakori és veszedelmes kártevői. A közönséges kopogóbogár fenyőt és lombos fát egyaránt károsító farontó bogár. A száraz, több száz éves faanyagban is megtalálja életlehetőségét. A fát teljes keresztmetszetben, lisztszerű állapotig képes szétrágni.

Faanyagvédelem

Sok káros folyamat megindulása megelőzhető a fának – mint beépítésre kerülő építőanyagnak – a kiválasztásával, szakszerű tárolásával. Jól meg kell választani a tárolás helyét. Fontos szempont a farontó gombákkal szembeni ellenálló képességük. Pl. a vörösfenyő nem csak színe miatt kedvelt, tartóssága is növeli értékét, magas gyantatartalma hathatós védelmet nyújt. Ugyancsak ellenálló az akác. Ezekből a fákból készült tárgyakat kevésbé kell félteni a károsítóktól. Ezzel ellentétben a nyár, a nyír, de még számtalan fafaj szinte teljesen védtelen a gombakárosítókkal szemben.
A faanyagvédelmet megelőző és megszüntető védelemre oszthatjuk. Mint elnevezésük is mutatja a beépítendő, ill. a már beépített, károsodott faanyagok védelméről van szó. A megkülönböztetés a védőkezelés módszerei miatt szükséges. Több mint száz éve alkalmaznak faanyagvédő szereket, számos hatóanyagot kipróbáltak és használtak már. A vegyészet, a vegyipar mindig újabb és újabb favédőszert kínál. Ezek ereje, hatékonysága, felhasználási területe különböző. Van közöttük fertőzést megelőző és megszüntető, környezetbarát és a környezetet nem kímélő készítmény. Vannak csak önállóan használható és mással kombinálható szerek. Mindezek használatához megfelelő tájékozottság, gondos mérlegelés szükséges, ezért helyes az ilyen munkáknál szakember tanácsát kérni. A faanyagvédő szerek mérgező hatásúak, így védve meg a fát a gomba és rovarfertőzéstől.
A vízben oldódó szerek sókból állnak, melyet maga a felhasználó old fel. Vizes és száraz anyagra egyaránt felhordhatók, vizes fába különösen jól hatolnak be. Száradás után a sók a fában visszamaradnak. Hátrányuk, hogy mérgező hatásúak, kültéren még hoszszú idejű száradás után is a csapadékvíz hatására könnyen kioldódnak. Olajos szerekkel csak száraz fát szabad kezelni. Az olajos szerek az oldószerek elpárolgása által száradnak.
A szerves faanyagvédő szerek egy része vízben oldhatatlan, de oldószerrel oldhatók. Legtöbb esetben alkidgyantát is tartalmaznak, mely által bizonyos mértékű telítés is elérhető, így lenolajos beeresztő használata már nem szükséges. Az a törekvés, hogy egy bevonat a károsítók elleni védelmen túl mechanikai védelmet és esztétikus külsőt is biztosítson, segítette elő a faanyagvédőszert tartalmazó – lazúr hatású – színtelen és színes lakkok megjelenését. Az ilyen bevonatok kevés kötőanyagot tartalmaznak, matt hatásúak. Közös jellemzőjük, hogy vízzel hígíthatók. Faanyagvédelmi szempontból az a helyes, hogy az alapozókban lényegesen több hatóanyag legyen, mint a fedőrétegekben. Ez az elv más bevonati rendszereknél is követendő.

Mit mire használjunk?

• Épülületbe beépített ajtókhoz, ablakszerkezetekhez,ha a fa rajzolatát eltakaró festés lehetséges, akkor előtte lehetőleg színtelen, vizes vagy szintetikus oldószeres, gomba és rovarkártevők ellen megelőző védelmet nyújtó faanyagvédőszert kell alkalmazni. A kitettségtől függően figyelembe kell venni, mennyire fontos a szerrel kapcsolatban a vízállóság.
• Zárt lakótérben levő, jól látható szerkezeti vagy burkolóanyag esetében legkedvezőbbek a vizes oldószerű gomba- és rovarok elleni lazúrok, melyek lakótérben is alkalmazhatók. A vízállóság itt nem követelmény.
• Szabadtérben elhelyezett faanyagoknál (kerítések, oszlopok) a víz és időjárás viszontagságait jól álló vizes, esetleg szerves oldószerű gomba és rovarkárosítók ellen védelmet nyújtó szerek ajánlhatók.
• Szabad térben emberrel vagy állattal közvetlen érintkezésbe kerülő használati tárgyak (kerti bútorok, korlátok stb.) esetén színező, vagy színben változást nem okozó, gomba- és rovarkárok ellen védelmet nyújtó, vízálló szerek ajánlhatók, amelyeknél egészségügyi szempontból megengedett, hogy közvetlenül érintkezzenek a testfelülettel. Ez a követelmény akkor is betartandó, ha később a faanyagra lakkréteg kerül!

A felületkezelés és anyagai

Ellentétben a faanyagvédelemmel – amelynek célja a gombák és állati károsítók elleni védelem – a felületkezeléssel arra törekszünk, hogy a fát külső behatásoktól védjük. Nedvesség és az időjárási hatások elleni védelemre főleg külső térben törekszünk, de ilyen védelemre van szükség vizes helyiségekben is. Célunk, hogy megakadályozzuk a nedvesség behatolását, így megóvjuk a fa szilárdságát. A dekoratív, szépítő hatás mindig szempont, kiváltképp belső térben. A szennyezés és kopás elleni védelem a belső téri felületkezelés kiválasztásakor elsőrendű.
A felületkezelés során mindig egy filmképző, gyakran színes réteget hordunk fel a fára. Ejtsünk ezekről néhány szót.
Az olajok a faanyagok felületkezelésére alkalmas szerek összetevői. Legfontosabb a lenolaj, amely önmagában is kiváló felületkezelő szer. Lassan szárad, ezért rendszerint felületkezelésre lenolajkencét használnak. Ez az egyik legolcsóbb, legegyszerűbb és legegészségesebb felületkezelő szer.
A lazúrokat eredetileg a faanyagvédő szerekből fejlesztették ki oly módon, hogy azokhoz kötőanyagot, műgyantát és színezéket adtak. Ezáltal nem csak telítették a fát, hanem egyúttal felületét víztaszító réteggel is ellátták. Belső térben főleg faburkolatokat vonnak be lazúrokkal, kívül deszkaborításokat, ablakokat, teherhordó szerkezeteket.
Színes és színtelen lakkok egyaránt készülnek. Ezeket minden lehetséges alkalmazási területen használhatjuk. Vannak műgyanta alapú lakkok, amelyek oldószerrel hígíthatók, de egyre elterjedtebbek a diszperziós vagy vizes lakkok is. Ezek úgy készülnek, hogy az akrilgyantákat vízben diszpergálják. Bizonyos mértékig vízzel hígíthatók.

A faanyag színének alakítása – a pácolás

Pácoláson a fának a felületkezelést megelőző színezését értjük. Azért pácolunk, hogy a fának tetszés szerinti színt, vagy árnyalatot adjunk, ügyelve arra, hogy ezáltal a fa rajzolatát ne takarjuk el, sőt, egyes esetekben ki is emeljük. Jellegtelen faanyagok esetében a pácolással a megjelenését érdekesebbé tehetjük.
A viaszréteggel történő bevonás a bútorok felületkezelésének talán legrégibb eljárása. Nem csak a régi bútoroknál kedvelték a viasszal bevont felületeket, amelyeknél a fát szinte „érezni” lehet, egészen másként, mint a lakk, vagy politúrréteg alatt, hanem a korszerű bútorgyártásnál is használják. Ez ugyan nem védi olyan jól a fát, mint a lakk, viszont a felületkezelésnek ez a módja a bútort antik jellegűvé varázsolja, és megőrzi szépségét. A viaszolás napjainkban reneszánszát éli. A viaszok mindenütt alkalmazhatók, ahol nincs tartós vízterhelés vagy erős mechanikai igénybevétel.