A gyermekszobáé a főszerep 2. rész

Az iskoláskor

Gyermekünk iskolába kerülésével az egész család élete gyökeresen megváltozik. Új funkciót kapnak a gyerekszoba bútorai, átalakul a házirend, gyermekünknek egyszeriben "dolga" lesz, immár tanulással tölti ideje nagy részét. Szobájának egyszerre kell megfelelnie játszó- és tanulóhelyként. Mivel nem biztos, hogy módunkban áll évente lecserélni a bútorokat, ám hangulatukat különböző textilekkel, kiegészítőkkel, szőnyegekkel, festéssel vagy egy egyszerű átrendezéssel megváltoztathatjuk. Minél nagyobb egy gyermek, annál inkább bevonható szobájának tervezésébe, rendezgetésébe. Így azt még inkább sajátjának érzi, jobban fog rá vigyázni és szívesebben tartja rendben.
A polcokon uralkodó zűrzavart, rendetlenséget egyszerűen elrejthetjük egy jópofa kockás textilroló mögé. Ebben a korban már áttérhetünk a világos, egyszínű burkolatokra, ezzel késztetve a gyermeket arra, hogy önállóan díszítse szobáját. Az iskoláskor elérésével önálló íróasztalra van szüksége. Kapható dönthető lapú, állítható magasságú asztal, ritkább esetben szék is, amelyek együtt "növekszenek" csemeténkkel. Ha nagyon kevés hely áll rendelkezésre, az asztal lehet egy lehajtható lapú, szekreter jellegű bútor is. Esetleg szereljünk a szoba sarkába egy háromszög alakú asztallapot. Ha a szobában számítógép is van, annak célszerű egy külön asztalt, vagy az íróasztalnak egy jól elhatárolható részét biztosítani. Jó megoldás az "L" alakú asztal, amelynek egyik szára a számítógépé, a másik fele tanulóasztalként működik. A székről érjen le a gyerek lába, az ülőlap szélei pedig ne legyenek élesek.
A környezet tehát fokozatosan átalakul iskolás "hangvételűre". A kisgyerekes apróságokat lassan felváltják a társasjátékok és a könyvek. Szívének kedves kincsei, titkos dolgai, a gyűjtőszenvedély különböző tárgyai beköltözhetnek egy szép dobozba, vagy egy sokfiókos komódba, ahol védve lesznek a portól és a kisebb testvér kíváncsiskodásától.

Tiniszoba berendezése

A tinédzserkorba lépő gyermek már nem igényli a felnőtt segítségét: ő maga szeretné birodalmát alakítgatni. Hagyni kell saját útját járni, amíg az józan keretek között zajlik. Ha eddig nem történt meg, most mindenképpen törekedni kell arra, hogy a kamaszodó testvérek külön szobához jussanak. Ehhez a lakás átrendezésével igyekezhetünk új lehetőséget teremteni. Ha külön szoba nem áll rendelkezésünkre, válasszuk ketté a gyerekszobát. Ezt legegyszerűbben térbe állított polccal, szekrénnyel vagy könnyűszerkezetes fallal oldhatjuk meg. A szobát nemcsak függőlegesen, hanem egy galéria segítségével vízszintesen is megoszthatjuk, ha legalább 380 cm belmagasságú tér áll a rendelkezésünkre. Ahhoz, hogy a tizenévesnek legyen saját kuckója, végső megoldásként a garázst, a sufnit, a padlásteret, vagy a mi régi dolgozószobánkat is átalakíthatjuk.
A tiniszoba legjellegzetesebb vonása a mobilitás, az állandó változás. Praktikusak a görgős bútorok, amelyek megkönnyítik az átrendezést. Ha pénzszűkében kénytelenek vagyunk saját, használt bútorunkat, vagy a kamasz régi szobájának darabjait felajánlani, engedjük, hogy azokat szabadon alakítsa, fesse át kedve, fantáziája szerint.
A tiniszoba meghatározó eleme az ágy. Gyermekünk azon heverészve szeret zenét hallgatni, olvasni, tanulni, s ha saját televíziója van, akkor azt is onnan nézi. A fekvőhelynek tehát többféle nappali funkciónak kell megfelelnie. Jó, ha ágyneműtartós, hogy a tevékenységek ne a megvetett ágyon történjenek. Szűk teret jól kihasználhatunk olyan emeletes ággyal, amelynek alsó részén dolgozósarkot, illetve mini nappalit rendezhetünk be. Praktikus megoldás az épített dobogó, amelyen számos bútordarab helyezhető el, alá pedig egy mozdulattal becsúsztatható az ágy. Egy fekvőgaléria akkor is elfér, ha nincs meg a galériázáshoz szükséges belmagasság: fent ugyanis elég, ha felülésnyi magasság marad.
Ebben az életkorban az íróasztal megfelelő mérete a 70x130 cm. Praktikus görgőkkel ellátott, kényelmes széket beszereznünk hozzá. Ülőmagassága általában 40-45 cm, az asztallap magassága pedig 65-75 cm legyen. Az asztal közelében minél több tárolási lehetőséget kell biztosítani. A görgős, fiókos alátét az asztal alá vagy mellé gördíthető. Jó kiegészítője a tanuló résznek egy kitűzőtábla.
A kamaszok hálásak mindenért, ami eredeti, ami más, különleges. Vegyük igénybe a gyerek kreativitását, és használjunk ki minden négyzetcentiméternyi szabad felületet a beépítéshez. Rengeteg rakodóhelyre van ugyanis szükségük könyveik, ruháik, hobbijukból származó eszközeik, gyűjteményük, magnójuk tárolására. A beépített vagy önálló szekrényen kívül jó szolgálatot tehet a beugróban végigfutó rúd, vagy a kerekeken guruló állvány.
Használjunk fényerő-szabályozós villanykapcsolót, hogy a világítás követhesse a hangulatváltozásokat. Az íróasztalnál és az ágynál a lámpa adjon erős fényt, mert ez kell a tanuláshoz és az olvasásához. Az általános világításon túl szükség van még a sokféle tevékenységhez alkalmas önálló lámpatestekre. A kamasz szereti a "balhés" lámpaernyőket, csak arra figyeljünk, hogy nehogy anyaguk lángra kapjon.
A dekoráció tartalma gyorsan változik, mert a kamasz szeret sok mindent kipróbálni, láttatni maga körül. Több helyre akasztható nagyméretű parafatábla, illetve a falra rögzíthető néhány vékony léc, amelyek jól bírják a végeláthatatlan poszter és dekorációcseréket, a falat pedig megkíméljük a sérülésektől.
Tilos a távollétében, beleegyezése nélkül elpakolni, selejtezni; tartsuk tiszteletben függetlenségét! A kamaszkor többek között a naplóírás ideje is, amelybe természetesen csak a beavatottak pillanthatnak bele. Ezért fontos, hogy legyen a szobájában zárható fiók, szekrény.
A kamaszok egyszerre igyekeznek két ellentétes kényszernek megfelelni. Hasonlítani akarnak a többiekhez, követni akarják az aktuális divatot, azonosulnak az aktuális sztárral, ugyanakkor szeretnének a többiektől elütni, kitűnni, egyéninek lenni. Mindez nem könnyű, így nem csoda, hogy a stílusok, szenvedélyek időszakonként változnak. Ennek megfelelően nem feltétlenül egyezik a mi elképzelésünkkel, a tiniszoba sokszor meghökkentő képe. Részünkről sok türelemre és megértésre lesz szükség ebben a néhány évben: próbáljuk meg az otthonlét perceit a lehető legkellemesebbé tenni kamaszgyermekünk és így a magunk számára is.
A gyerekekben szunnyadó kreatív ösztönöket nem lehet elég korán felébreszteni és fejleszteni. Ez a felnőttek által egyengetendő képesség lesz később a belépőjük ahhoz, hogy biztos, határozott kézzel és önálló ízléssel tudják majd felnőttként megvalósítani az elképzeléseiket. Fontos a környezet is, amelyben felnőnek, amit maguk körül látnak, tapasztalnak. Ha jól segítettük őket, nem lesz majd érvényes rájuk felnőtt korukban a mondás, hogy "nem volt gyerekszobájuk".

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Mohácsi Erika


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Babaszoba

Ne alakítsunk ki mindenáron afilmekben éskatalógusokban bemutatott álom babaszobát, csak azt vegyük meg előre, amifeltétlenül szükséges. Ehhezsegítséget kap minden várandós kismama avédőnőjétől...


Térelválasztás függönnyel

A függönyök ugyan lakás ablakainak kellékekként használatosak, ám számos egyéb célra is dekoratívan alkalmazhatók. Ez az anyaguktól is függ, amelyeket kreatívan megválasztva a lakás...