Bosch avarszívó 

Be kell vallanunk, hogy egy lombszívó, más néven avarszívó kipróbálására már régóta fentük a fogunkat. Az ősz kezdetéhez igazodva most nyílt rá alkalmunk, mégpedig a Bosch jóvoltából, akitől az AVS 1 típusjelű gépet kaptuk kölcsön. Újdonságnak nem neveznénk, évek óta forgalmazott, jól bevált típus. Ebben a kategóriában a Bosch nem is gyárt mást, de nem is nagyon érdemes variálni, hiszen ez a gép mindazt tudja, amit szükséges.

A gyári csomagolásból szinte teljesen üzemkészen vehetjük ki az AVS 1-et, mindössze a vállszíj beakasztására és a 40 l-es gyűjtőzsák felszerelésére van szükség. Ez utóbbi sűrű műanyaghálóból készül, és egy tépőzáras, rugalmas szalaggal lehet ráerősíteni műanyag keretére, azt pedig egy mozdulattal rápattinthatjuk a gép aljára. A zsák az ürítéshez zipzárral kinyitható, de ugyanilyen gyorsan lehet a kerettel együtt az egészet - kireteszelés után - leemelni a gépről. Így talán még gyorsabban és alaposabban üríthetjük le a gyűjtőzsákot.
Műszaki ember persze rögtön tudni akarja, hogy mi, hogyan működik. Néhány percig alaposan törtük a fejünket, mert sehogyan sem akart összeállni a kép. Azt még értettük, hogyan fújja a levegőt, de azt nem, hogy mitől szív. A Bosch gépnek ugyanis 4 működési fokozata van, melyek menet közben is kapcsolhatók a markolat mögötti karral. Közülük kettő fújja a levegőt, mégpedig vagy egy széles sugárban, az egész torkon keresztül (27 m/s), vagy egy leszűkített nyíláson 105 m/s-os sebességgel. Az előbbi is tekintélyes, de az ún. turbó fújó fokozat igazán komoly hurrikánt eredményez.
A másik két fokozat a szívó, és kapja is fel az anyagot a földről rendesen, csak az ember nehezen jön rá, hogy mitől. Mígnem észre nem veszi, hogy a trükk, a széles torok kettős falába rejtett kiömlőnyílásokban van. Az erős kifújó levegősugarat az alsó dupla falba rejtették, a felső dupla falból pedig az orrésztől visszafújja a levegőt a kürtőbe. A szívó hatás tehát úgy alakul ki, hogy a ventilátor visszafelé fújja a levegőt. Ennek köszönhető az, hogy a Bosch avarszívó nem érzékeny a nedvességre (mint egy hagyományos porszívó), hiszen nem szívja át a motoron a levegőt. Nem megy át rajta a beszívott finomszemcsés por és más szennyeződés sem.
Az érdekes elvnek köszönheti a variálhatóságát is. Képes például arra, hogy az orrész alsó légkiömlő nyílásán erősen kifújja a levegőt - fellazítván ezzel a földre letapadt darabokat - míg az egész torok ezzel egy időben vissza is szívja a növényi maradványokat. A kétféle fújó és a kétféle szívó üzemmód pedig működés közben egyszerűen kapcsolható.
Az 1100 W-os gép a gyakorlatban is jól vizsgázott. Erős fújó fokozataival kitűnően összeterelhetők a hullott levelek, a szívó fokozatokban pedig valóban fel lehet porszívózni a kertet. Az 1-es szívófokozat az avar, papírdarabok és hasonló könnyű hulladékok felszívására való, a 2-es turbó szívó pedig fellazítja a nedves, letaposott avart is, és rögtön be is szívja a gyűjtőzsákba. A 3-as fokozat a turbó fújó, amely nagy mennyiségű avar, nagy felületen történő összefújására, összeterelésére való, míg a 4-es az enyhébb fújó fokozat. Segítségével az érzékenyebb növények közül takaríthatjuk ki a hulladékokat.
A 4,8 kg súlyú géppel nem nehéz dolgozni, mert a terhet a hevederrel a vállunkra akaszthatjuk. Az orrrészére szerelhető kerék nem része az alapkészletnek, de nincs is rá sok szükség. Két kezünk a markolatokat fogva csak irányítja a gépet. A főkapcsolón és a négyállású váltókaron kívül más kapcsolási lehetőség nincs is rajta, így használata rendkívül egyszerű.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: avarszívó, avar

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Speciális emelők

Előző számunkban (itt és itt)a különféle emelők ismertebb eszközeit vettük sorra, most pedig a speciális változataik ismertetésével folytatjuk a sort. Ezekazemelők többnyire egy bizonyos...


Ötletek a lehullott falevelek felhasználásához

Mind mások vagyunk, az őszi levélhullásra is egészen különböző módon reagálunk. Van, aki mindet összeszedi és bezsákolja, hogy megszabaduljon tőlük. Van, aki a természetre bízza őket. És van,...