Zsaluzott kerítéskoszorúk

Sok esetben a régi koszorúk felülete már annyira sérült, töredezett, hogy javítani nem, csak cserélni érdemes. Ez pedig nagy munka, hiszen a régi fedőlapokat - ha van ilyen a kerítés falazott lábazatán - csak a kerítésrács leszerelése után lehet eltávolítani. Ilyen esetekben az új koszorút többnyire a mellvéd felzsaluzása után betonból szokás kialakítani. Legalábbis az általános gyakorlat szerint. Van azonban könnyebben járható út is, amelyet egy francia barkácsoló társunk dolgozott ki. Ő megfordította a sorrendet, és előbb zsalusablon (1) segítségével legyártotta a szükséges darabszámú koszorút, majd a régi fedőlapok leemelése után azonnal az újakat építette rá a kerítés falára. A koszorúelemeket maga készítette sablonban gyártotta le (2, 3), mégpedig vasalt betonból. Így mindegyik pontosan azonos lett, viszonylag könnyű volt a beépítésük, és az elemek hosszát is maga határozhatta meg. Az ötlet bevált, és a kerítés fedőlapjainak a cseréje egy dolgos hétvégén lezajlott. A betonkoszorú elemeinek a "legyártása" kissé hosszabb időt vett igénybe, de még mindig hamarabb készült el, mintha a falazatot teljes hosszában felzsaluzták volna.
Az eredeti zsalu 3 mm-es acéllemezből készült, mert a betonkoszorúk hossza tetemes, minden darabja 3 m-es volt. A lemezsablonok vályúinak meghajlítását egy lakatosműhelyben szakavatott kezek végezték el, ám a kezelhetőség szempontjából a rövidebbek megfelelőbbek lettek volna, de ez csak utólag derült ki. Aki követni szeretné a példáját, az gondoljon arra is, hogy az elemeket később majd mozgatni kell a beépítésükhöz, ezért válasszon rövidebb elemhosszat. Ha a kerítésoszlopok közé kell a falazatra helyezni, akkor ezt a távolságot csak 2 m-en belül tartsuk meg az elemeknél. Az ennél hosszabb elemeket célszerűbb megfelezve legyártani. Ez a sablon kialakítását és majd a kész elemek mozgatását is a megkönnyíti.
A zsaluzó sablon anyagául mi ne acéllemezt, hanem 19 mm-es faforgácslapot válasszunk. Így elkerülhetjük a méretek miatt bonyolult hajlításokat, maga a sablon pedig szilárdabb, kezelhetőbb lesz. A megfelelő méretű darabokat lapszabászatban célszerű levágatni, mert így a hosszanti élek pontos szögbevágását sem nekünk kell elvégezni. Ez a két ferde felületet biztosító darabnál fontos tényező. A lapok hosszanti élei 75-80 fokos szögben álljanak a darabok lapjára. A sablon max. 2000 mm hosszú legyen. Lényeges még a kerítés falának a vastagsága is, mert ennek a tetejére kell majd biztonsággal felerősítenünk az új fedőlapokat. A középső horony mérete ezért a fal vastagságánál 20 mm-rel legyen nagyobb, a mélysége pedig 25-30 mm legyen. A sablon olyan széles legyen, hogy a fedőlapok szelvényvastagsága 40 mm-nél kevesebb ne legyen. Miután rajzunk alapján, és a szükséges méretváltoztatások kiszámítása után levágattuk a sablont alkotó darabokat, fogjunk hozzá az összeállításához.
Előbb a két ferde, egymás éléhez kapcsolódó darabot fogjuk össze egy zongorapánttal. Ezekre két oldalról vízállóan ragasztva és facsavarokkal is megerősítve fogassuk fel a két hoszszanti oldallapot. Az így kialakított hoszszú vályút két vége felől egy-egy oldallappal zárjuk le, amelyek egyben a sablon kellő alátámasztását is megoldják. E zárólapokat az oldallapokra csavarozott sarokvasakkal oldhatóan rögzítsük a helyükre. Szilárd rögzítésükhöz M6x80-as szárnyasanyás csavarokat használjunk. A vályú szélső sarkait kenjük ki olajos fatapasszal. A kitöltő maszsza felületét még a megszilárdulása előtt lekerekített sarkú lemezdarabbal húzzuk le homorúra, majd a teljes száradás után csiszoljuk a belső felületeit simára.
Következhet a fal fészkének kialakításához szükséges betétlap összeerősítése. Ez nem más, mint egy a - vályúval azonos hosszúságú - faforgácslap, amelyet a két szélére ragasztott léccel vastagítunk meg. A ragasztáshoz vízálló ragasztót használjunk, és a léceket néhány behajtott facsavarral is feltétlenül erősítsük meg. Az így megvastagított lap két hosszanti élét csiszoljuk ferdére, majd a lap felőli éleket teljes hosszukon kerekítsük le. A betétlapra erősítsünk három támlécet, amelyek a vályúsablon élére támaszkodnak fel. Ez utóbbinak az oldallapjait a támlécek végére erősített bakokkal oldhatjuk meg. Helyüket úgy határozzuk meg, hogy a vályú és a betétlap oldalanként azonos távolságra legyen egymástól. A bakok felerősítése után csiszoljuk simára a sablon belső felületeit, majd portalanítás után többször mázoljuk be zománcfestékkel a belső oldalakat, illetve nem árt az egész sablont mázolással vízhatlanná tenni.
A sablon tehát készen van, de a próbagyártáshoz még szükséges néhány alapfeltétel. Először is egy sík felületű tárolóhely, ahol majd teljesen megkötnek a kiöntött betonkoszorúk. Ez lehet natúr faforgácslap, vagy más, egyenes felületű lap. Szükségünk lesz egy betonkeverő helyre is, ahol a habarcsot elkészítjük a bedolgozáshoz. Egyszerre kb. két-három vödörnyi betont kell megkevernünk, ám a szükséges térfogatmennyiség pontosabb meghatározásához száraz homokkal töltsük fel a sablont. Ha előre bekevert szárazanyagot használunk, akkor a szükséges mennyiségben kimért anyaghoz már csak vizet kell adnunk.
Mivel egy sablonunk van, csak annyi betont célszerű készítenünk, ami ennek egyszeri megtöltéséhez elegendő. Ha cementből, homokból kavicsból kézzel keverjük össze a betont, akkor az összetevők pontos térfogatmennyiségét is ki kell számítanunk. Továbbá a koszorúkhoz szükséges vasalatot is ajánlatos előre elkészíteni. Ezt egyébként előre, a szükséges darabszámban érdemes horganyzott kötöző huzalokkal összeállítani. A 2050 mm hosszú horganyzott bevonatú 5-6 mm átmérőjű acélhuzalok a koszorú széleinek a közepén fussanak, és 500 mm-enként egy-egy keresztszál ráhuzalozásával biztosítsuk a vasalat és ezáltal a betonkoszorú szilárdságát is. Ha azonban tudunk ívhegesztőt szerezni, akkor a huzalkötések helyett a keresztmerevítőket hegesztve rögzítsük a hosszú huzalszálak alá. A keresztszálak legfeljebb 10-10 mm-nyire nyúljanak túl a hosszában futó szálakon.
A koszorúgyártás beüzemelésekor előbb sík talajon állítsuk össze a koszorúsablont. A belső felületeit töröljük át egy olajos ronggyal, hogy a sablon darabjait majd könnyen le tudjuk választani a betontömbről. A vasalatot is illesszük a helyére, és a két zárólap helyezőfurataiba dugott végükkel biztosítsuk ideális helyzetüket. Középtájon a vasalatot L alakban összeszegelt lécekkel is támasszuk alá, hogy elkerüljük a behajlásukat.
Ezt követően keverjük meg a betont, amely kellően képlékeny legyen. A sablont félig töltsük meg betonnal, az anyagot pedig tömörítsük, különösen akkor, ha netán a keverésekor nem adtunk hozzá elég vizet. A sablon első feltöltésekor a beton a vasalatot éppen hogy elfedje, és a távtartó fabetéteket természetesen közben távolítsuk el. Ezt követően tegyük helyére a horonyképző betétet, és jól nyomkodjuk a betonba. A betétet tartó léceket nem árt csavaros szorítókkal is lefogni. A betét és a sablon közötti részeket is töltsük fel betonnal, amit alaposan tömörítve dolgozzunk be, és felületét a sablon széleinek segítségével húzzuk le, simítsuk el.
A beton megszilárdulását követően - ez kb. egy nap - óvatosan megmozgatva előbb emeljük ki a horonyképző betétet a sablonból, majd a sablont óvatosan egyenes felületre fordítva szereljük le róla a két zárólapot, és ezt követően, a vályú felének óvatos kocogtatása közben, válasszuk le a betonidomról. Erőltetés helyett erősebben kocogtassuk meg a sablon darabot, különben a még nem teljesen szilárd beton megrepedhet. Ha a vályú felét felhajtottuk, akkor a másik felét már könnyű leválasztani a betontömbről. Az esetleges öntési gerinceket még most frissiben távolítsuk el a tömb lapos csúcsáról és a végek éléről, majd árnyékos helyen benedvesített zsákokkal, nádpallóval letakarva hagyjuk teljesen megszilárdulni a betont.
A sablont - újabb használata előtt - teljesen tisztítsuk meg az előző használatból adódó felületi szennyeződésektől, bő vízzel öblítsük le, majd szárazra törlése után újból töröljük át olajos ronggyal, és állítsuk össze az újabb kerítéskoszorú kiöntéséhez. Mindig tiszta sablont és friss keverésű betont használjunk, és hagyjunk időt a formában levő anyag megszilárdulására, csak ezt követően bontsuk szét a formázó sablont darabjaira. Nagy melegben nem árt, ha a már elkészült, letakart betontömböket vízzel locsolva hűtjük, mert ezzel a tömbök szilárdabbak lesznek.
A kész betonkoszorúkat az utolsó darab elkészülte után két hét elteltével kezdhetjük meg a támfalra erősíteni, amihez betonhabarcsot használjunk. A fedőlapokat szintező zsinór segítségével állítsuk be, és ha szükségesnek találjuk, a felületeit csak a megszilárdulását követően csiszoljuk át sarokcsiszolóba fogott speciális koronggal. Amennyiben különleges felületi és színhatásokat szeretnénk megvalósítani, akkor a fedőlapokra még vékony műgyantával modifikált rétegbevonatot is felsimíthatunk, amivel egyedibb és tetszetősebb lesz a sima betonfelület.