Sok esetben a régi koszorúk felülete már annyira sérült, töredezett, hogy
javítani nem, csak cserélni érdemes. Ez pedig nagy munka, hiszen a régi
fedőlapokat - ha van ilyen a kerítés falazott lábazatán - csak a kerítésrács
leszerelése után lehet eltávolítani. Ilyen esetekben az új koszorút többnyire
a mellvéd felzsaluzása után betonból szokás kialakítani. Legalábbis az általános
gyakorlat szerint. Van azonban könnyebben járható út is, amelyet egy francia
barkácsoló társunk dolgozott ki. Ő megfordította a sorrendet, és előbb zsalusablon
(1) segítségével legyártotta a szükséges darabszámú koszorút, majd a régi
fedőlapok leemelése után azonnal az újakat építette rá a kerítés falára.
A koszorúelemeket maga készítette sablonban gyártotta le (2, 3), mégpedig
vasalt betonból. Így mindegyik pontosan azonos lett, viszonylag könnyű volt
a beépítésük, és az elemek hosszát is maga határozhatta meg. Az ötlet bevált,
és a kerítés fedőlapjainak a cseréje egy dolgos hétvégén lezajlott. A betonkoszorú
elemeinek a "legyártása" kissé hosszabb időt vett igénybe, de még
mindig hamarabb készült el, mintha a falazatot teljes hosszában felzsaluzták
volna.
Az eredeti zsalu 3 mm-es acéllemezből készült, mert a betonkoszorúk hossza
tetemes, minden darabja 3 m-es volt. A lemezsablonok vályúinak meghajlítását egy
lakatosműhelyben szakavatott kezek végezték el, ám a kezelhetőség szempontjából
a rövidebbek megfelelőbbek lettek volna, de ez csak utólag derült ki. Aki
követni szeretné a példáját, az gondoljon arra is, hogy az elemeket később majd
mozgatni kell a beépítésükhöz, ezért válasszon rövidebb elemhosszat. Ha a
kerítésoszlopok közé kell a falazatra helyezni, akkor ezt a távolságot csak 2
m-en belül tartsuk meg az elemeknél. Az ennél hosszabb elemeket célszerűbb
megfelezve legyártani. Ez a sablon kialakítását és majd a kész elemek mozgatását
is a megkönnyíti.
A zsaluzó sablon anyagául mi ne acéllemezt, hanem 19 mm-es faforgácslapot
válasszunk. Így elkerülhetjük a méretek miatt bonyolult hajlításokat, maga a
sablon pedig szilárdabb, kezelhetőbb lesz. A megfelelő méretű darabokat
lapszabászatban célszerű levágatni, mert így a hosszanti élek pontos
szögbevágását sem nekünk kell elvégezni. Ez a két ferde felületet biztosító
darabnál fontos tényező. A lapok hosszanti élei 75-80 fokos szögben álljanak a
darabok lapjára. A sablon max. 2000 mm hosszú legyen. Lényeges még a kerítés
falának a vastagsága is, mert ennek a tetejére kell majd biztonsággal
felerősítenünk az új fedőlapokat. A középső horony mérete ezért a fal
vastagságánál 20 mm-rel legyen nagyobb, a mélysége pedig 25-30 mm legyen. A
sablon olyan széles legyen, hogy a fedőlapok szelvényvastagsága 40 mm-nél
kevesebb ne legyen. Miután rajzunk alapján, és a szükséges méretváltoztatások
kiszámítása után levágattuk a sablont alkotó darabokat, fogjunk hozzá az
összeállításához.
Előbb a két ferde, egymás éléhez kapcsolódó darabot fogjuk össze egy
zongorapánttal. Ezekre két oldalról vízállóan ragasztva és facsavarokkal is
megerősítve fogassuk fel a két hoszszanti oldallapot. Az így kialakított hoszszú
vályút két vége felől egy-egy oldallappal zárjuk le, amelyek egyben a sablon
kellő alátámasztását is megoldják. E zárólapokat az oldallapokra csavarozott
sarokvasakkal oldhatóan rögzítsük a helyükre. Szilárd rögzítésükhöz M6x80-as
szárnyasanyás csavarokat használjunk. A vályú szélső sarkait kenjük ki olajos
fatapasszal. A kitöltő maszsza felületét még a megszilárdulása előtt
lekerekített sarkú lemezdarabbal húzzuk le homorúra, majd a teljes száradás után
csiszoljuk a belső felületeit simára.
Következhet a fal fészkének kialakításához szükséges betétlap összeerősítése. Ez
nem más, mint egy a - vályúval azonos hosszúságú - faforgácslap, amelyet a két
szélére ragasztott léccel vastagítunk meg. A ragasztáshoz vízálló ragasztót
használjunk, és a léceket néhány behajtott facsavarral is feltétlenül erősítsük
meg. Az így megvastagított lap két hosszanti élét csiszoljuk ferdére, majd a lap
felőli éleket teljes hosszukon kerekítsük le. A betétlapra erősítsünk három
támlécet, amelyek a vályúsablon élére támaszkodnak fel. Ez utóbbinak az
oldallapjait a támlécek végére erősített bakokkal oldhatjuk meg. Helyüket úgy
határozzuk meg, hogy a vályú és a betétlap oldalanként azonos távolságra legyen
egymástól. A bakok felerősítése után csiszoljuk simára a sablon belső
felületeit, majd portalanítás után többször mázoljuk be zománcfestékkel a belső
oldalakat, illetve nem árt az egész sablont mázolással vízhatlanná tenni.
A sablon tehát készen van, de a próbagyártáshoz még szükséges néhány
alapfeltétel. Először is egy sík felületű tárolóhely, ahol majd teljesen
megkötnek a kiöntött betonkoszorúk. Ez lehet natúr faforgácslap, vagy más,
egyenes felületű lap. Szükségünk lesz egy betonkeverő helyre is, ahol a
habarcsot elkészítjük a bedolgozáshoz. Egyszerre kb. két-három vödörnyi betont
kell megkevernünk, ám a szükséges térfogatmennyiség pontosabb meghatározásához
száraz homokkal töltsük fel a sablont. Ha előre bekevert szárazanyagot
használunk, akkor a szükséges mennyiségben kimért anyaghoz már csak vizet kell
adnunk.
Mivel egy sablonunk van, csak annyi betont célszerű készítenünk, ami ennek
egyszeri megtöltéséhez elegendő. Ha cementből, homokból kavicsból kézzel
keverjük össze a betont, akkor az összetevők pontos térfogatmennyiségét is ki
kell számítanunk. Továbbá a koszorúkhoz szükséges vasalatot is ajánlatos előre
elkészíteni. Ezt egyébként előre, a szükséges darabszámban érdemes horganyzott
kötöző huzalokkal összeállítani. A 2050 mm hosszú horganyzott bevonatú 5-6 mm
átmérőjű acélhuzalok a koszorú széleinek a közepén fussanak, és 500 mm-enként
egy-egy keresztszál ráhuzalozásával biztosítsuk a vasalat és ezáltal a
betonkoszorú szilárdságát is. Ha azonban tudunk ívhegesztőt szerezni, akkor a
huzalkötések helyett a keresztmerevítőket hegesztve rögzítsük a hosszú
huzalszálak alá. A keresztszálak legfeljebb 10-10 mm-nyire nyúljanak túl a
hosszában futó szálakon.
A koszorúgyártás beüzemelésekor előbb sík talajon állítsuk össze a
koszorúsablont. A belső felületeit töröljük át egy olajos ronggyal, hogy a
sablon darabjait majd könnyen le tudjuk választani a betontömbről. A vasalatot
is illesszük a helyére, és a két zárólap helyezőfurataiba dugott végükkel
biztosítsuk ideális helyzetüket. Középtájon a vasalatot L alakban összeszegelt
lécekkel is támasszuk alá, hogy elkerüljük a behajlásukat.
Ezt követően keverjük meg a betont, amely kellően képlékeny legyen. A sablont
félig töltsük meg betonnal, az anyagot pedig tömörítsük, különösen akkor, ha
netán a keverésekor nem adtunk hozzá elég vizet. A sablon első feltöltésekor a
beton a vasalatot éppen hogy elfedje, és a távtartó fabetéteket természetesen
közben távolítsuk el. Ezt követően tegyük helyére a horonyképző betétet, és jól
nyomkodjuk a betonba. A betétet tartó léceket nem árt csavaros szorítókkal is
lefogni. A betét és a sablon közötti részeket is töltsük fel betonnal, amit
alaposan tömörítve dolgozzunk be, és felületét a sablon széleinek segítségével
húzzuk le, simítsuk el.
A beton megszilárdulását követően - ez kb. egy nap - óvatosan megmozgatva előbb
emeljük ki a horonyképző betétet a sablonból, majd a sablont óvatosan egyenes
felületre fordítva szereljük le róla a két zárólapot, és ezt követően, a vályú
felének óvatos kocogtatása közben, válasszuk le a betonidomról. Erőltetés
helyett erősebben kocogtassuk meg a sablon darabot, különben a még nem teljesen
szilárd beton megrepedhet. Ha a vályú felét felhajtottuk, akkor a másik felét
már könnyű leválasztani a betontömbről. Az esetleges öntési gerinceket még most
frissiben távolítsuk el a tömb lapos csúcsáról és a végek éléről, majd árnyékos
helyen benedvesített zsákokkal, nádpallóval letakarva hagyjuk teljesen
megszilárdulni a betont.
A sablont - újabb használata előtt - teljesen tisztítsuk meg az előző
használatból adódó felületi szennyeződésektől, bő vízzel öblítsük le, majd
szárazra törlése után újból töröljük át olajos ronggyal, és állítsuk össze az
újabb kerítéskoszorú kiöntéséhez. Mindig tiszta sablont és friss keverésű betont
használjunk, és hagyjunk időt a formában levő anyag megszilárdulására, csak ezt
követően bontsuk szét a formázó sablont darabjaira. Nagy melegben nem árt, ha a
már elkészült, letakart betontömböket vízzel locsolva hűtjük, mert ezzel a
tömbök szilárdabbak lesznek.
A kész betonkoszorúkat az utolsó darab elkészülte után két hét elteltével
kezdhetjük meg a támfalra erősíteni, amihez betonhabarcsot használjunk. A
fedőlapokat szintező zsinór segítségével állítsuk be, és ha szükségesnek
találjuk, a felületeit csak a megszilárdulását követően csiszoljuk át
sarokcsiszolóba fogott speciális koronggal. Amennyiben különleges felületi és
színhatásokat szeretnénk megvalósítani, akkor a fedőlapokra még vékony
műgyantával modifikált rétegbevonatot is felsimíthatunk, amivel egyedibb és
tetszetősebb lesz a sima betonfelület.
Zsaluzott kerítéskoszorúk
Egyre többen gondolkodnak családi házuk renoválásán, kicsinosításán. Minden épület ugyanis sokkal értékesebb, ha nemcsak jó állapotú, de szép is. A kerítés ugyan nem tartozik szervesen a lakóépületekhez, ám mivel az ingatlan része, különösen az utcai fronton nem lényegtelen, hogy milyen állapotban van. A hálófonatosakat viszonylag könnyű újra cserélni, a falazott lábazatúak felújítása már sokkal fogósabb feladat. Ezeknél nagyon lényeges a fedőkoszorú állapota, hiszen ez védi pajzsként a mellvédet a zord időjárási hatásoktól. Ha pedig nincs is, célszerű pótolni.
További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!
Szólj hozzá a cikkhez!
Be kell jelentkezned,
hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.
20 éves a Polmetál Pruszynski
Megújuló gyártósorral és nyári akcióval ünnepel a prémium acél építőipari termékek hazai gyártója. Idén 20 éve kezdte működését a lengyelországi központú Pruszynski cégcsoport magyarországi...
Kő- és betonkerítések
Egy igényes kőkerítéssel kiemelhetjük házunk, kertünk stílusát. Jól mutat kovácsoltvas vagy fa kapuval. A betonkerítés gyorsan telepíthető, és nem szükségszerű, hogy csúnya legyen.