Kényelmünk ára:

Motoros kapu szerelése

Áprilisi lapszámunkban - saját szerelési tapasztalataink alapján - leírtuk egy billenő garázskapu beszerelésének részletes technológiáját. Már ott is jeleztük, hogy egy következő lépésben végigkísérjük ennek táv-vezérelhető, motoros kiegészítését is. Erre a nyár folyamán nyílt lehetőségünk, amikor a Kling Kft. szakembereinek nyomába szegődtünk, és közösen "végigcsináltuk" a motor utólagos felszerelésének folyamatát.

A motoros vezérléshez az amerikai Lift-Master egyik legolcsóbb típusát használtuk, a komplett szett (1) valamivel meghaladta az 50 ezer forintot. Ebben a motoron, a láncvezetésen, a húzó-nyomó alkatrészeken kívül megtaláljuk a rögzítéshez szükséges valamennyi segédanyagot, valamint a távvezérlés adó és vevő egységét (egy távirányítóval) valamint egy nyomógombos kapcsolót a kézi vezérléshez. A rendszer tehát komplett, legfeljebb az egyéni 1változtatások miatt lehet szükség néhány apróságra. Legjobb, ha már a kicsomagoláskor szépen elrendezzük a padlón az alkatrészeket, ekkor nem csak az esetleges hiányok tűnnek fel, hanem az egész szerkezet felépítése láthatóvá válik. Mindehhez nagy segítséget ad egy kis kiegészítő füzet, amelynek rajzos ábrasora fázisról fázisra végigvezet bennünket a szerelés folyamatán. Egy másik füzet az Európai Unió összes nyelvén leírja ezt szövegben is (de mi még nem vagyunk EU-tagok).
Már áprilisban is írtuk, hogy a motoros vezérlés felszereléséhez ne is fogjunk addig hozzá, amíg a kapu nem mozog könnyen, valahol megszorul, vagy nincs jól kiegyensúlyozva. A motornak nem lehet feladata, hogy ezeken a nehézségeken "átvontassa" a kapuszárnyat, ennek előbb-utóbb meghibásodás, törés, motorleégés lenne a következménye. Csak ha már kézzel könnyedén, egyenletesen tudjuk a kaput nyitni, zárni, akkor fogjunk a mozgató mechanizmus felszereléséhez.
4Először a láncvezető sínt - három részből áll - csavarozzuk össze, két-két anyás csavarral (2). Mielőtt még a munkát folytatnánk, egy kissé előre szaladunk. A teljes szerelés után úgy találtuk, hogy ez a sín nem elég merev, a működés közben nagyon beleng. Mi ezt úgy oldottuk meg, hogy középtájon még egy ponton kikötöttük a mennyezethez. A szükséges rögzítőfuratot most a földön érdemes kifúrni. (Egy másik megoldás az lehet, hogy a T idom felső lapjára egy L acélt fogatunk fel merevítésként.) A sín egyik végére felcsavarozhatjuk a láncvezető görgő házát (3), a másik végét pedig közvetlenül a motorra kell rögzítenünk (4). Előtte azonban ne felejtsük el a T sínre felhúzni a kaput mozgató szánt (5), mert ehhez a sín egyik végének még szabadnak kell lennie. Mindezzel percek alatt végezhetünk, és ugyancsak nem okoz gondot a meghajtó lánckerekek elé felcsavarozni a motorra a láncvezető talpat (6).
6Még mindig a földön dolgozva tegyük fel a láncot, melynek mindkét végét a szánra kell rögzítenünk (7), a hozzá adott kis csapok segítségével. A motoron két különböző méretű lánckereket találunk; most kell eldöntenünk, hogy melyiket kívánjuk használni. Egy viszonylag könnyű, 2 m körüli kapuhoz tehetjük a láncot a nagyobb kerékre, amely értelemszerűen gyorsabban mozgatja majd a szárnyat (8). A kisebb lánckerék nagyobb erőt, de lassabb működést biztosít. A lánc feszességét a szánon lévő feszítőcsavarral lehet beállítani (9). Húzós legyen, de azért 1-2 cm kilengése maradjon, nagyjából úgy, mint egy kerékpárláncnál. Amikor az alapfeszességet beállítottuk, feloldhatjuk a láncfeszítő rugó reteszelését; ezt a rugó végénél lévő alátét elforgatásával tehetjük meg (10). Ezzel a mozgató mechanizmust tulajdonképpen öszszeállítottuk, következhet a felszerelés.
A szerkezet - elvileg - két ponton van rögzítve (ehhez jön majd pluszban a korábban már említett középső kikötés, a saját műszaki érzékünk megnyugtatására).
8A vezetősín első végét a kapunyílás feletti falrészre kell felcsavaroznunk, pontosan középre (11). A rögzítőbilincs magasságát úgy állapítsuk meg, hogy megkeressük a nyíló kapuszárny legmagasabb pontját, erre állítjuk a vízszintezőt, és a fém alkatrészt kevéssel feljebb jelöljük át a falra, hogy a kapu majd biztonsággal elférjen a láncvezető sín alatt (12).
Az első rögzítőbilincs felcsavarozása (műanyag dübelhez) után következhet a motor rögzítése a mennyezethez. A láncvezetőt állítsuk vízszintesre, és pontosan a motor rögzítési pontjai felett jelöljük meg a tartósín helyét (13). A speciális helyzet miatt itt újra kissé beavatkoztunk a konstrukcióba. A garázs mennyezetét ugyanis kb. 8 cm vastag hőszigetelés, azt pedig betonip burkolat borította, ami megnehezítette a szilárd rögzítési alap elérését. A gyári készlethez adott gyengécske L acél tartókat erős SALGO-elemekre cseréltük ki, és hegesztettünk két speciális rögzítőcsavart; a fejüknél fogva összeerősítettünk egy-egy 8-as metrikus- és hosszú pozdorjacsavart (14). A betonip lapba vágtunk egy 30 mm átmérőjű lyukat, majd azon keresztül fúrtuk meg a beton mennyezetet. Ide (műanyag dübelbe) hajtottuk be speciális rögzítőelemünk egyik végét (15), a kiálló metrikus véghez pedig már felfogathattuk a SALGO-rögzítőtalpat (16). Ugyancsak SALGO-elemekből vágtuk le a lenyúló két függőleges tartót, és az így kapott négyszöget kimerevítettük egy keresztmerevítővel (17). Ez így már stabil, erős szerkezetet alkotott. Ezután készítettük el a láncvezető középső kimerevítését, az előbbiekhez hasonlóan összehegesztett metrikus- és pozdorjacsavarral (18).
10A mechanikus szerelés utolsó művelete, a kapu és a mozgatómechanizmus összekapcsolása. Az ehhez szükséges elemeket természetesen megtaláltuk az egységcsomagban. Az U profilú talpat eredetileg csavarozással kell rögzítenünk a kapuszárny keretének belső falára, de egy kissé egyszerűsítve a dolgot, hegesztéssel oldottuk meg ezt a feladatot (19). A húzókar két féldarabból áll, és egy-egy stift fogja a talphoz, illetve a láncvezetőn futó szánhoz. A helyére próbálása után (20) levághatjuk róla a felesleget, hiszen gyárilag biztonságosan hosszúra méretezik (21).
Az első próbákat természetesen motor nélkül kell végezni. Ehhez a szán egy reteszelővel leoldható a kapuról, így az kézzel működtethető. Ez a szerkezet (22) ad lehetőséget arra, hogy áramszünetnél nyitni-zárni tudjuk a kaput. Ugyanezt használtuk azonban az első elektromos próbákhoz is, amikor a motor még csak a szánt mozgatta, a kaput nem.
12Az elektromos szerelés nem bonyolult, mindössze egy hálózati dugaszoló aljzat kiépítését jelenti a motor közelében, és egy nyomógomb felszerelését, illetve bekötését valahová a kapu mellé a falra. A nyomógombhoz (23) 24 V-os vezeték megy, a hálózati csatlakozóhoz azonban érdemes villanyszerelő segítségét kérni annak, akinek nincsenek meg a megfelelő alapismeretei. A nyomógomb azért legyen a bejárati rész mellett, mert kifelé használhatjuk a kapu becsukására (a kapuszárny csukódása alatt még van időnk kilépni).
A munka utolsó fázisa a beszabályozás. Ez két tényező pontos beállítását jelenti; meg kell határoznunk - külön, külön - azt az erőt, ami nyitja, illetve zárja a kaput. Erre két szabályozó csavar szolgál a motor hátfalán (24). Az erők nagyságát úgy állítsuk be, hogy a motor biztonsággal vigye a kaput, de ne állítsuk szükségtelenül magasra. A másik beavatkozási lehetőségünk a végállások behatárolására szolgál. Ennek két állítócsavarja a motor oldalán található (25). Először csak a kireteszelt szánt mozgassuk, és figyeljük, hogy a megfelelő pontig mozog-e. Ezután már rákapcsolhatjuk a kapuszárnyat, és mindkét végállást fokozatosan közelítsük meg, nehogy a kapu túlnyíljon vagy túlzáródjon. Azt a pontot se érjük el, amikor már a kapu felütközik a szélső helyzeteiben. A motor inkább ezek előtt álljon le, akkor kíméljük is, és a hangos dörrenést is elkerüljük. Inkább valami puha tömítést ragasszunk fel a majdnem ütköző felületekre.
A távirányító hatósugara a gyakorlatban igen nagynak bizonyult; több száz méterről, több emelet magasságból, a lakásból is működteti a kaput. Ezzel vigyázni kell, mert egy véletlen megnyomással kinyithatjuk a garázst, és észre sem vesszük.
 

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: kapu, garázs, motoros

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Rádiós távirányítók az okos otthonért

Távirányítani sok mindent lehet. Televíziót, DVD-t vagy egyéb médialejátszókat. Egy nyomógombra kapcsolható a lakás helyiségeinek a világítása is, de mi történik a redőnyökkel?


Süllyesztett garázs

Praktikus parkolási megoldást kínál asüllyesztett autóbeálló, főleg abban az esetben, ha a kertben nincs hely egy garázs kialakítására, vagy sajnáljuk a kertet egy építménnyel elcsúfítani.