Magastetők hőszigetelése 

Ma már talán közhelynek hat, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a megfelelő hőszigetelés hozzásegít az épület fűtési költségeinek minimális szinten tartásához. Ha a fal, a tető megfelelően hőszigetelt, belső felületeiken nem jelentkezik a szerkezet károsodásához, penészesedéshez vezető páralecsapódás. A rosszul hőszigetelt épület további jellegzetessége, hogy a hideg külső határolószerkezetek miatt a bent tartózkodók komfortérzete csak magasabb hőmérsékleten - például 25-26 °C-on - valósul meg, míg a jól hőszigetelt épületben az ember alacsonyabb hőmérsékletű térben - például 22 °C-on - is jól érzi magát. Ez természetesen még több fűtést és fűtési költséget igényel. Bár a saját bőrén közvetlenül senki nem érzi, de a feleslegesen felhasznált fűtési energia felesleges légszennyezést is eredményez. Végül, de nem utolsósorban: bár az épületek energiafogyasztása ma még nem kulcskérdés (az autógyártók minden esetben megadják a járművek üzemanyag-fogyasztását, de látott-e már valaki olyat, hogy az épülő ház leendő energiafogyasztását megadták volna?), de ez változni fog: a jó hőszigetelés az épület forgalmi értékét emelni fogja, vagyis a hőszigetelésre kiadott költségek az épület vételárában érvényesíthetőek lesznek.
Arról azonban, hogy ma milyen vastagságú a megfelelő hőszigetelés, igencsak megoszlanak a vélemények. Ezek közül egy tipikusnak mondható: elég annyi hőszigetelés, amennyit a szabvány előír, a lényeg az, hogy az engedélyezési terv "csússzon át" az önkormányzat műszaki osztályán. Még annyit se muszáj beépíteni, mint amennyi a terveken szerepel, mivel a ténylegesen beépített hőszigetelés vastagságát - lévén eltakart szerkezet - a kutya se ellenőrzi, így az építkezés költségét "meg lehet fogni". Egy kevésbé tipikus másik vélemény: Nem is annyi hőszigetelés kell, amennyi "ma megfelelő", hiszen a hőszigetelés csak az épület elkészülte után kezd el "dolgozni", vagyis a jól eltalált hőszigetelésnek húsz-harminc év múlva, nyugat-európai szemszögből tekintve is (hiszen addigra EU-tagok leszünk!) megfelelőnek kell lennie. A két megközelítés között, bár mindkettő helytálló - ég és föld a különbség. Lássuk, miért.
Az egyes szerkezetek hőszigetelő képességét az úgynevezett hőátbocsátási tényezővel mérik. Minél kisebb ennek az értéke, annál jobb az illető épületszerkezet hőszigetelő képessége. A ma még érvényesnek tekinthető, tíz éve bevezetett hőtechnikai szabvány az építésztől egy meglehetősen körülményes, a teljes épületre vonatkozó hőtechnikai számítást követel meg (ő pedig rálőcsöli a szegény épületgépészre), és az egyes épületszerkezetekre - beleértve a magastetőt is - nem ad meg konkrét hőszigetelési követelményértéket. Ennek hiányában még ma is sokan a már kamaszkorba lépő szabványt megelőző szabványban megadott értékeket hajtogatják: magastetőkre 0,4 W/(m2K)-t, amit az építésügyi hatóságok többnyire el is fogadnak. Csak összehasonlításképpen: a nálunk kevésbé szélsőséges éghajlatú Németországban már 1995-ben is 0,22 W/(m2K) volt az előírás!
Az alábbiakban bemutatjuk a magastetők szerkezetének háromféle alaptípusát egy-egy, a szarufákra merőleges metszeten. Az 1. szerkezet azt az esetet mutatja be, amikor a hőszigetelés a szarufák között készül.
A fedélszéket alkotó szarufákra először a külső, úgynevezett tetőfóliát feszítjük ki, melyet a szarufákra merőleges ellenlécekkel rögzítünk (a lécezést, héjalást nem ábrázoltuk). Ezt követően már a külső csapadéktól védetten, a tetőtér felől lehet elkészíteni a szarufák közötti hőszigetelést. Ha a hőszigetelés és a tetőfólia között átszellőztetett légrés marad, a tetőfólia tetszőleges párafékezési tulajdonságú lehet, de ha a teljes szarufa magasságot kitöltjük hőszigeteléssel, akkor csak páraáteresztő tetőfóliát szabad használni (ezt a variánst mutatja be az ábra). A belső burkolat mögé kerülő fóliának viszont - szemben a tetőfóliával - nagyon jó párafékező képességűnek kell lennie, ez pedig csak úgy biztosítható, ha a fóliasávok átlapolással kerülnek egymás mellé, és az illesztéseket öntapadó fóliacsíkkal zárják le. Ugyanilyen gondossággal kell eljárni a belső fólia és a csatlakozó egyéb épületszerkezetek (például oromfal) találkozásánál is.
A hőszigeteléshez célszerű valamilyen ásványgyapot terméket használni (kőzet- vagy üveggyapotot), mivel ezek rugalmasak, tehát hézagmentesen illeszkednek egymáshoz és a szarufákhoz, "nem szeretik" a rovarok és a rágcsálók, nem zsugorodnak, nincs hőmozgásuk. Vannak gyártók, akik tekercses kiszerelésű filceket, mások bálázott, téglalap alakú lemezeket ajánlanak a szarufák közé. Különleges csemege a Rockwool Deltarock névre hallgató kőzetgyapot lemeze, mivel ez gyárilag háromszög alakra vágva készül, és két szembe fektetett háromszöget egymáshoz képest a közös átlójuk mentén eltolva a befogóik között bármilyen szarufatávolság beállítható. Ha a kilógó sarkokat levágtuk, a kapott trapéz alakok befeszíthetőek a szarufák közé. Az üveggyapot gyártók igen kis testsűrűségű (10-14 kg/m3) filceket is gyártanak, ezeknek az ára igen csábító. Célszerű azonban magasabb testsűrűségű ásványgyapot terméket választani, mivel azoknak a vastagságtól független hőszigetelő képessége (az a bizonyos (hővezetési tényező, ami szintén minél kisebb, annál jobb) kedvezőbb a magasabb testsűrűségű termékek esetében. Higgyük el, hogy a többletköltség a hőszigetelés "üzemelése" során már egykét hideg tél alatt is busásan megtérül!
Mivel Magyarországon általában 10x15 cm-es keresztmetszetű szarufákat építenek be, az 1. szerkezet szerinti, szarufák közötti hőszigetelés 15 cm-nél vastagabb nem lehet. Figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a szarufák hőszigetelő képessége lényegesen gyengébb, mint az ásványgyapot hőszigeteléseké (negyede-ötöde), vagyis a szarufák tulajdonképpen rontják a hőszigetelés hatékonyságát. Bizony, le kell számolnunk azzal az illúzióval is, hogy a fa "jó hőszigetelő". A maximális, 15 cm vastag szarufák közötti hőszigeteléssel is csak kb. 0,3 W/(m2K) az elérhető legkisebb hőátbocsátási tényező, ezért ha valaki még jobb hőszigetelésre törekszik, a szarufák közötti hőszigetelés mellett kiegészítő hőszigetelést kell alkalmaznia, célszerűen a szarufák alsó síkján belül. Ez azért is logikus, mivel a szaruzatra amúgy is valamilyen másodlagos fogadószerkezetet, aljzatot kell szerelni a belső burkolat rögzítésére. A fogadószerkezet elemei közötti tér kiválóan megfelel a kiegészítő hőszigetelés (például Rockwool Multirock Plus) fogadására is (2. szerkezet).
A belső burkolat aljzata lehet például lécváz. A lécek közé is lehet akár táblás, akár tekercselt hőszigetelést helyezni. Ez utóbbi készül a filc szélein túlnyúló alufóliával kasírozott - úgynevezett füles - változatban is, ahol az alufólia egyben a belső párafékező réteg is. A füleket a lécekre rá kell tűzni, de az öntapadó csíkkal történő lezárás ebben az esetben is elengedhetetlen. Ennek a szerkezetnek az is előnye, hogy a szarufák okozta vonalmenti hőhíd gyakorlatilag pontszerűvé zsugorodik. A gipszkarton gyártók a burkolat aljzataként lécváz helyett olyan horganyzott acélból készült, úgynevezett kengyeleket ajánlanak, melyekre a kiegészítő hőszigetelést egyszerűen rá lehet szúrni, és ezután kerül rá a kengyelekre egy kis vastagságú, vízszintes sín. A kengyelek mélysége szabályozható, így kiküszöbölhető velük, ha a szarufák alsó oldala nem esik egy síkba. A szarufák közötti tér (15 cm) kitöltésével és 5 cm kiegészítő hőszigetelés alkalmazásával már elérhető a 0,22-es hőátbocsátási tényező. A kiegészítő hőszigetelés vastagságának növelésével természetesen tovább is csökkenthető, de számolnunk kell azzal, hogy a belső térből veszünk így el, illetve a belső lécváz is masszívabb és drágább lesz.
Építészetileg nálunk teljesen új felfogást tükröz az úgynevezett szarufák feletti hőszigetelés. Ennek lényege, hogy a belső burkolat nem a szarufák alsó oldalán belül, hanem a szarufák tetején található, vagyis a teljes fedélszék látható belülről (3. szerkezet).
A belső burkolat tetejére kerül a belső párafékező fólia, és erre rá a hőszigetelés. Mint látható, kivitelezési szempontból más a helyzet, mint az előző két esetben, hiszen a rétegekkel nem kintről befelé, hanem fordítva, bentről kifelé kell haladni, vagyis a teljes szerkezet kívülről készül. Ez feltételezi azt is, hogy a hőszigetelést nem házilagosan építik be, hanem szakkivitelező (tetőfedő, ács) készíti. A szerkezet jellegzetessége, hogy a hőszigetelésnek lépésállónak kell lennie, mivel az veszi fel az ellenléceken keresztül a héjalás önsúlyát és a tető síkjára merőleges meteorológiai terheket, illetve a kivitelező is a felületén közlekedik. Mivel az ellenléceket a hőszigetelésen keresztül a szarufákhoz rögzítő horganyzott(!) szegeket nem lehet hajlításra vagy nyírásra igénybe venni, ezért az önsúlyból és a meteorológiai terhekből származó, tetősíkkal párhuzamos terheket külön szerkezetnek - például az eresz mentén a szaruzatra szerelt szelemennek - kell átvennie. Óriási előny viszont, hogy a szaruzat nem viselkedik hőhídként, és a hőszigetelés kifelé tetszőlegesen vastagítható. A 0,40 W/(m2K) hőátbocsátási tényező már 9, a 0,22 pedig 16-17 cm vastag hőszigeteléssel is elérhető.
A fentiek alapján kedves Olvasó, Ön is eldöntheti, hogy a magastetőkben milyen vastagság tekinthető megfelelő hőszigetelésnek...