Gyerekszobai biztonság növelése

2016-10-16 10:32:42 | Módosítva: 2016-10-16 10:40:50

Sokszor hallani, hogy sok szülő túlfélti gyermekét, telerakja a gyerek környezetét biztonsági eszközökkel, így a gyereknek esélye sincs, hogy megtanuljon vigyázni magára. Ebben biztosan sok az igazság, de amikor a baleseti osztályon dolgozó traumatológus orvost, vagy egy fejsérülés után az utókezelésben részt vevő neurológust kérdezünk meg, már sokkal árnyaltabb képet kapunk, hogy mennyire is vigyázzunk gyermekünkre. Azok az egykori kisgyermekes szülők is nagyon negatívan szoktak a biztonsági eszközökhöz viszonyulni, akiknek csemetéjük gyermekbaleset nélkül nőtt fel. De ha egy banális balesetben súlyosan megsérült gyerek szüleit kérdezzük, legyen akárhány éves is a gyerek, megértőbb fülekre fogunk találni. A kisgyerekek már csak azért is nagyobb eséllyel az otthonukban sérülnek meg, mert ott töltik el a legtöbb időt.


Ahány ház, annyi szokás

Mint mindenhol, ebben a témában is igaz: ahány ház, annyi szokás. Ez ugyan kissé közhelyesen hangzik, de vegyünk néhány példát. Egy olyan szülőnek, akinek semmi más dolga nincs, mint a kúszó-mászó, majd járni tanuló, lakást „felfedező” gyermekével foglalkozni, annak valóban minimális biztonsági eszközre van szüksége, hiszen jelen tud lenni minden másodpercben. Ott is kevés eszköz kell, ahol nem egyedül van a szülő egész nap, hiszen váltva tudnak vigyázni a kisgyerekre.

De most menjünk egy másik családi helyzetbe. Van egy totyogó, „felfedező”, nagyon aktív 2 éves gyerekünk, és van egy újszülöttünk, akinek 4 óránként enni kell adni. Itt már nehéz helyzetben van az anyuka, mert amíg szoptatja a kicsit, nem tud azonnal ugrani a nagyobb gyerekért, ha ő éppen felmászik valahova, vagy a konyhai vegyszeres szekrényt szeretné közelebbről megismerni.

A konkrét családi helyzetek felsorolása lehetetlen, nem is vállalkoznánk erre, ráadásul mindenki maga kell, hogy felmérje lakása veszélyes helyeit. A családon kívüli bíráló kritikát túlzott óvatosságunkra is annak fényében fogadjuk vagy utasítsuk el, hogy milyen temperamentumú a gyerekünk. Olyan is lehet, hogy míg az egyik gyerekünk ugyanabban a lakásban biztonságosan tevékenykedhet, a másik csak segítő eszközökkel védhető meg biztosan.

Azt se felejtsük el, hogy a védő eszközök csak a segítségünkre vannak, nem vigyáznak helyettünk a gyerekre. Pl. időt nyerünk általuk, hogy a gyereknek bajlódnia kelljen a szekrény kinyitásával, és addig észrevesszük, odaérünk. Az eszközök egy másik része pedig a sérülés mértékét csökkentik, ha mégiscsak baleset történik, ami szintén nagyon fontos.







A bútorok ajtajának kinyitását akadályozzák ezek a zárak. Lehet kapni olyat is, ami nyom nélkül szerelhető le, amikor már nincs rá szükség


A bútorokat rögzítsük a falhoz, mert nagyon veszélyes egy kisgyerekre a ráboruló bútordarab, halálos kimenetelű is lehet




Van, amikor azt kell megakadályozni, hogy az ajtó becsukódjon, és van, amikor azt, hogy a kisgyerek ki tudja nyitni




Különböző rácsokat, védőparavánokat lehet kapni, hogy a kisgyerekek ne érjék el a főzőlapon, tűzhelyen az égő lángot, illetve a forró edényeket


A sütő-, mikro- és mosogatógép ajtó zár is létezik


Az asztal- és bútorsarkok is veszélyesek, mert a gyerekek fejmagasságában vannak


A kádban a csaptelep jelent veszélyt a gyerekre, mert nekieshet, vagy kinyitva a csapot leforrázhatja magát. Semmilyen védelem mellett NE hagyjuk felügyelet nélkül egyetlen másodpercben sem vízben


A kertben lévő tó vagy medence, szabadon hagyott vízfelülete nagyon veszélyes a kisgyerekekre, fedjük le mindig, és ne hagyjuk ezek közelében felügyelet nélkül a kisgyereket




A fürdőszoba is lehet veszélyes terep, csökkentsük a kisgyerek játékterét


Talán a konnektorvédő váltja ki a legkevesebb vitát ebben a témában, és az egyik legrégebb óta kapható gyermekvédő eszköz








A másik, aminek hasznosságát kevesen vitatják, a lépcsővédő. Igen sokféle kapható, és a lépcsővédő mintájára kaphatók az ajtóba rakható rácsok, kandalló védők is

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Dr. Györffy Sándor


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Autófóliázás

Az autó komoly érték és fontos része mindennapi életünknek, így az autó és az utasok védelme is egyre fontosabbá válik. Újabban – az igényekhez igazodva – divatba jött a karosszériák teljes,...


CAME kapu automatikák

A kapunyitó automatikákat helyszíntől és használati funkcióktól függően különböző jeladókkal lehet működtetni. Gondoljunk csak bele, más egy családi ház kertkapujának nyitása, és például egy...