Vagyonvédelem elektronikával

Le kell rögzítenünk, hogy egy lakás védelmének, a betörés megakadályozásának elsődleges eszköze a megfelelő mechanikus védelem. Az elektronika szerepe sokkal inkább a figyelem felkeltése, illetve a riasztás. Ez utóbbi több értelemben is; riasztani a lakás tulajdonosát, ha nem veszi észre a betörési kísérletet. De távollétében a szomszédok, a járókelők, a rendőrség, vagy megfelelő biztonsági szervezet riasztása, a segítség kérés is az elektronika feladata lehet, sőt a rossz szándékú elriasztását is elérheti a jól átgondolt és kivitelezett elektronikus védelem.
A szakértők egyértelműen állítják, hogy a mechanikus és elektronikus vagyonvédelem együttes alkalmazása a leghatásosabb. Még a legerősebb zár, a legvastagabb, legkeményebb ajtó is kinyitható, ha a betörőnek elegendő idő áll a rendelkezésére. Akár az egész lakást kiürítheti, ha egyszer már bejutott, és tevékenységében nem zavarja senki. Egészen más viszont a helyzet, ha már tevékenységének megkezdése pillanatában megkezdődik a riasztás, bármelyik pillanatban megjelenhet a tulajdonos, a szomszéd értesítheti a rendőrséget, vagy más segítséget hívhat. A riasztó a legfontosabb "munkaeszközt", az időt veszi el a betörőtől; esetleg azonnali megfutamodásra késztetve, vagy akár az elfogásához is hozzájárulva.
Riasztóberendezés felszerelését kell még mérlegelnünk egyes esetekben a biztosítók elvárásai miatt is. Ahogyan decemberi lapszámunkban leírtuk a mechanikai védelemmel kapcsolatban, ugyanúgy a biztosítók országos szövetsége az elektronikában is kiadta a minimális, a részleges és a teljes körű elektronikai jelzőrendszerrel szemben elvárt követelményeket, de a magánlakások biztosításánál ezt csak ritkán írják elő. A különböző megoldások mérlegelésénél inkább a saját szempontjainkat és anyagi lehetőségeinket vegyük figyelembe.
Bármilyen szintű riasztóberendezést is megvizsgálunk, az a következő fő egységekből épül fel. Kell minimálisan egy érzékelő szenzor (természetesen minél összetettebb a rendszer, annál több ilyen van), amely az illetéktelen behatolást észleli. A szenzor jelzése befut egy központba, amely elvégzi a kiértékelést, és beindítja a riasztást. A harmadik fő egység maga a riasztás jelző; a legegyszerűbb fény és hangjelzőktől egészen a rendőrséghez bekötött készülékekig igen széles lehet a választék. Végül ne feledkezzünk meg az apró kiegészítőkről; a központhoz és az érzékelőkhöz is tápegység kell, és meg kell teremtenünk a kapcsolatot minden egyes egység között.
A továbbgondoláshoz még egy technikai részletben kell előre ugranunk. El kell döntenünk, hogy adott esetben a riasztó hol fog megszólalni. Két lehetőségünk van, az ún. helyi riasztás és a távriasztás (rendőrségnél, biztonsági szolgálatoknál stb.). A helyi riasztásról azonnal tudomást szerez a betörő is, ami esetleg megfutamodásra készteti, de az is lehet, hogy bőven lesz ideje a berendezést elnémítani, és utána már biztonságban "dolgozhat". Mérlegeljük tehát, hogy milyen segítségre számíthatunk helyi riasztás esetén a szomszédoktól, a járókelőktől, hívja-e valaki a rendőrséget, vagy sajnos inkább az emberek közömbösségével kell számolnunk. A helyi jelzésnek csak akkor van értelme, ha a riasztó elnémítása időigényes, és vannak olyan személyek, akik tudnak és akarnak is reagálni rá. A távriasztás akár telefonvonalon, rádióhullámokon (1), vagy más módon történik, feltételezi, hogy a jelzés olyan helyen szólal meg, ahol ugyancsak reagálni tudnak rá. Ehhez több időre van szükség, viszont ha a betörő nem szerez tudomást a riasztás beindulásáról, akkor a tettenérésére is van lehetőség.
A szenzorok és a központ kapcsolatának megteremtésére elvben két lehetőség van. Az ún. nyitott áramkörű jelzővonalban nyugalmi állapotban párhuzamosan kapcsolt, nyitott érzékelők vannak, és az érzékelők bármelyikének zárása zárja az áramkört (2), jelzést ad a központnak. Ez a rendszer működésében megbízható, de a jelzővonal átvágásával viszonylag könnyű hatástalanítani. A zárt áramkörű jelzővonal érzékelő kapcsolói sorba vannak kapcsolva, és nyugalmi állapotban az áramkörben áram folyik (3). A központ számára a jelzést bármelyik kapcsoló nyitásakor az áramkör megszakadása jelenti. Ez viszont az áramkör rövidre zárásával hatástalanítható. A gyakorlatban mindkét megoldást egy ellenállás beépítésével teszik megbízhatóvá. A differenciál áramkörben (4, 5) az ellenálláson keresztül meghatározott áram folyik, és a központ számára ez a nyugalmi állapot. Az áramerősség bármilyen irányú megváltozása - a szenzoros kapcsolók nyitásakor, illetve zárásakor - a központból riasztást vált ki. Ezek a jelzőáramkörök tehát sem rövidre zárással, sem átvágással nem hatástalaníthatók. Természetesen egy központhoz zárt és nyitott differenciál jelzőkörök is kapcsolódhatnak.
A következőkben tekintsük át, hogy milyen kapcsolók és érzékelők (szenzorok) építhetők be a jelzőáramkörökbe, amelyek a betörőt vagy az illetéktelen behatolást érzékelik, és hová milyen érzékelőt ajánlott beépíteni. A megfelelő megoldások megtalálásához először járjuk végig lakásunkat, házunkat a betörő szemével, gondoljuk végig, hogy ha mondjuk, elvesztenénk a kulcsunkat, és más lehetőségünk nem lenne, hogyan juthatnánk be lakásunkba kulcs nélkül. Vegyük sorra az ajtókat, ablakokat, szellőzőnyílásokat, pinceablakokat, a szomszédos lakásokból való átjutás lehetőségét, talán még a tetőszerkezet gyenge pontjait is. Gondoljunk arra is, hogy a betörő nem lesz olyan kíméletes, mint mi magunk; ha kell, feszít, üveget tör, nem zavarja a rombolás. Ahol ilyen gyenge pontokat találunk, azokat mind érzékelő szenzorokkal kell levédenünk. Nézzük mivel!
A legegyszerűbbek az elektronikus kapcsolók, amelyek az ablakokra és ajtókra szerelve nyitásra kapcsolnak (6). Egyszerű és viszonylag olcsó szerkezetek, de elég hamar elhasználódnak, korrodálódnak. Sokkal megbízhatóbbak a mágneses reed-kapcsolók (7), amelyeknél a mechanikus érintkező-pár gázzal töltött zárt üvegházban található, így élettartamuk gyakorlatilag korlátlan. Az állandó mágnest a nyíló ajtószárnyra, a reed-relét az ajtótokra kell felszerelni. Az ajtó megnyitásakor - a mágnes eltávolodásakor - az áramkör záródik, vagy bekötéstől függően nyitódik.
Rezgésérzékelő kapcsolót ragaszthatunk az ablak üvegére (8), vagy akár a fal egy kritikus pontjára. Ha a kapcsoló egy előre beállított értéknél erősebb rezgést érzékel, zárja az áramkört. Nyomásra működő kapcsolót a padlószőnyeg alá rejthetünk; ez rálépésre kapcsol. Az elektronikai alkatrészeket árusító szaküzletekben (pl. Conrad Electronic) és a biztonságtechnikai szaküzletekben egyaránt sokféle kapcsoló kapható, igazán bőséges a választék.
A kapcsolók tehát elsősorban a bejárati ajtók, ablakok védelmére alkalmasak. Más a helyzet a különböző mozgásérzékelőkkel, amelyek részben már külső védelemről is gondoskodhatnak, illetve a behatolás után lépnek működésbe. A kívülre elhelyezett mozgásérzékelő észleli az ajtóval machináló betörőt (9), az erkélyre felmászó, vagy a kerítésen átmászó rossz-szándékút. Egy jól kiépített mozgásérzékelő rendszer a lakás valamennyi frekventált helyiségének teljes terét képes megfigyelni, és a központnak jelzést küldeni. Ritkábban használnak ultrahangos mozgásérzékelőt, amelynél a jeladó hanghullámot bocsát ki, és a vevő a doppler elv alapján érzékeli azt. Létezik radarhullámokkal és mikrohullámokkal működő szenzor is.
A legelterjedtebbek azonban az infravörös érzékelők (10). Ezek egyik előnye az egyszerűség, hiszen nincs szükség külön adóra és vevőre, mert az érzékelő a környezetből érkező hősugarakat, illetve azok hirtelen változását érzékelik. Ha egy meleget kisugárzó tárgy, test az érzékelési tartományban mozog, azt a szenzor biztosan felismeri, és megkülönbözteti más hőforrásoktól, pl. a napsugárzástól, vagy a hőmérséklet változásától. Az infravörös szenzorok nagyon megbízhatóak, és az érzékelési tartomány árnyékolásával igen jól beszabályozhatók. Lehetőség van akár arra is, hogy egy meghatározott magasság alatt - a kutyák és macskák mozgási tartományában - ne jelezzenek, de az emberi mozgást biztonsággal felismerjék. Az érzékelő jól álcázható, így a betörő nem is veszi észre, hogy honnan mérték be. Infraérzékelő kapcsolhat a központtól függetlenül világítást még a bejárat előtt (11), ami eleve elriasztó hatású lehet, hiszen a betörő nem tudhatja, hogy a hirtelen világosságban honnan láthatják meg. Mindezen jó tulajdonságok miatt nem csoda, hogy a legtöbb riasztórendszerben felhasználják az infravörös érzékelőket (12).
A szenzorok tehát érzékelik az illetéktelen mozgást, rezgést, ablaktörést, ajtónyitást stb., megváltoztatják a jelzőkörben folyó áramot, és ezzel aktiválják a központot (13). A legegyszerűbb betörésjelző központnak is tudnia kell néhány alapvető követelményt. A központ fogadja a különböző érzékelőktől beérkező jeleket, felügyeli az egész rendszer és az egyes érzékelők működését, szükség esetén indítja a riasztást, ha kell tartalék áramforrásról is képes működni. Lehetőség szerint áttekinthető képet ad a riasztórendszer felépítéséről és kijelzi, hogy melyik szenzor hozta működésbe a riasztót.
A központ feladata a megfelelő késleltetési időt létrehozni a lakás elhagyásakor, a rendszer beélesítése után, illetve hazaérkezéskor a riasztó kikapcsolásához. Mivel a központ az egész rendszer lelke, azt olyan helyen kell elhelyeznünk, hogy nehéz legyen felfedezni, és esetleg hatástalanítani, ugyanakkor nem dughatjuk el annyira, hogy magunk se férhessünk hozzá, a riasztórendszer kapcsolása ugyanis legtöbbször magán a központon történik. A fenti - kissé ellentmondó - szempontok miatt praktikusabb, ha a beélesítés és kikapcsolás külön kapcsolóegységen történik.
Ilyen célra is a legkülönbözőbb megoldások állnak rendelkezésre. Legelterjedtebbek a kulcsos kapcsolók (14) és a nyomógombos kapcsolók (15). Ez utóbbiaknál rendszerint 4 számjegy beütésével lehet a riasztót élesíteni, illetve hatástalanítani. A kapcsolót belülre, a bejárati ajtóhoz viszonylag közel, hamar elérhető, de nem nagyon feltűnő helyre praktikus felszerelni, hogy ne kelljen túlságosan nagy késleltetési időt beállítani a központon. Lehetőség van a központ beélesítésére infravörös, vagy rádióhullámos jeladó segítségével is. Ez nem is különösebben költséges.
A kapcsoló lehet a lakáson kívül is. Ennek a megoldásnak előnye, hogy egyáltalán nem kell késleltetési időt beállítani, viszont gondoskodni kell magának a kapcsolónak a megfelelő védelméről. Létezik ún. blokkzár, amelynél a riasztó ki-be kapcsolását maga a zárnyelv végzi. Ennél biztosan nem lehet elfelejtkezni a beélesítésről, vagy kikapcsolásról, viszont az ajtózár erőszakos kinyitásakor maga a riasztó is kikapcsolódik.
A következőkben tekintsük át a riasztók jelzésadóit. Helyi riasztásra alapvetően két lehetőségünk van; hang- és fényjelzés. Hangjelzésre legalkalmasabbak az elektronikus szirénák (16), amelyek a központtól kapják a 12 V-os egyenáramot, és nagy hatásfok jellemző rájuk. Az optikai jelzésadóknak (17) inkább kiegészítő szerepe van a hangjelzés mellett. A hangjelzésnek ugyanis - a téves riasztások miatt a szomszédok védelmében - csak 3 percig szabad szólni, a fényjelzésre viszont ilyen előírás nincs. A fényjelzés feladata az is, hogy beazonosítsa a riasztás helyét. A két egységet gyakran egybeépítik (18).
A jelzésadót úgy kell elhelyezni, hogy nehezen lehessen elérni, ne lehessen hatástalanítani, ugyanakkor sokak, vagy a megfelelő személyek számára adjanak jelzést. Ezért rendszerint a lakáson illetve a házon kívülre, magasra, az időjárástól lehetőleg védett helyre kell felszerelnünk. A jól látható helyre szerelt jelzésadó esetleg elriasztó hatású lehet (a betörő nem vállalja a nagyobb kockázatot), ugyanakkor ellenkező hatást is elérhetünk. A riasztós védelem nagyobb fogást sejtet, és arra ösztönöz, hogy magát a jelzésadót hatástalanítsák (elvágják vezetékét, poliuretánnal fújják ki a szirénát stb.). Éppen ezért a jelzésadókat érdemes kiegészíteni valamilyen berendezéssel, ami már a riasztóberendezés hatástalanításának kísérletére beriaszt. Ez lehet egy másik jelzésadó, egészen máshól elhelyezve, vagy a jobb központokba beépített telefonhívó rendszer, amely működésbe lépve automatikusan sorra hívja a beletáplált telefonszámokat, és magnószalagról segélyhívást ad le. Természetesen fontos, hogy a hívott számokon intézkedésre képes személy álljon rendelkezésre.
Természetesen a legjobb, és legbiztonságosabb megoldás az, amikor a riasztójelzés a rendőrségen, vagy megfelelően leinformált biztonsági szakcégnél szólal meg. Ez mindenképpen pénzbe kerül, de bizalmat is igényel, mert a biztonsági embereknek rendszerint kulcsot kell adni a lakáshoz, ha téves riasztásra szállnak ki, és a lakást ellenőrizniük kell.
Külön kell foglalkoznunk az otthontartózkodáskor szolgáló védelmi berendezéseket. Erre rendszerint alkalmasak a komplett riasztórendszerek is a megfelelő jeladók kiiktatásával (belső infravörös érzékelők stb.). Olcsó és praktikus ún. kompakt megoldásokat is alkalmazhatunk ugyanerre a célra. Jók az üvegre ragasztható, saját telepes törésjelzők, a saját telepes ajtónyitás jelzők (19), vagy az infra érzékelős kompakt riasztók (20). Ez utóbbiakat jóformán csak be kell dugni a konnektorba, és megfelelően elhelyezni, hogy a bejárati ajtó vagy a terasz védelméről gondoskodjanak. Az erőszakos behatolás ellen véd a riasztó ajtóütköző (21).
Nem volt és nem is lehetett célunk egy néhány oldalas cikkben a riasztórendszerek részleteibe belemenni. Alapvető elektronikai ismeretek nélkül egy barkácsoló, segítség nélkül elsősorban a kompakt riasztók beszerelésére képes, némi elektronikai ismerettel viszont már a készen megvásárolható rendszerelemekből (központ, érzékelők, jelzésadók) segítségével egyszerűbb, működő riasztórendszert is összeállítható. A szakcégek tanácsadóinak segítségét ebben az esetben már valószínűleg el kell fogadnunk, de a tapasztalatok szerint már az alkatrészek megvásárlásakor erre találhatunk szolgálatkész szakembert. Komolyabb rendszerek kiépítését mindenképpen bízzuk megbízható, leinformált, engedélyekkel rendelkező szakemberre.