Liliomok szaporítása

Az illatos liliomok a legszebb évelő hagymás növények közé tartoznak. Jó vízáteresztő talajt, félárnyékos helyet igényelnek. Szinte lehetetlen választani a szebbnél szebb fajták közül. A kecses, hegyes virágbimbókból nagy, viaszos tölcsérű virágok feslenek ki. Némelyek illata édeskés, némelyeké szerecsendióra, vaníliára vagy karamellára emlékeztet. A bódító illatú liliomvirágok hetekig nyílnak.

Csípjük le az elhervadt virágokat, mert ezzel a többi bimbót segítjük kinyílni (1). A liliomok fűszeres illata varázslatossá teszi a nyári estéket. Terasz, kövezett pihenő mellé ültessünk halvány árnyalatú liliomokat, mert ezeknek tiszta színe szinte foszforeszkál a tompuló esti fényben (2). (Ha valakinek fejfájást okoznak a nehéz illatok, kerülje a liliomok házhoz közeli ültetését!)
A liliomok legegyszerűbb szaporítási módja a tőosztás. A hagymáik idővel fészket képeznek, mert az öregebb hagymákon lassanként újak fejlődnek. Ezt az egymással összeszövődő hagymahalmazt ősszel vagy tavasszal ássuk ki a talajból. Húzzuk szét az egyes darabokat, majd azokat a hagymákat, amelyeken legalább néhány gyökér található, elültethetjük.
Több liliomfaj fejleszt a levélhónaljakban, a nyár folyamán, úgynevezett hónalj- vagy sarjhagymákat (3). Ezeket ősszel leszedjük, és nedves földbe, cserépbe vagy szaporítóládába helyezzük. Az edényt hűvös helyen teleltetjük. Tavaszig meggyökeresednek, ekkor már kiültethetjük a szabadba őket (4).
Ha nagyon sok új növényt szeretnék, érdemes foglalkozni a liliomok hagymapikkelyekkel való szaporításával. Erre az elnyílás utáni időszak, a nyár vége, ősz eleje a legalkalmasabb. Fölszedés nélkül hozzáférhetünk a liliomhagymákhoz, ha kiássuk körülötte a földet annyira, hogy a pikkelyleveleket leszedhessük. Elnyílás után ki is szedhetjük a hagymát a földből. A hagyma néhány külső pikkelyét közvetlenül az alapnál letörjük (5). A törés okozta sebet mind a hagymán, mind a hagymapikkelyeken gombaölő szerrel kezeljük, hogy elkerüljük a fertőzéseket. A pikkelyleveleket keverjük össze tőzeg és homok keverékével, töltsük műanyag zacskóba és légmentesen zárjuk le (6). Télen tartsuk 20-22 °C-os meleg helyen (pl. a fűtött szobában). Néhány héten belül megjelennek a sebzés helyén a sarjhagymácskák. Néhány lassabban sarjadó fajtának azonban három hónapra is szüksége lehet. Ha a hagymapikkelyek egészségesek, ne veszítsük el a türelmünket.
Másik módszer, hogy a hagyma pikkelyleveleit ládába vagy cserépbe ültetjük, és ebbe dugványozzuk. A ládát fóliával lefedjük. Ügyeljünk arra, hogy az ültető közeg (tőzeg, tőzeg és homok keveréke vagy kőgyapot), csak mérsékelten legyen nedves, különben elrothadnak a hagymapikkelyek.
A hagymák zavartalan fejlődése érdekében a hagymapikkelyeket tartalmazó zsákot vagy ládát ezután helyezzük 4-8 °C-os helyre (pl. fűtetlen pincébe), és tartsuk itt a tavaszi kiültetésig.
A hagymácskák kifejlődésével a pikkelylevél elszárad (7). A leszedett hagymákat ültessük cserépbe, ahol hamar meggyökeresednek, és fejlődésnek indulnak (8, 9).
Ha a pikkelylevél nem szárad el, hanem nedvdús és kemény marad, másodszor is adjuk meg neki az előzőekben leírt kezelést, ezáltal újabb fiókhagymák fejlődnek rajta (10).
 

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: liliom, szaporítás

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Begónia - A szobanövények királya

A begóniák számos változatát ültetjük kertbe, balkonra vagy tartjuk cserepes dísznövényként lakásunkban. Utóbbiak között a királybegóniák (Begonia Rex) alegelterjedtebbek, hiszen leveleikkel...


Növényszaporítás azonnal

Összeállítottunk néhány tanácsot, ami segíthet abban, hogy sikeresen neveljünk növényt olyan szaporítóanyagból, ami épp nem biztos, hogy megfelelő, de csak az van. Mag A mag a növény szaporító...