A MABISZ követelményeit is teljesítik a Hörmann-termékek

Betörések ellen fontos a megfelelő védelem

Budapest, 2006. március 30. - A betörések nagyon sokszor a nem megfelelő védelmi rendszerek következményei: egy gyenge ajtó vagy zár valósággal csábítja a tolvajokat. Ezért nagyon fontos, hogy magunk is odafigyeljünk megfelelő védelemmel ellátott bejárati ajtók beszerelésére, ráadásul ha a nyílászáró nem megfelelő, a biztosító sem fizet - hívja fel a figyelmet a Hörmann Hungária, amely csak a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által minősített biztonsági ajtókat forgalmaz.

"A biztonság mindig kiemelt jelentőségű volt a Hörmann számára, nyílászáróink megfelelnek az Európai Unióban kötelező előírásoknak és a MABISZ is elismeri termékeinket" - mondta Szujó László, a Hörmann Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
Azonban nemcsak maga az ajtó és annak szerkezete döntő jelentőségű - a Hörmann szakemberei szerint legalább ennyire fontos a nyílászárók szakszerű beszerelése. Természetesen nem csak a biztosítás miatt érdemes szakemberre bízni ezt a feladatot, hanem azért is, mert így elkerülhetőek a hibás beszerelésből eredő sérülések is, s emiatt nem évül el a garancia.
A MABISZ egyébként abban is segítséget nyújt a fogyasztóknak, hogy azok biztonságtechnikai szempontokból is a legmegfelelőbb terméket válasszák. Ez akkor válik különösen fontossá, ha biztosítást szeretnénk kötni otthonunk védelmében, ugyanis a biztosítótársaságok csak meghatározott mechanikai védelemmel ellátott helyiségre kötnek szerződést.
Az érdekvédelmi szövetség által bevizsgált termékeknek meg kell felelniük az előírt magyar és európai szabványoknak is. Ezért felhívják a fogyasztók figyelmét arra, hogy csak MABISZ-minősítéssel ellátott termékeket - ilyenek a Hörmann bejárati ajtói is - vásároljanak, mert ezeket minden biztosítótársaság elfogadja.
A hitelesítés odaítélésekor a szervezet elsősorban a mechanikai védelmi tulajdonságokat vizsgálja, vagyis hogy adott idő alatt a kiválasztott ajtót fel lehet-e törni. Ez alapján hat kategóriába sorolják a nyílászárókat, így bárki könnyen eldöntheti, hogy ajtaja rendelkezik-e valamilyen behatolás elleni védelemmel.
Azonban nem elég, ha a gyártók a szabványoknak, előírásoknak megfelelő termékeket készítenek, hiszen ha ezeket nem szakszerűen építik be, akkor sem a forgalmazó, sem a biztosító nem tud garanciát vállalni a termék biztonságát illetően.

Hörmann Hungária
2310 Szigetszentmiklós,
Leshegy u. 15.

Telefon: (+36 24) 525-100
Fax: (+36 24) 525-110
Email: info@hormann.hu
www.hormann.hu

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Robot biztonsági őr

A biztonsági őrök munkája – szerencsés esetben - elég monoton. Jó esetben nem történik semmi rendkívüli, így az ő feladatuk is a figyelésre és a jelenlétre korlátozódik. Bizony, nem éppen...


Vagyonbiztonság kontra tűzvédelem

Két szakma sokszor harcol a „biztonság” szó jegyében. Nem csoda, hiszen sokszor ellentétesek a szempontjaik. Az egyik a vagyonvédelemre teszi ahangsúlyt, és a lehető legnehezebben, leghosszabb...