Faültetés és fakivágás szabályai

Életünk minden területét jogszabályok hálózzák be, amelyek a társadalmi együttélés során fellépő viszonyokat szabályozzák. Amikor kertünkbe, házunk elé fát ültetünk, vagy épp kivágunk, általában nem böngésszük át a törvénykönyv és a helyi önkormányzat idevágó rendelkezéseit, pedig e tevékenység is szabályokhoz, sőt esetenként engedélyhez kötött.

Így őszidőben elkezdődik a kertek nagytakarítása, amikor esetenként kivágunk és ültetünk fákat, cserjéket. E tevékenységet a fák védelméről szóló 1970. június 21-én kelt 21. számú Kormányrendelet, valamint helyi szinten önkormányzati rendeletek szabályozzák. Amikor valaki egy fát telepít kertjébe, ezeknek a szabályoknak többnyire nem néz utána, főként azért, mert sokan nem is gondolják, hogy vannak ilyen rendelkezések.
Pedig két okból sem hátrány, ha tisztában vagyunk a faültetés törvényi szabályozás alapjaival. Egyrészt a védőtávolságok betartása (telekhatártól, épülettől) a mi érdekünk is, másrészt ha a szomszédsággal megromlik a viszony, az első dolog amibe belekötnek, hogy a meggyfánk átlóg a kerítésen, a diófánk árnyat vet a kertjére, vagy a nyárfánk szöszeire allergiás az egész család. Ilyenkor kezdődnek a feljelentgetések, és ha rossz helyre ültettük növényeinket, akár kötelezhetnek is ezeknek a kivágására bennünket.
A leggyakoribb reakció ilyenkor az szokott lenni, hogy: "az én telkem, kerítésen belül azt csinálok, amit akarok!!!" - Hát, ez nem egészen így van.
Az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány több településen is érvényes rendelkezést, amelyek iránymutatóak lehetnek, amennyiben törvény szerint szeretnénk eljárni. Az ide vágó szabályok többsége azonban mindenhol a helyi önkormányzat rendeleteitől függ, ezért kisebb-nagyobb eltérések adódhatnak. Ezekről a helyi területfejlesztési tervben lehet részletesen olvasni.

Fák ültetésének szabályai

Fa és cserje belterületi telkeken többnyire a következő előírások betartásával telepíthető:

  • kiskoronájú fa telekhatártól, épülettől minimum 2 méterre
  • közép- és nagykoronájú fa telekhatártól-, épülettől minimum 3,5 méterre
  • cserje és örökzöld telekhatártól, épülettől minimum 1 méterre

Utcai fasor a következő előírások betartásával telepíthető:

  • kiskoronás fa telekhatártól, épülettől minimum 2,0 méterre
  • ajtó, ablak elé legkevesebb 2,5 méterre
  • kapubehajtótól legkevesebb 0,8 méterre,
  • törzsmagasság minimum 2,2 méter
  • Középkoronájú fa telekhatártól, épülettől minimum 2,5 méterre, ajtó, ablak elé legalább 3 méterre, kapubehajtótól minimum 1 méterre,
  • törzsmagasságuk minimum 2,2 méteres kell legyen, hogy könnyedén elférjenek alatta a járókelők.
  • Nagykoronájú fa telekhatártól és épülettől minimum 3 méterre, ajtó-, ablak elé minimum 3,5 méterre, (fasorban egységes törzsmagassággal)
  • kapubehajtótól minimum 1,5 méterre,
  • törzsmagasság minimum 2,2 méter.

Fák kivágásának és csonkolásának szabályai

  • A 10 centiméternél nagyobb törzsátmérőjű fa kivágása engedélyköteles. Ez alól kivétel a 20 centiméternél kisebb törzsátmérőjű, nem közterületi gyümölcsfa. Eszerint a telkünkön belül, azaz magánterületünkön található 10 centiméternél vastagabb átmérőjű díszfák kivágásához többnyire engedély kell, csakúgy, mint a 20 centiméteresnél vastagabb gyümölcsfák eltávolításához.
  • A védett fafajok és bármilyen 30 centiméternél nagyobb törzsátmérőjű fa kivágása csak a növény rossz egészségi állapota vagy szükségszerű - más módon és helyen véghez nem vihető - építési munka, illetve életveszélyes állapot megszüntetése érdekében történhet.
  • Építés miatt kivágásra kerülő fát az övezeti előírás mértékéig pótolni kell. A fapótlás helyét, módját az alkalmazott növényfajt, az ültetendő növény méretét, minőségét a városi főkertész véleményezése alapján az építésügyi hatóság határozza meg. A fapótlás szakszerű elvégzéséről a pótlásra kötelezett tartozik gondoskodni. A fapótlás faérték számítással meghatározott egy összegben megváltható.
  • Facsonkolás, alakító metszés 20 cm-nél nagyobb törzsátmérőjű egyedi fán csak életveszély elhárítása érdekében történhet, szakember jelenlétében.
  • Fasor alakító-, illetve egészségügyi metszését kizárólag szakember illetve szakcég végezheti.
  • Közterületen lombos fa és tű- vagy pikkelylevelű örökzöld telepítése helyenként engedélyköteles.
  • A szabályozási tervben jelölt fasorok helyeit sem magas, sem mélyépítési létesítményekkel elépíteni, a fasortelepítés helyét megszüntetni nem lehet.
  • Közmű, elektromos- és egyéb mély-, és magasépítési munkák során a növényzetben keletkezett kárra a faérték számítás alapján az illetékes hatóság megváltási árat szabhat ki.
  • Fapótlásként a kivágott fa 1 m magasságban mért törzskörméretének megfelelő összméretű fák telepítendők

A fakivágási engedélyt bel- és külterület esetén a területileg illetékes jegyzőhöz kell benyújtani. Országos, vagy helyi közúthálózat tartozékaként álló, vagy a közút határától 10 méteren belül álló fa esetén az engedély iránti kérelmet a közút kezelőjéhez kell benyújtani. A kérelemben meg kell jelölni a kivágás helyét, az érintett fák darabszámát, fajtáját és átmérőjét, a kitermelés okát, a kérelmező nevét és lakcímét.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Nagy Z. Róbert


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Balázs Szabó avatarja

Balázs Szabó         FSC

Találtam egy jó kis értelmező ábrát is a témában: http://bit.ly/felelosseggel

Balázs Szabó avatarja

Balázs Szabó         FSC

Hallottatok már az FSC tanúsítványról? Köze van a felelős erdőgazdálkodáshoz és a tudatos fogyasztáshoz. Érdemes vele foglalkozni!

Kerti tippek nemcsak nyárra

Egy kert soha sincs kész – ahogy tartja a mondás. Aki egy üres telek növényekkel való benépesítésébe kezd, az nagy fába vágja a fejszéjét, de egy kertrészlet arculatának a megváltoztatása egy...


Nyáron is ültethetünk

Régi és már idejétmúlt beidegződés, hogy az ültetések időszaka a kora tavasz és a késő ősz, amikor a növények lombmentes állapotban vannak. Ez csak a szabad gyökerű növényekre igaz. Ma már...