Honeywell C8600A1000

Szénmonoxid vészjelző készülék

Az utóbbi években a gyártók és forgalmazók áldásos tevékenysége nyomán csökkent a szénmonoxid mérgezésben elhunyt emberek száma. A tavalyi évben "már csak" 10-en haltak meg, ami örvendetes csökkenés a korábbi évekhez képest. A statisztikai adatok jól mutatják, hogy a szénmonoxid mérgezés odafigyeléssel és egy kis befektetéssel megelőzhető.

A legmodernebb fűtési rendszerben is adódhatnak nem várt események (madár a kéményben, szélturbulencia stb.), amely során a füstgáz a belső légtérből nem tud eltávozni, és meg is történt a baleset. A mind nagyobb igényt látva számos helyen kaphatók ma már különféle kialakítású, változatos szolgáltatásokkal rendelkező szénmonoxid érzékelő és riasztó készülékek. Az értékesítési tapasztalatok szerint a vészjelzők forgalma azután ugrik meg, amint egy tragikus végű mérgezési esetről hírt ad a média.
Remélhetőleg nem a tisztelt olvasó lesz az, akiről szól a hír, de nézzen körül otthonában, esetleg hívjon fűtéstechnikai szakembert, és győződjön meg róla, hogy megfelelő biztonságban van-e Ön és családja a szénmonoxid mérgezéssel szemben. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy a rendszeresen karbantartott, új építésű, vagy "jónak kinéző" rendszerek is potenciális veszélyforrások.
Hallottunk olyan esetről, ahol egy kültéren vezetett kéményből egy adott széljárásnál és szélsebességnél a falról lelógó vakolatdarabon megtört áramlás vezette be a kéményből távozó füstgázt, és ezzel a halálos mérget is a fürdőszoba nyitott ablakán.
A szénmonoxid vészjelző elengedhetetlen az olyan lakásokban, házakban, ahol fosszilis tüzelőanyagokat használnak fel, égetnek el (gáz, olaj, fa, szén) akár fűtésre, főzésre vagy csak design elemként.
A vészjelző készülék kiválasztásánál nem mindegy, hogy családunk életét mire bízzuk! A Honeywell C8600A1000 típusú vészjelző készülék kiváló minőségével, megbízhatóságával és nem utolsó sorban megfizethető árával ért el kiemelkedő piaci pozíciót.
A készülék kifejlesztésekor a vonatkozó szabványoknak való megfelelésen túl külön hangsúlyt fektettek a téves riasztások kiküszöbölésére, elkerülve ezzel a nem kívánt pánikhelyzetet. A készülék konstrukciójából adódóan képes szimulálni az emberi szervezet szénmonoxidra adott reakcióját, és csak akkor jelez, ha a helyiségbe az egészségre valóban ártalmas mennyiségű szénmonoxid kerül.
A szénmonoxid az emberi szervezetben felhalmozódva okoz mérgezést. Kis szénmonoxid koncentráció hosszú távon is elviselhető, ám nagyobb mennyiség belégzése különböző tüneteket okoz. A vészjelző érzékelője a szénmonoxidot elnyelni képes speciális gélt tartalmaz. Az elnyelt szénmonoxid molekulák mennyiségétől függően a gél elszíneződik, a rajta átsugárzott infravörös fény erősségét gyengíti. A készülék akkor jelez, ha a gélen átjutó fényerősség egy meghatározott érték alá csökken.
Más konstrukciókkal ellentétben ez a működési mód alacsony, komoly tüneteket még nem okozó szénmonoxid koncentráció esetén csak akkor riaszt, ha a mérgező anyag jelenléte a helyiségben hosszabb ideig tapasztalható. Ha egy kisebb széllökés miatt a kazánból csekély mennyiségű füstgáz jut vissza a lakásba, a Honeywell szénmonoxid vészjelző nem riaszt, hiszen nincs a helyiségben az egészségre káros mennyiségű szénmonoxid. Ha a viharos idő elhúzódása, vagy a kazán, esetleg a kémény hibája miatt a légtérben nagyobb mennyiségben halmozódik fel a szénmonoxid, a készülék jelezni fog.
A vészjelző mindig jóval a komolyabb mérgezés kialakulása előtt jelez. Az egészségre még nem ártalmas szénmonoxid koncentráció esetén a készülék nem azonnal riaszt, elkerülve ezzel a téves és fölösleges riasztásokat.

Bognár Gábor
okl. gépészmérnök
Honeywell Kft.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Kéményellenőrzés

A kéményseprésről szóló törvényt 2016-ban, majd 2017-ben is módosították. Külön szabályok vonatkoznak a társasházban élőkre és acsaládi házban élőkre, és további külön szabályozás vonatkozik...


Régi, jó kémény

Egy régi kémény olyan technológiával épült, ami kizárja, hogy eredeti állapotában mai, korszerű gázfűtő berendezéshez használni lehessen. Az viszont egyáltalán nem kizárt, hogy egy fatüzelésű...