Téglakályhák - Részlet a „Nagy Kályhakönyv”-ből

A téglakályhák az utóbbi évtizedekben jöttek divatba. Elterjedésüket kezdetben olcsóságuk mozgatta, később már a szépen megépített, rusztikus téglakályhák bizonyították, hogy önálló kályhaféleként is van létjogosultságuk. A XIX. századi kőműves mintakönyvekben már ajánlják a téglából rakott kályhákat is, ám Magyarországon csak nehezen terjedtek el: a cserépkályhákat helyettesítették velük.
A téglakályha más tulajdonságú mint a cserépkályha, formája, anyagának hangulata egészen érdekes lehetőségeket kínál az építtetőknek. A téglakályhákat kívülről legtöbbször nem tapasztják, meszelik, hanem nyersen hagyják, és csak a fugáikat kenik ki agyaggal. A kályhákat élére állított tömör téglából építik, amelyek közé szép régi bélyeges téglákat vagy akár díszes kerámialapokat helyeznek. A téglakályha általában szögletes formájú, de félbetört darabokból íves vonalvezetésű példányokat is raknak. A búbos kemence mintájára építenek például kerekded formájú, padkás téglakályhákat. A szögleteseket párkányokkal tagolják, oldalaikat fülkékkel látják el, esetleg boltíveket raknak az aljukba. Tetejüket vízszintesen vagy lépcsősen fedik, de láttunk ferde tetővel lezárt kályhát is.
A tégla kályhaépítésre kevésbé alkalmas. Egyes kályhások azonban, kiismerve az anyag tulajdonságait, erre a feladatra specializálódnak. Tapasztalatból tudják, hogy működési területükön melyik gyár tömör kisméretű téglája használható kályhaépítésre anélkül, hogy a hő hatására elrepedne. Az építés során a téglák belső oldalába lyukakat fúrnak, és ezek segítségével dróttal ugyanúgy megkötik a kályhát, mintha csempéből készülne. A nagyobb hőnek kitett részeken samottbéléssel védik a téglát az elpattanás ellen. Tulajdonságai némiképp különböznek a cserépkályháétól: lassabban veszi fel és adja le a meleget. Fafűtésre készítik őket. A téglakályha rusztikus szobabelsőkhöz illő, önmagában is dekoratív fűtőberendezés.