Kályhadizájn prolongálva

2018-05-14 08:08:31 | Módosítva: 2018-05-14 08:23:12

Múlt havi lapszámunkban írtunk először különleges kályha dizájnokról. Az ott bemutatott példákat főként a lakáson belül futó kályhacsöves megoldásokra „hegyeztük ki”. Most eltávolodva ettől a koncepciótól, inkább meglepő és különleges megoldásokat gyűjtöttünk össze. Talán érdeklődő olvasóink találnak köztük maguk számára is megvalósíthatót.

Egyedi csodák


A dohányzóasztal maga válik kandallóvá, a kémény pedig üveg. Így akár a nappali közepén állva sem töri meg a teret, különösen addig, amíg tisztán és átlátszóan tartják. A megoldás nem rendszeres fűtésre szolgál, inkább valódi dizájnelem, amellyel alkalom adtán fűteni is lehet, és meleg hangulatot áraszt


Az emeleti nappali közepén elhelyezett kandalló egy vetítővászonra emlékeztet. Az építmény ugyan megtöri a teret, ugyanakkor szabad felületet biztosít egyéb dísztárgyak elhelyezésére. A játékos vonalak, a szándékosan ívelt alsó kályhaperem megtöri a szabályosságot. A kandalló aktív fűtésre is alkalmas, és szépen beilleszthető bármilyen nagyobb terű otthonba


Annak ellenére, hogy a sarokba került, központi látványelem ez a kandalló, magára vonja a figyelmet. A geometrikus formák jól használják a sarkot, az elhelyezés pedig alig vesz el helyet a nappaliból. Megfelelő ülőgarnitúrával körülvéve gyönyörű olvasótermet, munkateret hoz létre


A rusztikus és a modern elemek keverednek ebben a megoldásban. A kandalló kő burkolata teljes harmóniában van a padlóval, a sarokban lévő melegedő ülőpad modern, míg az alatta elhelyezett tűzifa a természetet hozza be a lakásba. A tiszta vonalak, a növény kiegészítők minden szempontból harmonikus kompozíciót teremtenek



Hiába a központi elhelyezés, az üveg tűztér burkolat segít abban, hogy a tér töretlen maradjon. Tiszta és egyszerű vonalak, minimalista stílus, tökéletes színharmónia. Időtlen megoldás, amit soha nem lehet megunni. A hullámos vonalú burkolat pedig inkább egy tengerparti nyaralás emlékét idézi. A kandallók elhelyezéséhez azért meglehetősen nagy tér szükségeltetik általában


Szemben az előző megoldással, a kandalló fal melletti elhelyezésével kevés helyet foglal, nem töri meg a teret. Nem vonja egyből magára a figyelmet, pedig méretei tekintélyesek. A fekete-fehér színezés teljes színharmóniában van a berendezés többi tárgyával, a zöld árnyalatokkal, a dobozos forma kellemes ellentétben áll a puha, kényelmes bútorokkal


Ez is központi elhelyezés, de a nagy üvegfelületek egyben hagyják a teret. A tűz látványa minden irányból élvezhető. A skandináv egyszerűség önmagában is nagyon szép, a hátsó fatároló pedig nem csak hasznos, hanem dekoratív látványelemmé is válik. A dekoráció színkombinációjára külön érdemes felfigyelni


Egy beltéri tábortűz: oda lehet ülni mellé, élvezni melegét és baráti beszélgetéseket folytatni. A különleges dizájnt sötét fából készült bútorokkal, kényelmes párnákkal, takarókkal, élő növényekkel érdemes körülvenni


Olyan, mint egy búbos kemence, csak nem búbos. Ideális, helytakarékos megoldás, a meleg kemencezug a relaxáció kényelmes helyszíne. A kandalló alatti fatároló itt is látványelem egyben. A fehér szín és a téglafal burkolat minimalista megoldásával harmonizál a berendezés többi része is


A felújított gerendaház minden eleme az északi egyszerűséget viseli. Az eredeti fa építőelemek, a telet idéző dekoráció, a fatároló és a bőr ülőgarnitúra, az öntöttvas kandallóelemek színben és stílusban is tökéletes összhangban vannak. Minden elem melegséget sugároz a kinti zord idővel szemben


Férfias vonások, modern kandalló. A különböző textúrák, a sötét fém, a durva kő, a különböző finomságú faanyagok egységes rendszert alkotnak. A kényelmes, nagy, sötét bútorok hangulatot kölcsönöznek. Egy ilyen megoldás nem csak nappaliban, hanem egy irodában is elképzelhető


Játék a feketével és a fehérrel. A sötét szín szinte eltünteti a falat, bele világít a fehér kályhahomlokzat, ami feldarabolja a feketét. A fatároló szinte eltűnik a semmiben. A kényelmes ülőbútorokkal ez egy nagyon kifinomult megoldás







És néhány extrém megoldás, különösebb magyarázat nélkül. Lesz, aki talán éppen ezek között találja meg az igazit!

Kályhadizájn:kéménycső a lakásban


További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!


Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Modern és klasszikus fűtésrendszerek kombinációja

Az energiaárak folyamatos emelkedése miatt az emberek olyan fűtési megoldásokat keresnek, amellyel a megszokott komfortszint megtartása mellet csökkenthetik a fűtési költségeket.


Tömegkályha- és tömegtűzhely

Nálunk még újdonságnak számítanak, de a skandináv országokban gazdaságosságuk és hatékonyságuk miatt már rendkívül elterjedtek a tömegkályhák és a tömegtűzhelyek. A tömegkályha háromhéjú,...