Mit tehetünk, ha penészes a fal?

Olyan helyen – legyen az lakás, üzem, egészségügyi intézmény stb. – ahol rendszeresen párás a levegő, tél végére akkor is megjelenhet a falpenész, ha eddig még soha nem találkoztunk vele. A fal penészesedése jelentkezhet az épület rosszul szigetelt részein (hőhíd), párás helyeken (fürdőszoba, üzemi konyha), rosszul szellőztetett lakásokban egyaránt.

A penész veszélyezteti egészségünket, élelmiszerüzemben ronthatja az előállított termék minőségét és nem utolsó sorban esztétikailag is hátrányos. Semmiképp ne hagyjuk, hogy a kezdetben apró foltokban jelentkező penészgombák elszaporodjanak, egyre nagyobb területet borítsanak be. Próbáljuk meg kiküszöbölni a gombafertőzést kiváltó okot, s ha ez nem sikerül, akkor más tartós és megbízható megoldást kell keresni ellene. A penészgomba mindig olyan hideg fal – ez az épületet határoló külső fal – belső oldalán jelenik meg, ahol magas a páratartalom, csak rendszertelenül vagy egyáltalán nincs fűtés, páradús levegőjű helyiségek nyílnak arra, illetve ilyenek ablakai és ajtói körül. A lecsapódott pára benedvesíti a falat, és csak idő kérdése a gombásodás megindulása, amint az a bemutatott fürdőszoba falán is látható. Mit lehet ilyen esetben tenni? Legelső feladat ilyenkor a fertőzött festékréteget eltávolítása. Ezt a munkát azonban legjobb a nyári hónapokra hagyni. A falfelület teljes kiszáradása, kiszárítása (1) után vakolatig le kell vakarni vagy kefélni (2, 3) a festéket, de ezzel együtt a meglazult vakolatrészeket is távolítsuk el. Minden további tennivalót előzzön meg a sérült falrészek kijavítása. Kaphatók gombaölő és penészgátló falfestékek, melyek oldószeres vagy vízzel hígítható kivitelben kerülnek forgalomba. A festékek alkalmasak régi, korábban már festett és újonnan vakolt falak festésére is. A festékréteg felhordása előtt a felületet a használati útmutató szerint elő kell készíteni. A már bepenészedett falat alaposan meg kell tisztítani, esetleg hypós vízzel le is lehet mosni.

Ha a kezelendő felület glettelést is igényel, akkor műgyanta- vagy cementkötésű anyagot használjunk. A teljesen száraz felületre a falfesték ecsettel vagy teddy hengerrel könnyen felkenhető. A gombaölő festékek fémre nem alkalmazhatók. Az eredetileg fehér festékek igény szerint színezhetők. A vízzel hígítható típusokhoz a kereskedelemben kapható színezőanyagok, az oldószeresekhez azonban csak a gyártó cégtől származó színezők használhatók. A gombaölő festékek alkalmazásakor a munkavédelmi, a munkaegészségügyi és környezetvédelmi előírásokat minden esetben maradéktalanul be kell tartani, ezért ezeket a tanácsokat minden festékesdobozon megtaláljuk. A gombaölő és penészgátló festékek vegyszerboltban és építőanyag kereskedésben szerezhetők be. A penészfoltok levakarása, a felület újrafestése csak tüneti kezelés, a baj orvoslásához a hideg falfelületek hőszigetelésére is szükség van, amire több lehetőség közül választhatunk.

Előszobába a célnak leginkább a lambéria felel meg, ami alá 5 mm vastag, alufóliás polifoom szigetelőlemezt rögzítsünk fóliás oldalával a falra. A lambériát e réteg elé szereljük fel. Kitűnő hőszigetelő az olyan parafa, amit a tapétához hasonlóan lehet közvetlenül a falra felragasztani. A tekercsben kapható 2,5-3 mm-es réteg bőségesen elegendő arra, hogy hideg felület ne alakulhasson ki. Egy bejárati ajtó körül véglegesen megszűnik a páralecsapódás és az ezzel járó penészfoltok sem jelentkeznek, ha azt pontosan összeillesztett, gondosan ragasztott parafa burkolattal látjuk el. Lehetőség szerint a mennyezetre is engedjünk keskeny csíkot a burkolatból. Figyelem! A parafához csak speciális ragasztót lehet használni, a tapétaragasztó alkalmatlan erre a célra. Ahol a helyiség méretei lehetővé teszik, hogy néhány centiméterrel kisebb legyen a belső tér, a gipszkarton borítás nyújthat végleges megoldást az említett problémára.

A gipszkartonnal nem csak hőszigeteljük a falat, egyúttal hangszigetelése is javul, és az esetleges egyenetlenségi hibák is eltakarhatók. A gipszkarton lemezeket mind ragasztással, mind csavarozással fel lehet a falra erősíteni. Mindkét esetben törekedjünk arra, hogy a fal és a lemezek között kis légrés keletkezzen. A ragasztóanyagot a lemezek középső részénél foltokban kenjük a falra (4), a hosszanti éleknél pedig csík alakban (sávokban). A lapokat azonnal illesszük helyükre (5). Jobb eredményt érhetünk el, ha a gipszkarton burkolólapokat előzőleg a falra erősített osztólécekre csavarozzuk. Az osztóléc lehet könnyűfém profilsín, de megfelel olyan széles gyalulatlan fenyőléc is, amire egymás mellé két tábla élét rögzíthetjük. A közökbe helyezzünk ásványi rost szigetelőanyagot (6), s csak azután borítsuk be a felületet (7). A lapok rögzítéséhez csak galvánréteggel bevont csavarokat használjunk, nehogy a páradús levegő nedvességétől a csavarok megrozsdásodjanak, s penész helyett rozsdafoltok csúfítsák el később munkánkat. A gipszkartonnal befedett fal illesztési hibáit gletteléssel, csiszolással korrigálhatjuk. A felület ezután festhető, tapétázható, csempézhető, de biztosan nem fog többé penészedni még akkor sem, ha tartósan éri nedvesség.

További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!

Címkék: penész

Szólj hozzá a cikkhez!

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.

Fal penészmentesítés

Praktikus kis füzet formájában Csanda József összeállítást készített a fal penészesedés problémáinak megelőzésére és elhárítására. A kiadványból néhány fontos gondolatot és tanácsot próbáltunk...


Páramentesítők

Köztudott, hogy a levegő páratartalma hajlamos lecsapódni a hideg felületekre. Amikor egy egész épület, lakás, helyiség hideg felületeinek páralecsapódásáról van szó, akkor a kellemetlen...