Talajkeverékek házilag

A virágföldek alkotó elemei

Kerti növényeinknek a talaj iránti igényeit csak részben tudjuk kielégíteni, hiszen portánk talajtulajdonságait elsősorban a terület geológiai és földrajzi adottságai határozzák meg. Ezeket csak részben tudjuk javítani, hiszen a teljes talajcsere nagy költségekkel jár. Szobanövényeink ilyen szempontból már szerencsésebbek, mert cserepük mérete, sőt még a legnagyobb dézsás növény tartója sem akkora nagyságú, hogy ne tudnánk az adott faj elvárásainak megfelelő talajkeveréket előállítani számukra.
Bár már sokféle virágföld van kereskedelmi forgalomban, a szobanövényeink számára optimális keveréket házilag is előállíthatjuk. Csupán a lehetséges komponensek néhány alapvető, talajszerkezetet befolyásoló tulajdonságával kell tisztában lennünk. A kaktuszok, pozsgások például kevés vízzel is beérik, sőt az állandóan nedves talaj előbb utóbb pusztulásukhoz vezet. Tehát nekik egy laza, jó vízáteresztő-képességű termőtalajra van szükségük. Ellentéteik a páfrányok, melyek vízigényesek, ezért földkeverékükből nem hiányozhat valamilyen jó víztartó képességű anyag. A keverékhez felhasználható alapanyagokból bőséges a választék:

Perlit

A perlit önmagában szaporító közegként, de földkeverékek alkotóelemeként is használatos ásványi kőzet. Hőkezelésnek vetik alá, aminek köszönhetően szerkezete megváltozik. Szemcsemérete 0-6 mm közötti, melyből kertészeti célokra a 3 mm körüli, vagy ennél nagyobb méret a legmegfelelőbb, az apróbb változatait az építőiparban használják.
Dugványok gyökereztetésekor tisztán is használható a perlit, hiszen vízfelvevő-képessége kiváló, és fertőzésektől mentes. Földkeverékekbe keverve fontos előnye, hogy szemcseméretéből adódóan nem engedi tömörödni a talajt, így biztosítja, hogy az levegős és jól szellőző legyen a gyökérzónában is. Emellett első felhasználásakor a perlit nem tartalmaz gyommagokat, fertőzésektől és kártevőktől mentes, semleges kémhatású és nagyon kis tömegű. Egy köbméter laza halmazsűrűségű perlit tömege mindössze 80 kilogramm körüli.

Tőzeg

A tőzeg mocsaras területek és tengerpartok elhalt növényzetének maradványa, mely az állandó vízborítottság miatt nem érintkezhetett levegővel, így az anaerob (levegőtlen) körülmények miatt csak részben bomlott le. Különböző fajtái vannak a világosabb, még alig bomlottól az alsóbb rétegekből származó fekete tőzegig. Utóbbi már humifikálódott, növényi eredete alig látszik rajta. Síkláp tőzegeket hazánkban is bányásztak, de ezek a lelőhelyek már kimerülőben vannak. Kémhatásuk savanyú (3-5 pH), így jótékonyan hat a növények tápanyagfelvételére, hiszen többségük enyhén savas közegben érzi legjobban magát.
A tőzegek a virágföldkeverékek egyik legfontosabb alkotóelemei. A földkeverékek víztartó-képességét fokozzák, hiszen eredeti tömegüknek akár tízszeresét is képesek vízből magukba szívni, és tárolni. Hátrányuk, hogy a légszáraz tőzeg benedvesítése sok időt vesz igénybe. Ezért ha a sok tőzeget tartalmazó földkeverékbe ültetett dísznövény földje egyszer kiszárad, akkor a víz szinte csak átszalad rajta. Ha ezt nem vesszünk észre, akkor az a növény kiszáradását is eredményezheti. Ilyenkor jó megoldás, ha egy vízzel töltött magas falú tálba állítjuk a cserepet, és napokig abban hagyjuk, amíg újra át nem nedvesedik.
A tőzeg kiváltására napjainkban egyre inkább divatossá válnak a kókuszrost-készítmények. Ezeket tégla formájúra préselik, és ha vízbe tesszük perceken belül térfogatának többszörösére duzzadnak, majd morzsalékos talajjá hullanak szét. Ennek előnye a tőzeggel szemben, hogy kiszáradása esetén jóval könnyebb újranedvesíteni.

Folyami homok, kavics

A szennyeződésektől mentes folyami homok földkeverékek lazító-eleme. Magában szaporító-közegként is használható. A homoknak a levegőkapacitása jó, de víztartó képessége csekély. A bányahomok általában apróbb szemcséjű, így tömörödésre hajlamos. Ezt jobb híján is csak földkeverékekbe tegyük, de magában ne alkalmazzuk. Kavicsot földkeverékben lazításra, a cserepek tetején pedig díszítésre használhatjuk.

Lombföldek

A lombföldek a különféle fajösszetételű erdők alján képződnek. Az évről-évre lehulló lomb egy idő után bomlani kezd, így képződik a lombföld. Ennek begyűjtésekor az erdő talajáról előbb távolítsuk el a száraz avart. Néhány centiméterrel lejjebb már annyira lebomlott a lomb, hogy a levelek szétporladtak, innen gyűjthető be.
A bükkösökből kiváló minőségű, tápanyagokban gazdag, enyhén savas kémhatású talaj gyűjthető. Az akácerdők alján képződő föld szerkezete nem tartós, ezért ez csak keverékek alkotójaként alkalmazzuk. Fenyvesből csak hosszútűjű fajok alól gyűjtsünk földet, ilyen a fekete- vagy az erdeifenyő. Mivel ezek nagyon savanyúak, ezért csak az ezt igénylő begóniák, ciklámenek, azáleák, és hangafélék talajába keverjük. A vadgesztenye és a nyárfalomb csersavat tartalmaz, ezért nehezebben bomlik le, de jó talajlazítók.
A kertben képződött komposzt is lombföld, csak az előbbiekkel ellentétben ez nem egy-két, hanem jóval többféle (a kertünkben előző években termesztett) növények lombjából alakult ki. A komposztálás során már különféle műtrágyákat és egyéb adalékokat (homok, perlit...) is keverhetünk a készülő talajunkhoz, így pozitívan befolyásolhatjuk annak paramétereit, míg az erdők alján képződő földeknél ilyen beavatkozásra nincs lehetőségünk.
Az eddig felsorolt földkeverék-komponensekkel ellentétben a lombföldeknél már fennáll az esélye, hogy kártevőkkel, kórokozókkal és gyommagvakkal fertőzzük meg az általunk összeállított talaj-keveréket.

Trágyaföldek

Közülük legjobb minőségű a marhatrágya-föld, ám jelentősége napjainkra nagymértékben lecsökkent. Ennek oka, hogy a nagyüzemekben a szalmaalmos tartási technológiát már nem alkalmazzák. Az itt tartott állatok trágyájába ezért különféle fertőtlenítő vegyszerek keveredhetnek, így azok kertészeti célokra alkalmatlanok. Az extenzíven, természetközeli módszerekkel tartott állatok trágyája is csak akkor alkalmas növényi közegnek, ha már szagtalan, morzsalékos szerkezetű, a benne található alom (szalma, faforgács) már szétesőben van. Ez pedig több év eredménye.
A baromfitrágyákat is alkalmazták régebben földkeverékek készítésekor, ám ezek könnyen okozhatnak károkat túlzott foszfortartalmuk miatt.

Keverékek készítése, tápanyagellátás

A leírt összetevőkből többféle módon állíthatunk össze a növényeinknek megfelelő földkeverékeket. A fenti választék nem teljes, csak a gyakoribb komponenseket tartalmazza. Ezeken kívül virágföldek alkotóelemei lehetnek: a fakéreg, szárított moha, gyaluforgács, gyapot stb.
A lombföldek, komposztok, trágyaföldek a lebomló szerves anyagaiknak köszönhetően tápanyagokat is tartalmaznak. A tőzegre, a homokra és a perlitre ez nem, vagy csak minimális mennyiségben igaz. Ezért, ha az elkészített keverék utóbbiakat nagy arányban tartalmazza, akkor műtrágyákkal vagy tápoldattal kell dúsítani a földet.
Kaphatók már hosszú hatástartamú műtrágyák, amelyek gyantaburkolatban kerülnek forgalomba, így abból a víz csak fokozatosan képes kioldani a tápanyagokat. A tápoldatozás előnye, hogy azonnal felvehető formában, oldott állapotban áll a növények rendelkezésére.
A növények tápanyagigényeire vonatkozóan nem lehet általános igazságokat megfogalmazni. A tápanyagszükséglet függ a növény fajától, életkorától, életszakaszától (épp kihajtott, növekedésben van, virágzik, vagy termést érlel), és az évszaktól, a tartási körülményektől is.
A növények foszforszükséglete csírázáskor megnő, majd a hajtásnövekedésekor nitrogén túlsúlyos tápoldatra van szükségük. Virágzáskor újra a foszforigény lesz a meghatározó, terméséréskor pedig a kálium. E három fő tápanyag mellett azonban folyamatosan igénylik a talajban felvehető állapotban lévő mikroelemek jelenlétét is növényeink, hiszen ha egy tápanyagból is hiány lép föl, akkor az gátolja a többi elem felvételét is.
Fontos szabály, hogy a téli pihenőjüket töltő zöld társbérlőinket (kaktuszok, dézsás mediterrán fajok: leander, mályvarózsa, citrom, narancs stb.) ne tápoldatozzuk, mert ha a fényszegény időszakban emiatt indulnak növekedésnek, akkor hajtásaik rendellenesen megnyúlnak, és a betegségekre fogékonnyá válnak.