Szigetelés talajvíznyomás ellen

Akár utólag is!

Ilyen esetben nyújthat megoldást a falazatok utólagos szigetelésére az injektálásos technológia. Az injektálás során a falazatba – furatokon keresztül – nagy nyomással különböző injektáló anyagokat préselnek be.

Az injektáló anyagok egyik csoportja a falazat a pórusait hidrofobizálja, víztaszítóvá teszi, így akadályozva meg, hogy a kapilláris elven a falazat folyamatosan szívja fel a talajnedvességet. Ezek az anyagok – szilikon és sziloxán mikroemulziók – nem tömítik el a pórusokat, így azok a pára által átjárhatók maradnak.

A torlaszvíz, magas talajvíz nyomásának is ellenálló injektáló anyagok elsősorban a poliuretán gyanták, illetve az akrilátgélek, amelyek pórustömítő tulajdonságuk miatt javítják a szerkezeti vízzáróságot.

Az injektáló anyag falazatba juttatásához a falba pontosan meghatározott távolságú furatokat készítenek, az injektáló csonkok távolsága a falazó anyaghoz és az injektáló anyag minőségéhez illeszkedik, és ugyanezen szempontok határozzák meg az injektálás nyomását is. A hidrofobizáló szilikon és sziloxán emulziókat, valamint a szerkezet-megerősítések során alkalmazott cementszuszpenziókat alacsonyabb – 10 bar-nál kisebb – nyomással préselik a falba, míg a pórustömítésnél alkalmazott injektálási nyomás akár a 200-300 bar-t is elérheti.

Amikor az injektáló anyagot a falazat belsejébe préselik be, azt tömbszigetelésnek nevezik, ebben az esetben maga a falazat válik szigetelő réteggé. Lehetőség van arra is, hogy a falazat belső oldalról történő átfúrásával az injektáló anyagból képzett szigetelőhártya a falazat külső oldalán kerüljön kialakításra, vagyis a falazatot teljesen átfúrják, és az injektáló anyagot a külső oldalhoz pumpálják. Nem mindegy azonban, hogy mennyit!

Amennyiben a falazat külső oldalán lévő, sérült vízszigetelést az építésnél elhelyezett védőréteg (pl. polisztirol táblák vagy polipropilén dombornyomott lemezek) védi, a felhasznált anyagmennyiség jelentősen csökkenhet. A szigetelő gélhártya a polisztirol védőlemez és a vasbeton szerkezet között alakul ki. Régebbi – vízszigeteléssel nem rendelkező – épületeknél a szigetelőhártya pusztán a falszerkezet és a talaj között is kialakítható, így viszont jelentősen nagyobb lesz a felhasznált injektáló anyag mennyisége. Ebben az esetben kiemelt figyelmet kell fordítani az injektálási furattávolságok helyes megválasztására.

Kevésbé költséges megoldás lehet a szigeteléstartó falazat és a belső pincefal közötti injektált gélhártya kialakítása. Az így elkészített utólagos vízszigetelés sok előnnyel jár: folytonos felületet képez, könnyen kitölti a csatlakozási síkokban elszakadt műanyag- vagy bitumeneslemez szigetelések hibahelyeit. Gyakran a legnagyobb problémát ugyanis a falazatban a szigetelési hibahelyek – csőbevezetések, kábelvezetések – jelentik.

A több lépésben elkészített utólagos injektált szigetelés korlátozás nélkül folytonosítható, azaz szakaszokra bontható az injektálási tartomány. Egy-egy jól behatárolható vízbetörési pont is gyorsan és megbízhatóan javítható injektálásos technológiával. Ma már olyan szigetelőanyagok is rendelkezésre állnak, amelyek nagy tapadószilárdsággal jellemezhetők, ellenállóak a környezet nedvességtartamának drasztikus változására, azaz időszakos torlaszvíz hatásának kitett dilatáció injektálására is alkalmasak.

Minden felújítás alapja, hogy a jól kiválasztott utólagos vízszigetelést gyakorlott szakemberek, jó minőségű anyaggal, a technológia pontos betartásával végezzék.

Forrás: Dér István épületszigetelő szakmérnök (DER Építő és Szigetelő Kft.)