Az elektromos fűtés jelenlegi leggazdaságosabb módja a hőszivattyú, aminél a befektetett villamos energia többszöröse nyerhető ki hőenergia formájában. A körülöttünk lévő levegő, víz, talaj, egyszóval a környezet gyakorlatilag kiapadhatatlan energiaforrás, hatalmas hőtartalommal rendelkezik még nagy hidegben is, csak tudni kell azt kiaknázni. Vannak azonban olyan esetek, ahol nem lehetséges hőszivattyú telepítése, vagy éppen nem éri meg ilyen méretű beruházásba belevágni.
Ilyenek lehetnek például egy kis alapterületű lakás fűtése, egy helyiség temperálása, vagy éppen egy fürdőszobai törülközőszárító időszakos működtetése. Az elektromos fűtőkészülékek használata elsősorban akkor gazdaságos, ha csak kiegészítő fűtésre van szükség, mivel a villamos alapfűtés költsége (annak ellenére, hogy az elektromos fűtőkészülékek hatásfoka közel 100%) ma még meglehetősen magas.
Az előbbi hátrányok mellett, az elektromos fűtésnek több előnye is van. Egyrészt a készülékek nem bocsátanak ki szennyezőanyagot (ez a szennyezés az erőműveknél jelentkezik koncentráltan), nincs korom, teljesen hangtalan üzeműek, nincs szükség külön fűtőhelyiségre, esztétikus megjelenésűek, akár el is rejthetőek, jól szabályozhatók. A következőkben az elektromos fűtőberendezések fajtáit vesszük sorba.
Elektromos kazán
Az elektromos kazánok kényelmes fűtési alternatívát biztosíthatnak otthonunk számára. A kínálatában minden olyan funkció és paraméter megtalálható, ami egy más forrásenergiájú (fa, vegyes, gáz stb.) készüléknél. Az elektromos kazánok üzemeltetési költsége - köszönhetően a korszerű technikának és energiatakarékosságának - felveszi a versenyt más rendszerű kazánok üzemeltetési költségével.
Az elektromos kazán beépítésénél nem szükséges kéményt, kéménybetéteket és bármilyen kazánhelyiséget építeni. Tekintettel az alacsony befektetési költségekre, a kazánt gyakran használják olyan helyeken, ahol nincs gázhálózat kiépítve, vagy ahol időszakosan használják, pl. hétvégi házaknál. A kazán tökéletesen megfelel olyan helyek felfűtéséhez is, ahol korlátozott a kémény kiépítésének lehetősége, pl. kő- és muzeális értékű épületek esetében.
Az elektromos melegvizes fűtés további jelentős előnye, hogy bármikor átállítható egy másik energiahordozóra. Ugyanakkor a jelenlegi fűtési rendszer (olaj, gáz, vagy akár egy korszerű szilárd tüzelésű) is átállítható elektromos fűtésre. Teljes mértékben használható kiegészítő fűtésre, vagy éppen csak kis légterek és helyiségek fűtésére. Az új épületek fokozott hőszigetelése révén csak alacsony fűtési teljesítményre van szükség. Egy 6 kW-os maximális teljesítményű készülék gyakran elegendő egy 100 m2-es lakás fűtéséhez.
Mobil elektromos kazán
Épületgépész kivitelező szakemberek számára lehet érdekes az elektromos kazánok mobilitásának lehetősége. Ideiglenes fűtést biztosíthatunk vele egy félkész rendszerben, elvégezhetjük az első felfűtést átadás előtt, más kazánokat azok javítási idejére helyettesíthetünk vele, áthidaló fűtést biztosíthatunk pl. átépítés során vagy fagyvédelmet a téli időszakra eső munkák alatt, felfűthetjük vele az éppen elkészült padlófűtést, és fokozatosan kiszáríthatjuk a cementesztrichet.
A mobil elektromos kazán teljesen csatlakozás-készen, szállítókocsira felszerelve készül. A fűtőbetétek fűtőteljesítménye 10-15 kW közötti. Minden, keringtetett közeggel érintkező alkatrész korrózióálló. Az előszerelt háromfázisú csatlakozó segítségével 3-fázisú hálózatra lehet csatlakoztatni. Opcionális adapterrel 1 fázisú hálózatról is működtethető, ekkor a fűtőteljesítmény 3 kW-ra korlátozódik. A mobil elektromos kazánt szerkezetileg problémamentesen lehet merev vagy rugalmas csatlakozóvezetékeken át a meglévő fűtőrendszerhez kötni.
Hőtárolós kályha
A hőtárolós kályha az elektromos kazán mellett a másik olyan elektromos fűtőkészülék, ami alapfűtésre javasolt, azaz nem csak kiegészítő szerepet tölthet be. A hőtárolós kályha használata főként a nappal rendszeresen igénybe vett helyiségek (nappali szobák-, iroda- és üzlethelyiségek, iskolai tantermek) fűtésére célszerű. A hőtárolós kályha "éjszakai", külön mért fogyasztási helyről működik, így viszonylag gazdaságosan üzemeltethető.
A kályha hőtároló magját nagy hőtároló képességű anyagból készült, különleges alakú téglák adják. A hőtároló mag felveszi és tárolja a fűtőbetétek által megtermelt hőenergiát, amit a termosztát vezérelte ventilátor juttat a fűtendő helyiség légterébe. A ventilátor működését a helyiség-hőmérséklet szabályzó automatikusan vezérli. A töltésszabályozó gondoskodik arról, hogy az éjszakai felfűtési periódusban a kályha csak annyi energiát vegyen fel a hálózatból, amennyit előző nap, fűtésre felhasznált. A legújabb hőtárolós kályhákat gyors felfűtési idő és közel tökéletes hőleadás jellemzi. A hőtárolós kályha csatlakozási teljesítménye 2-7 kW között lehet. A hálózatra kapcsoláshoz szükséges villanyszerelési munkát csak megfelelő szakképzettségű személy végezheti el, az áramszolgáltató igényeinek figyelembe vételével.
Elektromos kandalló
Az elektromos kandalló - elhelyezését tekintve - lehet falba szerelhető, illetve mobil. Az ilyen készülék teljesítménye kb. 2 kW. Inkább kiegészítő fűtésre használható, de teljesítménytől függően akár egy 25 m2-es helyiség elsődleges hőforrása is lehet. Az elektromos kandalló élethűen imitálja az izzó parazsat, a fát vagy a szenet, és az elmaradhatatlan lobogó tűz látványát. Az eszköz gyakorlatilag korlátlan élettartamú, és karbantartást egyáltalán nem igényel.
Az elektromos bekötésnél fontos, hogy a kandalló és a burkolat között maradjon légrés, ami a levegő szabad mozgását biztosítja a készülékben. Arra is figyelni kell, hogy a résbe éghető anyag ne kerüljön. Célszerű tűzálló, hővisszaverő fóliát építeni a kandalló köré, így növelhető a hatásfok, hiszen nem melegíti a burkolatot. A borításhoz tilos műanyagot használni, mert a meleg levegő előre áramlik ki a készülékből, így megolvaszthatja azt. Az elektromos bekötést feltétlenül szakemberrel kell elvégeztetni.
Hőtárolós fűtő-szellőztető
A hőtárolós fűtő-szellőztető berendezés tulajdonképpen egy hőtárolós kályha és egy szellőztető berendezés kombinációja. A készülékben található egy nagy hatékonyságú hőcserélő, amellyel a távozó levegő hőtartalmának akár 90%-a is visszanyerhető, így a fűtési költség jelentősen csökkenthető, mivel a modern, jól hőszigetelt házak hőveszteségének 30-40%-át a szellőztetés okozza. A berendezés teljesítménye 1, 2, illetve 3 kW lehet.
Olajradiátor
Az olajradiátor 2 kW körüli teljesítménye általában fokozatokban szabályozható. Jellemzően egy kisebb és egy közepes teljesítmény külön-külön, illetve egyszerre is kapcsolható. Az ilyen készülékben az olaj a hő közvetítésére és tárolására is szolgál. Az olajradiátor rendkívül jól szabályozható, hangtalanul, tisztán, biztonságosan üzemel.
Infrapanel
Az infrapanel a villamos energiát hővé alakítja oly módon, hogy 7-10 ľm hullámhosszú sugárzással maximalizálja a hőleadást. Energiatakarékossága az infra sugárzásban rejlik, vagyis először a helyiségben lévő embereket és tárgyakat melegíti fel, s csak azután melegszik fel a levegő. Az infrapanelnek az optimális hőmérséklet biztosításához elegendő csupán napi 3-4 órát működnie. Az ilyen készülék bárhová felszerelhető, akár éghető felületre is. Az infrapanel veszélytelen, 40-50 fokos felülete nem képes semmit sem meggyújtani.
Elektromos hősugárzó
A hősugárzó jellemzően lokális fűtésre használható, biztonságos elhelyezéssel fürdőszobában, lakószobában, egy székre, fotelre irányítva, alkalmas a hűvösebb időszak átvészelésére. Rendszerint folyamatos üzemű, addig ontja a hősugarakat, ameddig be van kapcsolva, s azt a felületet melegíti igazán, amelyre irányul!
Elektromos konvektor
Az elektromos konvektor direkt működésű berendezés, vagyis nem tárolja a hőt, és a fűtés bekapcsolásakor azonnal melegíti a helyiséget. A konvektor alap és kiegészítő fűtésre egyaránt használható. Az ilyen készülékben egy vagy több fűtőszál található. A berendezés szabad áramlással juttatja a meleg levegőt a helyiségbe, tehát nincs szükség ventilátorra. A beállított hőfok tartásáról automatika gondoskodik. Az elektromos konvektor teljesítménye 0,5-3 kW között mozoghat, és több fokozatban leszabályozható. Egy ilyen készülékek tömege csekély, mindössze 4-8 kg, működése tiszta, biztonságos és hangtalan.
Elvárások az elektromos hálózattal kapcsolatban
Az elektromos fűtőtestek korszerű teljesítményszabályozó rendszere ellenére esetenként szükség lehet az épület külső, illetve belső csatlakozóvezetékeinek cseréjére, vagy az épületen belüli hálózat bizonyos részeinek átépítésére. A fűtőberendezések egyfázisú vagy háromfázisú hálózatról is üzemeltethetők. A túl nagy mértékű aszimmetrikus terhelés elkerülése érdekében 5 kW felett háromfázisú betáplálást szokás alkalmazni, mivel egy fázison az áramfelvétel 32 A-nál nagyobb nem lehet.
Hőtárolós kályhánál az áramszolgáltató az energia fogyasztásának mérésére - a kedvezményes, külön mért, vezérelt áramdíj miatt - külön egyfázisú vagy háromfázisú fogyasztásmérőt, a csúcskizárt időszakban történő vételezéshez pedig hangfrekvenciás vevőt és az által vezérelt mágneskapcsolót szerel fel a fogyasztónál. Minden hőtárolós kályhához két csatlakozást kell kiépíteni: az egyiket a felfűtéshez, a külön mért vezérelt áramkörről, a másikat a nappali hálózatról, a hőleadást biztosító ventillátorok és a helyiséghőmérséklet-szabályozó meghajtásához.