Az ELTE
Biológiai Fizika tanszékének kutatói úttörők a drónrajok irányítási
technológiájának fejlesztésében, amit állatrajok csoportos viselkedése
inspirált. Több mint 10 éven keresztül vizsgálták azt, hogy az állatok miként
kommunikálnak egymással, hogyan hoznak döntéseket, milyen hierarchia uralkodik
csoportjaikban, és hogyan tudnak egyéni döntésekből egységes álláspontot
kialakítani.
2014-ben a
feltérképezett viselkedésmintákat átültették mesterséges egyedekre, így
jött létre a világ első pilóta nélkül repülő, autonóm drón raja. A speciális
feladatra egyedi drónokat épített a csapat, melyek folyamatosan kommunikálnak
és segítik egymást, például ha problémát észlelne egy egyed, a többiek utat
engednének neki a mihamarabbi leszálláshoz.
A drón show lett
az a műfaj, ahol először volt szükség egy szervezetten együtt repülő rajra, így
a flotta egy világújdonságnak számító interaktív, táncos-drónos bemutatóval
debütált még a 2015-ös Sziget fesztiválon. A fejlesztők a nemzetközi trendek
alapján azt jósolják, hogy tűzijáték kiegészítőjeként, vagy akár
alternatívájaként a drón show-k bámulatos világa hazánkban is egyre több nézőt
ejt majd ámulatba kültéri eseményeken, hiszen a tűzijátékhoz mérten környezet-
és állatbarát műfaj.
Drónkikötőt
tervez az Uber. A cég szárazföldi működését nem nézik ugyan mindenütt jó
szemmel, de talán az égi utakon nagyobb szerencsével járnak majd, egyelőre a
konkurencia szorítása nélkül.
A kínai Guangzhou Automobile (GAC) Group a nem is olyan távoli jövő
mobilitási fejlesztéseinek egyik irányát a légi és az utakon zajló közlekedési
formák kombinálásában látja – számol be a...