Igényesebb munkadaraboknál előfordul, hogy anyaghiba, pl. csomó miatt (1) nagyobb
fadarabot vagyunk kénytelenek eldobni. Ha viszont a hiba nem ún. front felületen
van, dugózással megszabadulhatunk a csomótól. Így már csak szépséghibás, és
nem hulladék lesz ez a darab. A megoldáshoz először is egy megfelelő méretű
korona maróra, vagy körkiszúróra lesz szükségünk. A csomó legyen a középpontban,
és a kivágandó rész legalább 10 mm-rel legyen nagyobb átmérőjű a göcsnél. A
korong alakú részt vágjuk ki (2), de arra ügyelve, hogy a lyuk széle ne legyen
túlságosan tépett felszínű. A lyuk palástját csiszoljuk simára, majd keressünk
egy olyan hulladék darabot, amelynek az erezetrajza a korong helyén jól kiegészíti
a fődarab erezetét, és színtónusa is majdnem azonos vele. A hulladék darabot
tegyük a lyuk alá, rajzoljuk körül, majd az új korong kinagyolása után vésővel
fokozatosan munkáljuk le a feleslegét. A lyukba szorosan illeszkedő fadugót
az erezete
alapján irányba állítva ragasszunk a helyére, majd csiszoljuk teljesen
síkba az egész munkadarabot. Az így megfoltozott darabon szerencsés esetben
alig vehető észre a javítás, míg az általában barnás színű göcsöt többnyire
szemet szúró hibaként azonnal észrevesszük. Adott esetben a foltozás jobb megoldás.
Foltozott csomó
További érdekes cikkeinkről se maradsz le, ha követed az Ezermester Facebook oldalát, vagy előfizetsz a nyomtatott lapra, ahol folyamatosan újdonságokkal jelentkezünk!
Szólj hozzá a cikkhez!
Be kell jelentkezned,
hogy hozzászólhass a cikkekhez!
Ezermester, Facebook, vagy Google fiókkal is bejelentkezhetsz.
Kulcscsomó helyett…
Mozgalmas világunkban igyekszik mindenki a lehető legegyszerűbbé tenni mindennapjait. Gyakran okoz felesleges vesződést az ajtó előtt állva az éppen szükséges kulcs megtalálása, pedig ezt is...
Hol van a kulcscsomóm?
Aki gyakran feledkezik el kulcsairól, eddig legfeljebb a jól ismert fütyülős kulcstartóban vagy szerencséjében bízhatott. A Hone névre keresztelt Bluetooth eszközt okostelefon segítségével...